Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Gumihalak aromázása

Gumihalak aromázása

Őszi - téli pergetésnél az álmatag ragadozók ingerlésére gyakran szükség van egy kis pluszra.

Jó pár évvel ezelőtt derült ki számomra is, hogy az aromáknak igen nagy jelentősége van a pergetésnél is. Egy ismerősöm megkért, hogy vigyem már el kövesezni, mert még soha nem fogott. Hogy lerövidítsem a sztorit, egy sárga, gyárilag aromázott csalit használtunk. Ő kapott egy új, illatos csalit, én meg tovább nyúztam egy régebbi gumit, igaz, hogy már se íze, se bűze, de még nem volt megszaggatva. A mozgásra gyorsan rátalált, voltak kapásai és még halat is fogott, én meg egy érintésig se jutottam. Helyet cseréltünk, de nem javított a helyzeten. 10:0-nál kezdtem összeomlani. Csalit cseréltünk, háhá egyből helyre állt a világrend! Én fogtam, ő meg nem, persze azért hagytam még egy kicsit szenvedni mielőtt visszakapta az aromától duzzadó csalit. A nap hátralévő részében többször rápróbáltam a natúr verzióra, de akkor és ott, kellett az a bizonyos plusz.



Természetesen az új élmény hatására mindent aromáztam, ha kellett, ha nem. Azt nem tudtam megmondani, hogy melyik sikeres napom köszönhettem az illatanyagoknak, de én nyugodt voltam, hogy elkövettem az ügy érdekében mindent. Idővel ez a lelkesedés alábbhagyott, de egy flakon vagy aromával feltöltött zacskó mindig volt a táskában.
Azóta az aromák az egyik „titkos” fegyverem. Amikor tudom, hogy ott a hal, de a 101. csali se adja és már az összes felkínálási módon és vezetési technikán túl vagyok, akkor jön az előre aromába áztatott plasztik. Rendszerint egy-két dobásból beadja, és akkor már morgok is, hogy kezdhettem volna ezzel is. 


Azért van egy kis trükk, mert a parton történő aromázás nem nagyon visz előre, mert még a jobban tapadó anyagok esetében is majdnem biztos, hogy a csobbanás pillanatában lemosódik, így dobásonként kéne ismételgetni, bár egy vizes plasztiknál annyit ér mint halottnak a csók.


Egy titka van, mint ahogy a videóban is elhangzik, hogy a peca előtti napon áztasd be, hogy a szilikonba jól „beivódjon”, az így előkészített szilikon csalink 15-20 percig "illatozik" aktív horgászattal. Előre szólok, hogy a külsőleg festett-színezett guminál esélytelen a felszívódás, valamennyire feltapad a felületre, de csodát ne várj.

Kövesezés közben az apróságok kikerülhetetlenek de jól jelzik hogy jó úton járunk.
Kövesezés közben az apróságok kikerülhetetlenek de jól jelzik hogy jó úton járunk.

 A YUM és a Fishup csalikat aromazárós tasakkal adják, hogy abba fújd bele az aromát. Na, ez csak papíron hangzik jól, a fekvő tasakból lassan kiszivárog, kifolyik a cucc és jó zamatos döglött rák illat fog terjengeni táskánkban. Ezt többszörösen átéltem és emeltem egy fokhagyma - shrimp - shad keverékkel. Lakásba se lettem beengedve, de erről nem akarok beszélni...

Így beszereztem néhány aromazárós tégelyt és azokba öntöttem szét az aromát, kínosan ügyelve arra, hogy a fehér, sárga, zöld teljesen külön tégelyben legyenek, mert ezek összefogják egymást. A többi színnel nincs gond. Az aromában ítéletnapig elfürdenek a plasztik kreaturák és ha rendesen visszazárom a dobozt ki se fog folyni. Ezeket a tégelyeket innen szereztem be: https://www.elenawebshop.com/atlatszo-muanyag-tegely-feher-muanyag-tetovel-kremekhez-150-ml-1126 A matrica az már saját alkotás.

Én a YUM aromái mellett tettem le a voksom, mert ez azon ritka készítmények egyike amik enzim alapú. Nem csak illatuk van hanem ízük is, így ha belealszom a kapásba van időm felkelni, mert a ragadozónak is lassabban esik le, hogy át van ba***a, és nem köpi ki egyből a csalit. Ha van már aromád (és ez igaz a pontyos aromákra is), úgy tudod ellenőrizni, hogy milyen minőséget képvisel, hogy ha megkóstolod. Tudom... de ha mégis van benned valamennyi kísérletező szándék, ha jó az áru akkor nem egy műanyag sampon íz fog köpködésre késztetni, ha nem az az íz, ami az illata.

És ilyenkor jön az örök kérdés, hogy jó-jó, de milyen illatú legyen?
Az érdekes része, amin mindenki meglepődik, hogy a hidegvízi aromák között elsőhelyen a fokhagyma áll, valamilyen okból a sügérfélék megvesznek érte. Attól viszont nem kell félni, hogy a fokhagyma miatt plasztikjainkat széttépik a békéshalak, mert, ahogy elkezd lehűlni a víz, úgy veszítik el az érdeklődésüket a foki iránt.
A második helyen pedig a Shrimp áll, garnéla félék hidegben is randalíroznak, ami biztos fehérje forrást biztosít a halak számára.
A Shad és a Crawfish négyévszakos aromák. Fő jellemzőjük, hogy a csuka és a harcsa is nagyon kedveli, így számolni kell velük, ha csak nem kifejezetten rájuk horgászol.

Aromára fel!

Gábor

 

AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére