Tulajdonképpen minden módszerre felkészültünk, majd a helyszínen kiderül. Én a rakózás mellett tettem le a voksom, Peti természetesen matchezni akart, Frici mint mindig, feederbottal hangolt a halak ízlésvilágára.
Az első meglepetéseket a termetes balinok okozták, akik nemigen hagyták, hogy felszerelésünk nyugton maradjon, mondhatni vittek mindent, hol a rakós gumiját nyújtották, hol a Peti botján recsegtették az orsót. Nem is bántuk hisz a méretük és a küzdeni tudásuk kitűnő, tehát csak kapjanak, ha ekkorák vannak ezen a vízen, semmi gond.
Az etetésre megérkeztek a lénai tokok is, akik aztán megmutatták, hogy mennek, mint a tank, ették a csemege kukoricát, csontit, pelletet mindent. A felszerelés tesztjének is nevezhetnénk, hisz ha itt valami hibázik, szakadás a vége. Igazából egy tokot sem mértünk le, mert olyan hosszúak és robosztusak voltak, hogy inkább egy gyors fotó után útjukra bocsátottuk őket. Hát nem a meleg napsütéstől izzadtunk, hanem a fárasztás izgalmától.
A fogásainkat nagyon szép compók színesítették.
A feederbotra is be-be ugrott egy-egy jó ponty, nem kis ribilliót csapva. Fricinek időközben egyre többször füstölt el a feeder botja. Nagy meglepetés is okozott az egyik fogás, mely bizony nem ponty volt, hanem amúr. Igen jó súlyban, úgyhogy egy fotót is megért, hisz nagy örömet okozott a csapat „feeder-specialistájának” .
Mire esteledni kezdett Peti egy hetes tűspicces bottal próbálta kideríteni, vajon mekkora halat kifogni így, hogy nem nyúlik a gumi, csak egy darab zsinórra van hagyatkozva és egy hajlékony spiccre? Nos akarva, akaratlanul is kiderült és feltette a koronát a mai napra. Az úszó eltűnt, Peti bevágott és egy nagy örvény jelezte, nem kicsi hal van a horgon. Lehetett taktikázni, víz alá tolni a botot, többször átforgatni, de negyed óra elteltével a halat még nem láttuk.
Harminc perc után sikerült megemelni és megszákolni, egy gyönyörű több mint hét kilós ponty formájában!! Ez igen egy tűspiccel, nem semmi…
Gondolnánk hogy vége a történetnek?? Nem, nincs vége, pedig már be is pakoltunk majdnem mindent a kocsiba. Peti ládája még a parton volt és a botzsákja is. Mondta, hogy van a zsákban egy ötös tűspicc csapkodjak azzal, amíg bepakol mindenki, ne várakozzak itt a többiekre, amíg lemegy a nap. Igaza van, pár perc peca még belefér…
Két szem csonti, fél méterre a parttól és már el is tűnt az úszó. Bevágok és nem tudtam megszólalni a meglepetéstől, mint aki tuskóba akadt! A „tuskó” elindult a víz alatt! Gyorsan le a víz alá az öt méterből ami fér, már-már az volt az érzésem hogy reccsenni fog a bot és törés a vége, de nem, előttem körözik az a valami. Lehet még nincs is tudatában, hogy ő az erősebb? Akkor meglepetést okozok neki, hátha bejön… Tiszta erőből az ötös spiccel felrántottam a halat! Legalább 5-6 kilós pikelyes ponty küzdött, egyet még fordult a meglepetéstől, még egyszer ugyanígy megemeltem és Peti szákolt.
Parton a gyönyörű hal mi pedig nevetünk a lemenő nap fényében. Ez egy igazi nyírségi örömpeca volt, a barátság jegyében.
Harangi Csaba
