Egy-egy bot, valamint egy-egy válltáska csupán a pakk mindkettőnknél. Ilyen kevés cuccal se indultam mostanában horgászni, teszem is szóvá. De ennek is van egy „feelingje” az egyszer tuti, kezdek is ráérezni az ízére. Aztán, egyszer rossz helyen hajtok le a rakpartra, plusz egyszer túlmegyek a helyen… sebaj! Azért hamarosan odaérünk „Tamás helyére”. Háááátt… barátom ez nem túl szép látvány, mondom bosszúsan és a széttört üvegek és egyéb kommunális hulladék között sasszézok le a vízig. Tamás nyugtat, majd hamarosan az itteni peca sajátosságait ecseteli. Tapasztalatból, őszintén mondja a dolgokat, hiszek is neki! A szerkó, pont, mint a Tiszán! Nagyhurkos verzió, egy 4-es vagy 6-os „tűvel”. A csali viszont, számomra valódi érdekesség: sajt kocka!
Tomi sajtkockával csalizta a horgát
Kissé bizonytalanul biggyesztem, majd nyomom kissé rá a horgomra a „centiszer centis” darabot. Majd repül is a cucc, egyenesen be a sodrásba! Magasra támasztott bot és kéz a nyélen. Társam „oktat”: azonnal jöhet a kapás és nem szabad késlekedni a bevágással! Úgy öt perc múlva, nagyot üt valami a spiccemre, én csak csodálkozok, majd kitekerem az üres horgot… Jó lesz ez gyerekek! Újat dobok, hoppá ez kicsit rövidebb lett… nem baj az mondom társamnak. Vagy mégis? Igen, mert be is szakadok azonnal. Tamás rutin, lába közt tartja a botot és az ujját is a zsinórra teszi. Azt mondja, így biztosan nem mulaszt kapást. Igaza lehet, azonban süketek a botok, a nap még süt és a zaj is kellően nagy körülöttünk.
egy bot, kevés cucc…ez a fővárosi horgászat!
kéz a nyélen, tekintet a spiccen…
Aztán Tomi sajtkocka csalival gyorsan kirámol 2 darab géb urat… „Szentségel” is rendesen a Dunai horgász. Majd ha besötétedik, akkor ezek a kis nyavalyások elülnek és fel lehet tenni a csonti csokrot is, mondja horgásztársam szkeptikusan.
nehéz, akadós terep a Duna ezen szakasza
A délután magunk mögött maradt, mi ezalatt vidám beszélgetéssel múlatjuk az időt és közben alaposan ránk is sötétedik. A várt nappali márna tehát nem jelentkezett. Barátomnak azonban nem kell mentegetőznie. A különös, belvárosi panoráma, az állandó nyüzsgés, a rohanó víz valamint a csillogó vízen közlekedő hajók látványa teljesen magával ragadó élmény. Újabb sajtkockát vágok és bizakodva lendítem a folyásba. Világítás vagy patron nem is kell, mert időközben fénybe lábadt körülöttünk a város…A hidak, a hajók és a város fényei ragyogták be a teret. Ez a fővárosi horgászat! Kapást is rontok a nagy bámészkodásban. Elő a csontit! Horgomra nyolc szem csontit tűzök, és megújult lendülettel koncentrálok a spiccre. Ééééssss….bam bam bammm..kapáss!! Azonnal megemelem a botot! Végre valódi erőt közvetít a víz alól a márnás pecám.
leszállt az est…hoppá, vendégem érkezett!
itt mindig keményen küzd a hal!
az elfáradt a márna, végül megadja magát
egy fotót bőven megérdemel
A fárasztás perceiben, semmihez sem hasonlítható élménnyel ajándékoz meg a bő másfeles hal! Örömmel fotózzuk, majd gyorsan visszahelyezem a Dunába az erőgépet.
újra szabad!
Tamás megnyugszik, a „vendége” halat fogott. Azonban ő sem csak nézelődni jött, újra csalizik és ezúttal egy nagyobb darab sajtkockával próbálkozik. Maszatolós kapásra vág be a bedobást követő 3. percben. Kezében a bot gyönyörű ívben hajlik meg, majd valaki nagyot rúg odabentről és a pálca újra kiegyenesedik barátom kezében…ez elment… szomorúan konstatáljuk mindketten. Közel lehetett a három kilóhoz mondja Tamás, majd újra szerel. Én is újat dobok és erősen figyelek a spiccre. Gyönyörű kapásom van! A bevágást követően, azonban gyorsan kiderül: egy keszeg volt a tettes.
még egy keszeg a végére
Kissé csalódottan, de azért örömmel nyugtázzuk a halat. Gyors fotó és mehet is vissza, a nap utolsó hala. Igen az utolsó, mert hamarosan pakolunk, és hazafelé vesszük az irányt. Még elemezzük a történteket, majd gyorsan megbeszéljük: ide még visszatérünk…
Nagy Róbert
