Felhasználónév: Jelszó:

Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

FEHOVA 2012

Nem vitás, a február felettébb marcona arcát mutatta azon a szerdai napon, amikor mi „ZÓNÁSOK” megkezdtük a (ki)pakolást és elfoglaltuk standunkat a pavilonban. Az izgatottság és várakozás mellett, jó adag „para” is jellemezte a csapatot, hisz „zöldfülűként”, mi még csupán a második FEHOVÁNKRA készültünk. Az időjárásjelentést hallgattuk egyfolytában és minden rossz hír ellenére, bizakodva vártuk a másnapi megnyitót. Nem tudtuk, mennyien jönnek el ebben a cudar időben, de aggodalmunk – amint később kiderült – teljesen alaptalannak bizonyult. Tény: már hónapokkal a FEHOVA előtt, reklámok tucatja hirdette a rendezvényt és a horgászberkekben amúgy is minden évben – az egyre előrébb hozott dátum ellenére is - igen népszerű ez a négy nap…A hó azonban egyre csak esett, a szél iszonyatos erővel fújt, az utak jegesek voltak, miközben a közlekedés az ország számos helyén szinte a lehetetlenségig fajult... és ekkor mégis, pontban 9 órakor, mint egy várva várt színdarab előtt, a „függöny végre felgördült”.
- Tapasztalat-Kapcsolat-Élmény -

megérkeztek az első látogatók!
megérkeztek az első látogatók!

Egészen biztosan az év legnagyobb horgász rendezvénye vette kezdetét 2012. február 16-án. Ha a horgász részlegnél maradunk, megállapítható, hogy igen széles volt a „felhozatal”, színes standok, bőséges választék fogadta az első látogatókat. Sok-sok ismerős „arc” és márka volt ezúttal is jelen, a teljes hazai „horgász-celeb” világ képviseltette magát. A Horgász-Zóna kft. idén, az EUROSTAR kft.-vel szorosan együttműködve, olyan márkákat vonultatott fel, mint a D.A.M., SILSTAR, EUROSTAR, OKUMA, RON THOMPSON vagy épp a SAVAGE GEAR. Igyekeztünk a hazai elvárásoknak megfelelő minőségű és szintű termékekkel előrukkolni, mindeközben a saját szellemiségünkhöz híven, hatalmas lelkesedéssel és tisztelettel fogadtuk a standunkra betérő horgászokat.
A SAVAGE GEAR külön "szentélyt" kapott, mert úgy gondoltuk a közelmúlt leginnovatívabb pergető márkája kivívta magának ezt az elismerést. Az ország minden pontjáról dicsérték a különleges, többrészes 4Play csalik fogósságát. A Szentélyben megtekinthetők voltak a legújabb "okosságok" is, mint pl. a különleges Road Runner táska, UV lip scull csalivezető vagy a 4 Play "tölténytáska".

hamar megtelt a „Zóna”!
hamar megtelt a „Zóna”!

SPRO-EXNER TEAM a standunk előtt!
SPRO-EXNER TEAM a standunk előtt!

Óriási érdeklődés kísért minket mind a négy napon.
Óriási érdeklődés kísért minket mind a négy napon.

Többeket már régi ismerősként köszönthettünk és szívesen beszélgettünk a messziről jött pecásokkal, így cserélve ki a tapasztalatokat. Nincs könnyű helyzetben az ország – ez a szomorú közvélemény - mindezek ellenére azonban, a FEHOVA is remekül példázza azt a töretlen érdeklődést és pozitív látásmódot, ami a horgászokra mindig is olyannyira jellemző volt. Az egész ország területéről – valamint a határon túlról is - sokan jöttek el, és böngésztek, vásároltak maguknak tetsző, kisebb-nagyobb felszerelési eszközöket, újdonságokat.

Központban a pontyozó botok!
Központban a pontyozó botok!

Persze az orsókra is sokan voltak kíváncsiak…
Persze az orsókra is sokan voltak kíváncsiak…

… hozzávaló botokkal kiegészítve!
… hozzávaló botokkal kiegészítve!

SAVAGE GEAR, minden mennyiségben!
SAVAGE GEAR, minden mennyiségben!

Külön kiemelnénk az OKUMA újdonságát a TRIO HIGH SPEED orsócsaládot, ami a narancssárga-fekete design mellett a 6,2:1 áttételével és a különleges kettős fékrendszerével sok érdeklődőt vonzott. Jó lendülettel mutatkozott be az új SILSTAR TIERRA orsócsalád, amelynek a hátsó, nyelető- és elsőfékes tagjai a kitűnő ár-érték aránnyal hívták fel magukra a figyelmet. Folytathatnánk a sort a 2012-es D.A.M. HAYASAKI és SHADOW pergetőbotokkal és orsókkal, amelyek a "damosok" szívét dobogtatták meg leginkább vagy az EUROSTAR SEAMONSTER botcsaláddal, amely teljes egészében volt együtt látható a standunkon.

A kísérő programok is sok-sok látogatót vonzottak, emelve ezzel is a szezonkezdő show fényét! Az órák gyorsan teltek és eközben egyik nap követte a másikat. Mindenesetre fáradtan, kimerülve ért minket az utolsó nap, és persze várt még ránk a pakolás is.

Természetesen körbejártuk a horgász részleget és meg kell mondjuk, mi is elszédültünk a sokféleségben. "Sokmindenki, sokmindent" forgalmaz, nagyon nehéz tisztán látni ebben a kínálatban. Ez még erősebben ösztökél minket arra, hogy a webáruházunk kínálatát szigorú szakmai szemmel rendezgessük és csak olyan termékek kerüljenek fel, amelyek átmennek a "rostán". Igyekszünk továbbra is olyan magazin cikkeket megjelentetni, amelyek segítenek tájékozódni a gyártók és forgalmazók ködös marketing szövegeiben.

Miközben a mögöttünk maradó FEHOVA kiállítást elemeztük, egy dologban rögtön egyetértettünk: jól éreztük magunkat és remek tapasztalatokat szereztünk! Ígérjük, jövőre ismét visszatérünk! Egy biztos: a Horgász-Zóna fiatal csapata készen áll a feladatokra! Addig se felejtsétek: webáruházunk már roskadásig telve sok-sok márkás termékkel, valamint igen kedvező szállítási feltételek is várnak Titeket! Keressetek minket a neten vagy találkozzunk személyesen a szaküzleteinkben.

Eredményes szezonkezdést kívánok minden horgász társamnak!

Nagy Róbert
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére