Mostanában kétségkívül időszűkében vagyok, hiányoznak a klasszikus „nagy pecák”, a többnapos, beetetős, kiülős kirándulások. A pesszimista gondolatok helyett azonban, inkább többször megfordultam - egy-egy rövidebb horgászat alkalmával - kisebb tavakon. Ezeken a vizeken, tapasztalataim alapján a különböző úszós módszerek bizonyulnak kifizetődőnek. Köszönhetően érzékenységüknek és nem mellékesen a sokszor sekélyebb részeken portyázó halak megfogására az úszós készség adta lehetőségek az eredményes megoldások. Ennek ellenére többször nyúltam ekkor is a feeder után, hisz a viharos tavaszi szél zavaró hatása és a parttól távolabb tartózkodó pontycsapatok elérése nem tette lehetővé a „light pecát”. Ki kellet tehát találnom egy olyan feeder végszereléket, amely egyszerű, érzékeny és eredményes. Ez így jól hangzik, gondoltam magamban, aztán szépen lassan hozzákezdtem a megvalósításnak…
Szétnéztem a Horgász-Zónán, majd megszületett fejemben egy szerelék gondolata. Aztán kipróbáltam két kisebb tavon, egy bányatavon és egy nagyobb kiterjedésű víztározón is. Ezzel lefedve szinte az összes hazai állóvízi lehetőséget. Horgásztam egészen közelre, távolabbra és igen távolra is, természetesen különböző mederfenék viszonyok és vízmélységek közepette. Ezeken a horgászatokon leszűrt tapasztalataim alapján állítom, az alább bemutatatott szerelék hatásossága számomra már megkérdőjelezhetetlen.
Nézzük meg közösen, mire is lesz szükségünk és hogyan is készül el ez a végszerelék!
1. lépés: válogasd össze a szükséges eszközöket!
2. lépés: rögzíts egy „L-es” gumiütközőt a főzsinórodon!
3. lépés: húzd fel a száras kosarat!
4. lépés: húzd fel a gumigyöngyöt!
5. lépés: kösd fel a fém gyorskapcsot!
6. lépés: kösd meg a hajszálelőkés horogelőkéd!
7. lépés: akaszd az előkét a kapocsba!
8. lépés: fűzd fel a lebegő csalit a hajszálelőkére!
9. lépés: súlyozd vissza a csalit egy sörétólommal!
Mindenkinek eredményes és szép horgásznapokat kívánok!
Nagy Róbert