Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

III. IHP „Bojlisuli” beszámoló

A tábor augusztus 22-27-ig tartott. Én 21.-én délben érkeztem le, Jávorka Dániel barátom már kint volt és a tó elején horgászott. Fél 5 felé átpakoltunk a tábor helyére, felállítottam a sátramat, aztán kitettem a „padomat” is. Segítettem a tábor előkészítésében, amikor készen lettünk, megérkezett a leendő társam. Amikorra teljesen végeztünk a teendőkkel, már este fél 10 lehetett. A táborvezetők elmentek aludni, de én nem tudtam aludni, mert vártam a nagyhalat...
A tábor augusztus 22-27-ig tartott. Én 21.-én délben érkeztem le, Jávorka Dániel barátom már kint volt és a tó elején horgászott. Fél 5 felé átpakoltunk a tábor helyére, felállítottam a sátramat, aztán kitettem a „padomat” is. Segítettem a tábor előkészítésében, amikor készen lettünk, megérkezett a leendő társam. Amikorra teljesen végeztünk a teendőkkel, már este fél 10 lehetett. A táborvezetők elmentek aludni, de én nem tudtam aludni, mert vártam a nagyhalat... Egész éjszaka fent voltam, de sajnos nekem nem volt kapásom. Daninak fél 3-kor volt kapása a jelentkező egy 1,5kg-os ponty volt (ezért a halért szegény táborvezető helyettesünket egész héten át piszkáltuk, mert egy ilyen horgásznak egy ilyen tavon nem ekkora halakat kellene fognia…). Így, hogy mutat nekünk példát? Reggel 7-re mentünk ki a gyülekező helyszínére és vártuk a többieket. A rövid eligazítás után a sorsolásnál a volt éjszakai helyünket húztuk ki. Bementünk a helyekre, majd a táborépítés után elkezdődött az etetés.

A táborunk egyik része.
A táborunk egyik része.

A táborunk másik része.
A táborunk másik része.


Délelőtt 11 órakor kezdődött meg a verseny. Voltak ugyan kapások, de sajnos senkinek sem lettek meg. Éjjel 00.01-kor megszólalt a jelzőm, de sajnos annyira fáradt voltam, hogy a társam fogta ki a halamat, amely 4,44 kg-os volt.

Matyi az esti halunkkal.
Matyi az esti halunkkal.


Reggel, ahogy felébredtünk Matyival, azon gondolkoztunk mi lenne, ha egyikünk nem a bójára, hanem a parttól 30 méterre próbálkozna. Matyi mondta, hogy ő majd közelebb próbálkozik nappal. Meglepetésünkre napközben nagyon jól működött a kutya táp és a 20mm-es halibut pellet. Azon a nappalon 1 pontyot sikerült fogni vele, amely 3,46kg-os volt. Éjszaka a mellettünk ülő csapatnál füstölős kapásra jelentkezet egy nagy testű ponty. Végül kiderült, hogy „Scoobyt” sikerült kifogniuk 15,02 kg-os súllyal!

„Scooby” 15,02 kg-os volt végül kiderült a tábor legnagyobb hala is lett.
„Scooby” 15,02 kg-os volt végül kiderült a tábor legnagyobb hala is lett.


Végül, az éjszaka utolsó nagyobbacska hala, tőlünk 2-vel jobbra lévő csapatnál jelentkezett és egy közel 9 kg-os ponty volt.

Majdnem 9 kg-os ponty a szomszédban.
Majdnem 9 kg-os ponty a szomszédban.


Harmadik nap reggelén összegezve a történteket, az elsőnek majdnem 40 kg-ja volt, míg a második 20,68kg-nál járt. Nekünk a harmadik helyen 20,48 kg halunk volt. A szokásos 8 órai reggeli után visszamentünk a táborba, megint elkezdtünk „kintre” horgászni. A jobb oldalunkon elkezdték fogdosni a halakat, így visszacsúsztunk a 4. helyre, de délután nekünk is megjött a szerencsénk! Sikerült 4 darab pontyot kifogni, így visszakerültünk a harmadik helyre! Nem sokáig tartott az örömünk, mert éjszaka a rivális csapat kifogta „Snaket”, ami 12,16 kg-os volt.

A rivális csapat kifogta „Snaket”, így ők lettek a harmadikok, a hal súlya 12,16 kg. volt
A rivális csapat kifogta „Snaket”, így ők lettek a harmadikok, a hal súlya 12,16 kg. volt


Éjszaka még volt nekünk is három kapásunk, de sajnos csak egy lett meg belőle. Az első helyen álló csapat az éjszaka 20 kg-mal növelte előnyét a másodikhoz képest. Reggel 10-kor volt egy előadás, az Amatőr Bojlisok Klubjából (ABK) jöttek el hozzánk.

ABK-sok előadása
ABK-sok előadása


Az előadás alatt „lefüstölt” Matyi jelzője, a tettes egy szép 4 kg-os ponty volt.

ABK-sokkal és az előadást megszakító halakkal.
ABK-sokkal és az előadást megszakító halakkal.


A negyedik nap még sikerült a többiekkel együtt fognunk pár pontyot. Az ötödik nap elején kicsit féltünk, hogy nehogy megelőzzenek minket. Ebéd után szokásunkhoz híven elmentünk „medencézni”, általában ekkor volt kapásunk… Amíg mi lubickoltunk, a többiek fogtak Matyi botjával egy 4 kg-os pontyot. Az éjszakát sajnos megúsztuk kapás nélkül. Így már gondoltuk, hogy nem kaparinthatjuk meg a 3. helyet. Utolsó nap kettő pontyot sikerült fognom, az egyiket Dani botjával. Ez a hal nem számított bele sajnos.

Dani botjával fogott 2 kg-os nyurga.
Dani botjával fogott 2 kg-os nyurga.


Aztán az utolsó kapás nekem jött, egy szép 5 kg-os ponty személyében.

Az utolsó pontyom
Az utolsó pontyom


A verseny sajnos véget ért. Az első helyen 98 kg-ot fogtak, a második helyen 76 kg-ot, a harmadik helyen 56 kg-ot, a negyedik csapat 55 kg-ot mérlegelt. Mi az 5. helyen végeztünk 54 kg-mal. A legnagyobb hal kifogója a „Dream Carp-os” Bartha Zsolt lett. Ő egy 15,02 kg-os pontyot fogott.

Végül a tábor utolsó fényképe.
Végül a tábor utolsó fényképe.


Fodor Zoltán
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére