Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Tippek feederversenyzői tarsolyból-Kurucz Dávid és Páll Eőrs-től

Sokszor mondogatjuk, hogy a feeder versenyző olyan a horgásziparnak, mint a Forma 1 az autóiparnak, azaz az innováció forrása. Egy öt órás verseny olyan intenzív igénybevétel, amely hatékonyan teszteli az új ötleteket, fejlesztéseket – legyen szó csaliról, végszerelékről, botokról vagy orsókról. Ezért mindig örülünk az olyan lehetőségeknek, amikor versenyzőkkel tudunk beszélgetni. Már régebben kialakult a jó kapcsolatunk a Dynamite team tagjaival, most volt idő arra is, hogy egy interjú keretében megosszanak velünk némi versenytapasztalatot, és természetesen a titkokra, praktikákra is kíváncsiak voltunk! Leültünk hát beszélgetni Páll Eőrssel és Kurucz Dáviddal, akiket az oldal rendszeres olvasóinak, és azoknak, akik a feeder versenyeket nyomon követik, nem kell bemutatni.
Sokszor mondogatjuk, hogy a feeder versenyző olyan a horgásziparnak, mint a Forma 1 az autóiparnak, azaz az innováció forrása. Egy öt órás verseny olyan intenzív igénybevétel, amely hatékonyan teszteli az új ötleteket, fejlesztéseket – legyen szó csaliról, végszerelékről, botokról vagy orsókról. Ezért mindig örülünk az olyan lehetőségeknek, amikor versenyzőkkel tudunk beszélgetni. Már régebben kialakult a jó kapcsolatunk a Dynamite team tagjaival, most volt idő arra is, hogy egy interjú keretében megosszanak velünk némi versenytapasztalatot, és természetesen a titkokra, praktikákra is kíváncsiak voltunk!

Leültünk hát beszélgetni Páll Eőrssel és Kurucz Dáviddal, akiket az oldal rendszeres olvasóinak, és azoknak, akik a feeder versenyeket nyomon követik, nem kell bemutatni.

Páll Eőrs, Kurucz Dávid, Oláh Zoltán és Nagy Lajos
Páll Eőrs, Kurucz Dávid, Oláh Zoltán és Nagy Lajos


HZ: Először is szeretnék gratulálni a Préri egyéni helyezésetekhez. Eőrs, Te lettél a második, Dávid Te pedig a harmadik, azért ez nem olyan rossz egyazon csapat két tagjától!
Eőrs: Köszönjük! Mi is nagyon örülünk neki, kár, hogy nem csapatverseny volt, mert akkor mindent vittünk volna. A lényeg az, hogy elég jól összejött a dolog.

HZ: Az elmúlt egy hónapban azért elég sok minden összejött a csapatotoknak.
Dávid: Hadd legyek egy kicsit szerénytelen, 4 egymást követő versenyen 4 szektor elsőséget sikerült szereznem. Maconka Szuperkupa pontyos nap, Rab tó Mindenamifeeder páros, Izsák páros, Préri egyéni. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyenre képes lehetek. Azt hiszem nagyon kitaláltunk valamit, mert természetesen ez a közös munka eredménye.

Mindenamifeeder Szuperkupa
Mindenamifeeder Szuperkupa


HZ: A Rab tavi versenyről mi is írtunk, de térjünk vissza arra a valamire, amit nagyon kitaláltatok. Mi is az?
Eőrs: Kicsit messzebbről kezdeném. Másfél éve dolgozunk együtt, azóta alkotunk egy csapatot. Kiindulási alap az én etetőanyagom volt, amit folyamatos fejlesztéssel és teszteléssel próbáltunk egyre jobbá tenni. Idén tavasszal azt gondoltuk, hogy beérett a tudásunk, és az eredmények jönni fognak, de nem így lett. Mindig az élmezőnyben voltunk. Ha szerencsénk volt, akkor nyertünk, ha nem akkor valahol az első 10-ben végeztünk. Ezt nagyon megelégeltük és elhatároztuk, hogy addig nem indulunk versenyen, amíg nyerő nem lesz az etetőanyagunk. Nyáron gyakorlatilag minden szabadidőnk ráment a tesztelésre. Lementünk teljesen az alapanyagokig. Semmi nem maradhatott a keverékben, ami nem bizonyította fogósságát. Kiderült, hogy néhány összetevő csak azért volt benne, mert hittünk a reklámoknak. Sokat segített, hogy a tesztelést is csapatban végeztük. 4 bottal egyszerre tudtuk a különböző keverékeket próbálni. A párhuzamosan használt keverékek összetevői között néha csak néhány százalék volt az eltérés. A mostani versenyek is a teszt részét képezték, hisz kíváncsiak voltunk, hogy 40 vagy akár 80 versenyző által megszállt tavon is megállja-e a helyét a keverék.

HZ: Kijelenthetjük, hogy a teszt sikerült?
Dávid: Azt hiszem igen :)

HZ: Idáig csak az etetőanyagról beszéltél. És a csali?
Dávid: Most meg fognak kövezni, de szerintünk a method kosaras módszernél a csali nem számít! Van egy alap csalink, amit szintén magunk készítünk. Enyhén halas, és jól tart a horgon, mást nem is kell tudnia. Az etetőanyag a lényeg!

Dávid kupái
Dávid kupái


HZ: Akkor beszéljünk még egy kicsit az etetőanyagról! Ízesítést, vagy jelleget elárultok?
Eőrs: A legfontosabb tulajdonsága, hogy az összetétel nem tartalmaz aromákat Nem hiszünk benne! Korábbi években nagyon elvesztünk a szagok és aromák bűvkörében, azonban rájöttünk, hogy ideig-óráig működnek, de hosszú távon, azaz egy verseny alatt már nem.
Dávid: Emlékszem, hogy a közös munka legelején Eőrs azt mondta a horgászboltban, hogy kóstoljam meg az aromákat. Először azt hittem ugrat, de aztán megkóstolta az egyiket. Gondoltam, ez aztán a tökös csávó, csak nem maradhatok szégyenben. Belekóstoltam az egyikbe, és meglepődtem, hogy nem az az íz köszönt vissza, mint amit a szaga alapján elvártam volna. Például találtam olyan aromát, amelynek a büdös fűszeres illata ellenére mézédes íze volt. Hol van akkor az igazság, mit is érez a hal? Gondolkodjunk el ezen!

Eőrs kupái
Eőrs kupái


HZ: Ok, ha nem aroma, akkor mitől működik a dolog?
Eőrs: Nagyon jó minőségű összetevők és hatóanyagok keveréke. Ezzel sajnos el is értük azt a határt, amit el szeretnénk árulni róla.

HZ: Megértettem, és köszönöm az eddigi infókat is! Esetleg lenne olyan dolog, amit megosztanátok a többi horgásszal, ami hasznos lehet a vízparton?
Dávid: Megbeszéltük előre Eőrssel, hogy megosztunk egy trükköt, amit mi is folyamatosan használunk. Aki látott minket verseny közben az észrevehette, hogy az etetőanyagot folyamatosan nedvesítjük. A vödör oldalára oda van akasztva egy kis méretű kézi virágpermetező, és a kosár megtöltése előtt és után is fújjuk a kajára a vizet. Miért is tesszük ezt?
Eőrs: A szárazra, félszárazra kevert etetőanyagokkal az a gond, hogy a vízbe érkezéskor elkezdik felszívni a vizet. Amíg befelé áramlik a víz a pórusokba, addig nem tudnak a benne lévő hatóanyagok kiválni, gyakorlatilag nem működik kifelé. Ha egy etető nagyon szépen bont a víz alatt, az még semmit sem jelent. Sőt, gyakran azért bont jól, mert a szemcsék megszívják magukat, megnő a térfogatuk, szétdobják a gombócot, de ettől még nem fog hatni. Ezzel szemben, ha túlnedvesítjük, akkor a vízbe érkezéskor rögtön elkezdi kiadni magából a hatóanyagokat. Azonnal érzékelhetővé válik a halak számára. Több esetben tapasztaltuk, hogy percekkel korábban megtalálta a hal a túlnedvesítettet a félszárazzal szemben.

HZ: Egy így logikusan hangzik, ilyen összefüggésben nem is tudom, hogy valaki vizsgálta-e a nedvességtartamot?
Dávid: Merjük remélni, hogy ez a mi felfedezésünk, de aztán lehet, hogy ez már régen ismert tény, amit nekünk sikerült újra felfedeznünk. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy működik.

HZ: Nagyon köszönöm, hogy ennyi mindent megosztottatok velünk. Gratulálok még egyszer az eredményekhez! A jövőbe tekintve, ha szeretnétek publikálni egy-két trükköt, szívesen leközölnénk itt a Horgász Zónán!
Eőrs: Köszönjük, fogunk élni vele!
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére