Október legeleje van. A parti helyek telve, a kikötőkben is nagy még a sürgés-forgás, egyelőre úgy tűnik semmi nem utal arra, hogy a naptár mindeközben a 10. hónapba fordult... Nehezen is találtam helyet magamnak a Tározó partján, amin már nem idegeskedtem, hisz megszokott helyzet ez, szinte a hét minden napján... Nem válogathat az, aki csak úgy betoppant, benéz a tó partjára!
Feederbotjaim közül most a 3,6-as, gorombább végűekkel készültem. Jó bevált módszerem, amit a Tisza-tavon szoktam alkalmazni egyszerű: nagyméretű négybordás kosár és vastagabb monofil zsinór, amit használok ilyenkor, a vízben található növényzet és az akadók miatt...
Szeretem a "Tározót", ahogy régebben írtam már, tiszai kötődésem az apai, nagyapai családi tradíciók mellett most a 2000-es években is különös vonzalommal fog el e vízterülettel kapcsolatban. Az emberi kéz álltal kialakított tározó tér és az abban lapuló régi holtágmedrek, ma már önálló életre kelve képeznek egy nagy-nagy vízi élővilágot, ahol a kereső-kutató és leginkább kitartó horgász ember szerezhet magának szép élményeket.
Most is a növényzet szélét dobáltam és eddigi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy leghamarabb innen szokott kapásom lenni. Most is így lett, és a 'Rod Hutchinson' Mulberry aromával alaposan átitatott plasztik csalimra érkező, a spiccemet szép ívbe meghajtva mutatta, hogy bizony jó erőben van... Rövid vadvízi tusa után hármas tükröst szákolhattam. Szememnek, szívemnek kedvesebb látvány ugyan egy őshonos, amolyan igazi nyurgaszerű tőponty, ám nem keserített el a "spanyolos" vendég.
Újra dobok és a csobbanás után azonnal érzem, hogy jó helyre került a végszerelékem. Izgatottan vártam a reakciókat, ami nem is sokat váratott magára. Szinte "karikába" húzta a vastag feeder spiccet a hal, és a fárasztás alatt már éreztem, hogy ezúttal szebb hal akadt a horgomra... Mintegy negyed óra múlva gyönyörű színekben tündöklő tőponty test törte át a vízfelszínt. Amikor a matracra fektettem, akkor mutatta meg csak igazán a pompázatos idomait, egészséges, arányos testét, a maga 6 kilogrammos súlyával.
Ezt követően egy kisebb társa is követte, majd két szép keszeg zárta a sort és a horgászatomat is, hiszen kora délután már be kellett fejezzem a pecát! Az októberi napsütés, nameg a szép fogások örömmel töltöttek el, még akkor is, ha jól tudom, legközelebb talán az ősz már hideg szelekkel fogad és szemembe esőcseppeket hullajtva, vastag kabátot kérően érkezik... Én mindenesetre már nagyon várom!
Hasonlóan kellemes órákat kívánok minden sporttársamnak!
Üdvözlettel:
Nagy Róbert
