A partra érkezéskor szomorúan tapasztaltuk, hogy jónéhányan megelőztek bennünket és az eddigi sikereket adó helyet bizony elfoglalták. Nem volt mit tenni, a szomszédos álláson telepedtünk le. A taktika a szokásos volt: a parti törést néhány négyzetméteren megszórtam különböző magvak keverékével. Amíg ráállnak az etetésre a halak, addig a tó közepe felé horgászunk, a dobástávolságunk maximumán. Eddig a legfogósabb csali a Bait-Tech The Juice dumbell formájú wafters volt különböző színekben, így értelemszerűen az egyik horog mellé az került a hajszálelőkére. Nekem feltett szándékom volt, hogy a frissen szerzett Poloni bojlival is halat fogjak, így a másik szereléken egy 18mm-es darabot kínáltam fel kiegészítve egy Super Fruit Pop up-pal.
Nehezen indult a peca, nem jöttek a várt kapások, hiába cserélgettem a csalikat. Gyakorlatilag a nálam lévő csaliarzenálból az összes színt kipróbáltam. Talán a hely lehet az oka? Mellettünk – a mi szokásos állásunkon – szépen fogták a pontyokat a tó közepéről, azonban inkább csak az “apraját”, ráadásul bojlival, etetőhajóval behordva, ami nem az én világom. Egy idő után meguntam a várakozást és mindkét botomat a part menti törésen kialakított etetésen helyeztem el, azonban halnak nyoma sem volt. Bátyám kitartóan dobált a tó közepe felé, ameddig bírt és az erőfeszítéseit siker koronázta. Előbb egy 3,6 kilós nyurgát akasztott, majd egy finom kapást követően a megakasztott hal jó 60 méter zsinórt lehúzva a kíméleti területre menekült – keresztbe a szomszéd horgász 4 botján. Már azt hittük, hogy keresztet vethetünk a halra – erősen mozgatta a kíméleti terület határán lerakott bójákat – amikor az úgy döntött, hogy ismét a tó közepe felé veszi az irányt. A nyílt vízen sikerült is kifárasztani, majd megmeríteni egy gyönyörű 8 kilós tőpontyot. Mondanom sem kell, a csali a rózsaszín The Juice dumbell wafters volt. Apró szépséghiba, hogy nem a part menti etetésünkre jött, hanem a találomra a tó közepe felé dobott boton vette fel a csalit. De legalább nem nullázunk ma sem.
Kitartóan variáltam a csalikat a botjaimon, de a part menti etetés csak nem akart élesedni. A botok spiccei mozdulatlanul álltak, a halak jelenlétét jelző beleúszások is elmaradtak. Már kezdett elmenni a kedvem a pecától, amikor délután 3 óra táján ezek a finom rándulások jelezték, hogy megérkeztek a várva várt halak az etetésre. Már csak kapást kell kicsikarni. Ez ismételten a bátyámnak sikerült, ez ma az ő napja. A botelcsavarós kapást egy negyedórás fárasztás követte, aminek a végén lencsevégre kaptunk egy szép 7,7 kilós tükörpontyot.
Úgy látszik én ma itt nem fogok halat, de nem adom fel. Az ezúttal halat nem adó bojlit tigrismogyoróra cseréltem és kikönnyítettem egy pici 8mm-es pop up-pal. Tigrismogyoró van az etetésben is, hátha. Épp a telefonommal babráltam, így a kapást nem láttam, csak a fék visítására figyeltem fel. Hihetetlen! Lehet, hogy halat fogok?! A 20 perces fárasztás minden pillanatát kiélveztem, majd elégedett mosollyal vettem kézbe a 7 kilós tőpontyot. Ő mentette meg a napomat.
Milyen telhetetlen a horgász. Alig engedtem vissza a halat, máris mondtam bátyámnak:
Még van egy óránk, jó lenne fogni egy 10 felettit is. Az univerzum már csak ilyen, meghallgatja a kéréseket. Igaz én saját magamra gondoltam, de pár perccel 17 óra után a bátyám botja sült el, ellentmondást nem tűrő kapással. Úgy 10-15 perc fárasztás után látszott, hogy nem akármilyen példánnyal van dolgunk. Volt időm összepakolni, amíg bátyám a hallal küzdött, majd átadta a botját és ő is összepakolta a cuccait, így volt szerencsém részt venni “nap halának” fárasztásában. A felszerelés állta a sarat és percre pontosan 1 órával a kapás után megszákoltuk a mai nap legnagyobb halát, egy kereken 13 kilós tőpontyot. A hosszú fárasztás alatt ő is elfáradt, nyugodtan pihegett a bölcsőben. A szája sarkában pedig ott világított az élénkpiros színű The Juice…
Üdvözlettel:
Dányi Viktor
