Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Itt van Amerika! - pergető botok, orsók, kombók

Itt van Amerika! - pergető botok, orsók, kombók
Sose értettem, hogy tudnak 3-4 grammos csalikkal relatíve nagy távolságokra pontosan dobálni, tökéletes kontrol alatt tartani a csalit és végül azt a 40-50 centis feketesügért kitépni az akadóból és beemelni ugyan azzal a bottal a csónakba.
Akarsz úgy horgászni, mint az amerikaiak?

Sose értettem, hogy tudnak 3-4 grammos csalikkal relatíve nagy távolságokra pontosan dobálni, tökéletes kontroll alatt tartani a csalit és végül azt a 40-50 centis feketesügért kitépni az akadóból és beemelni ugyan azzal a bottal a csónakba.
Mostanáig.


Egy (számunkra) új márka bemutatása mindig izgalmas feladatokat rejt. Főleg így a tél első napján is, amikor a hazai tesztekkel várnunk kell tavaszig. De az első benyomásokat, tényeket érdekes infokat már most meg tudom osztani, íme!


Az amerikai piac hatalmas, épp úgy, mint az elvárásaik. Nagyobb cégek nem véletlenül tesztelik ott a termékeiket, ha ott megállja valami a helyét, akkor a világ bármely pontján is. Itt és nekik készül a Lew’S 1949-óta. Ahol nagyon fontos a minőség – teljesítmény – ár és a külcsín tökéletes ötvözete. Az alapító, Lew Childre , nem morzsolta szét az erőforrásaikat, kis szegmensre fókuszálnak, úgy mint az orsó, bot, zsinór és ezek védelmét szolgáló kiegészítők, viszont azt igen magas színvonalon. Ezt bizonyítja az is, hogy 2016-ban 3 díjjal jöttek el az ICAST-ról:

- legjobb orsó-bot kombináció
- legjobb tengeri pergető bot
- legjobb édesvízi pergető bot

(Halkan jegyzem meg, hogy ez igen nagy dolog, odakint valóban van szakmai tartalma és így presztízse a kiállítási díjaknak.)

Az összes Lew'S terméket megnéznéd az áruházban? Katt ide!

A Lew'S pergető botjait kézbe véve egyből feltűnik, hogy ez más. (Kb így érezhette magát Harry Potter amikor kézbe vette az első pálcáját.) Ez nem a megszokott európai vagy Japán stílusú botok. Ez Amerika! A Dry-tech markolat úgy simul a kézbe, mintha mindig is ott lett volna a helye. A legnyálkásabb harcsa után is biztos fogást biztosít, nem beszélve a tisztításáról, ez nem egy porózus EVA vagy parafa, egy kis víz és újra ragyog.

Pillekönnyűek, átlagban 100 gramm tömegű pálcák, becsapósan feltüntetett 1/4oz dobósúly, villámgyors akcióval. Miért is becsapós? Egy 7 grammos pálcából olyan erő robban ki, amitől az eddigi vigyorunk az arcunkra fagy a szemöldökünk összefut és újra a dobósúlyt számoljuk. Gyorsak, feszesek, igazi dobó botok, amit a Micro Wave gyűrűsor tovább fokoz.
https://www.youtube.com/watch?v=4c24OJ1ypSI




Megmondom őszintén, hogy az orsókhoz már félve nyúltam. Mint említettem az egyik legnagyobb piacról érkezett termékekről beszélünk, ahol csak a minőséggel lehet bent maradni. Így egy 18 ezer forint körüli orsóktól, már nem tudtam, hogy mit is várjak. Ebben az árkategóriában azért erős a konkurencia, elég, ha a világmárkákra Shimano, Daiwa gondolunk...

Elsőre, ami feltűnik a modern megjelenésük mellett, a csúszásmentesített dobok és hogy minimum 8 csapágy figyel az orsókban. Kézbe véve se törik meg lelkesedésünk, mert egy masszív, feszes, holtjáték mentes, könnyű pergető orsó köszön vissza, aminek a futása könnyed és sima, akár csak a fék járása.

Amit együttesen kiemelnék, az az összhang! Több neves márkánál találkoztunk már azzal a ténnyel, hogy a bot nincs összhangban az azonos típusú orsójával. A Lew’S kifejezetten figyelt erre az összhangra. A Lew’S Mach bot-orsó kombó, nem csak színben passzolnak egymáshoz, hanem tökéletes összhangban, egyensúlyban is vannak.

Külön kell megemlítenem a pergető szetteket. Nem véletlenül kapták meg az „ICAST Best reel and rod combo” díját. Átgondoltan, ügyesen összeválogatott botok és orsók. Látszik, hogy ezekkel az összeállításokkal az volt a cél, hogy az amcsi sporttárs, ha bemegy az üzletbe és nem akar vagy nincs ideje válogatni, ne adj isten, nem ért hozzá, akkor könnyen kiválaszthassa az összeállításból a neki tetszőt és egy biztos élménypecában lehessen része, mindezt úgy, hogy élete hala biztos, hogy nem a felszerelésen fog múlni. Még akkor sem, ha a legolcsóbbat választja, ami mindössze 17.000 Ft.

Kiegészítők egyszerűek, letisztultak és erősek.
A fonott zsinórral szemben hatalmasak az elvárások. Leginkább a négy „-ság”-nak kell, megfeleljen:

- kopásállóság,
- szakítószilárdság,
- láthatóság,
- hangtalanság
és a +1 a víztaszítás.

Na, ezt tudja a Lew’S 8 szálas fonott zsinórja, mindössze: 5.690Ft-ért. Nem részletezném azt a barbár tesztelést, amit egy sniccer egy vödör és 8-10 kiló etetőanyaggal műveltünk, de azt igen, hogy meg van a jövő évi főzsinórom és Attila kollégám dobóelőkéje.

Az egyik kedvencem a neoprén orsóvédő tok. Letisztult, egyszerű és meglepő módon akkora, mint egy pergető orsó. Nem lóg, nem lötyög, nem foszlik, és még a hajtókar helye is megvan.

Összességében egy kiemelkedő, üde színfoltja a hazai pergető kínálatnak. Ha szeretsz könnyű szerelékkel nagy halakra horgászni akkor a akkor a Lew’s kínálatában biztos találsz egy testhez álló felszerelést.

Ha kividul az idő, vízparti tesztekkel is jelentkezem!

Megnéznéd a termékeket? Katt ide!

Üdv,
Gabi
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére