Kárászharc

Újra idejét láttam egy jó kis mókának a Borbála-tavon. Az idő kissé szeszélyes volt, hiszen váltogatva érkeztek az újabb esőfelhők és szelek, aminek sem én, sem a halak nem örültek. De annak még inkább örültem, hogy újra eleget tehetek hódoltságomnak, a feederes horgászatnak.

Előző napon már tervezgettem, és a másnapi horgászatra gondoltam. Ismét ott ülhetek kint a parton, és izgulva várhatom a kapást. Szinte forrt a vérem. Ám a lábos alatt kialudt a láng, amikor az időjárás jelentés közlése szerint: elszórt záporok ostromolhatják a tájakat és az emberek jókedvét. Így erre az eshetőségre is fel kellett készülnöm. A napernyő megvéd az esőtől, de mi véd meg a kapástalanság ténye elől? Erre magamnak kellett rájönnöm a megfelelően alkalmazott horgásztechnika kiválasztásával és annak megfelelő alkalmazásával. Egyértelműen a finomszerelék jöhetett szóba, hiszen a finnyás pontyok így nagyobb eséllyel váltak ’kezes pontyokká’. Ám nem is sejtettem még, hogy milyen meglepetésekkel kell megküzdenem, pontosabban milyen halsereggel.

Eljött a másnap reggel. A nap tányérja ragyogóan csillogott az égen és ragyogta be az előttem álló horgásznapot. Pontban 6 órakor volt az induló. A változatosság kedvéért újra a kistapolcai Borbála-tóra esett a választás.



A vízparton magamra maradtam, édesanyám hazament én meg bármily furcsa, de egyedül voltam az egész tavon. Talán az időjárás-előrejelzés miatt ment el mindenki kedve. A halőrházban kiváltottam a napijegyet. A halőr információi szerint napok óta kapástalan a környék. Elindultam a helyhez, hogy azért látszódjon, itt bizony horgászni is szoktak :). Befelé menet a nádasban egy hatalmas pontyugrásra lettem figyelmes. „Tudják, hogy itt vagyok…”



Letelepedtem a helyre, és elsőre az ugrott be, hogy vajon milyen lesz ez a horgászkaland. Kipakoltam az összes cuccot és az etetőanyag bekeverésével kezdtem a felkészülést. Etetőanyagnak egy édeskés-savanykás jellegű világos színű kaját választottam.



A tavon jellemző az apró keszeghadak megjelenése, ezért egy kissé ragacsosabbra kevertem a kaját, hogy minél tovább a kosárban maradjon.
Amíg az etetőanyag beérik, addig a felcsalizással törődtem. Először élőanyaggal és kukoricafüzérrel próbálkoztam. A kukorica először sajtos ízű volt, az, ami ezen a tavon a legeredményesebbnek bizonyult. A sajtos ízvonal már sokszor kisegített a kapástalan helyzetekből. De most az elit csaliaarzenálba tartozott.



A kukoricás csali 3 darab egészséges, szép nagy szem sajtos kukoricából, és egy darab technopufiból állt. De célszerű ellenőrizni egy kis üvegben, hogy a csali nem emelkedik-e el teljesen a fenéktől. Hiszen nekünk az a célunk, hogy minél tehetetlenebb legyen, tehát a ’Ponty Pali’ szájába minél előbb belekapaszkodjon a horog. Az élőanyag nem más, mint csontkukac, egy 6-os méretű Gamakatsu horogra felfűzve, kb. 3-4 csonti.



A hajszálelőkés módszernél az egyik leglényegesebb dolog a hajszál hossza. A feederes technikánál és a bojlis technikánál a hossz különbözhet. Ha túl közel van, akkor a horog nem tud önállóan mozogni. Igaz, hogy közel van a horoghoz a csali, de annak nincs elég mozgástere. Ha messze van, akkor meg az a probléma léphet fel, hogy a csali a ponty szájába repül, de a horog esetleg nem tud berepülni, mert nem szippantott rá elég nagyot. Fontos, hogy a horog és kukoricafüzér közé egy gumiütközőt iktassunk be, hogy a füzér ne csúszkáljon le föl.

A botok 3. 90 m hosszúságúak, ami itt elkél, hiszen csak ezekkel lehet megdobni a 80-90 m-es távot, ami ezen a tavon halfogás szempontjából nélkülözhetetlen.
Mindkettőn egy 6-os horog, 14-es fonott előkével. A főzsinór 22-es, a dobóelőke(5-5m) pedig 18-as. Vastagnak tűnik, de elkél, hiszen nagy az akadó, és a halat bármilyen áron is, de onnan el kell húzni. Ezért is kell a jó akadás.



Az etetőkosárba (gubancg. 35g) kaját nyomtam és repültek is az akadó elé. Körülbelül 80-85 méterre egy víz alatti bokor-sor húzódik, ami kiváló haltartó és a mély víz miatt a hőségtől ide menekülnek a halak.



Rátettem a botokat az állványra, körülnéztem, és ámultam ismét. A fotelomba beültem, és hallucinálni kezdtem. A botspicc a víz felé hajlott. Berántottam és éreztem, hogy van ugyan rajta valami, de elég pindurka. Sejtettem ki az áldozat.
És valóban egy kis kárász volt. Nem is mértem meg, engedtem vissza. Had menjen, hiszen szép nagy pocakja volt, hátha megmarad ikrái közül pár darab.



A kárász kifogása után észrevettem, hogy az etetőkosár bordái kijöttek az ólomból, ezért le kellett cserélnem. Valószínű, hogy már régóta használatban voltak. Eközben a másik boton semmi érdeklődés sem mutatkozott. Újra felcsaliztam és a bedobás után egy újabb kárász érkezett. Őt is visszadobtam.



A kárász után ismét visszadobtam és fél percen belül még kettőt sikerült fognom. Gondoltam, hogy az élőanyagot kellene leváltani pelletre. Meg is tettem. Ezt is kikönnyítettem. A csali állt egy 12 mm-es mézes pelletből, egy lebegő pelletből és egy műanyag, lebegő kukoricából. Gondoltam, hogy ez kárászmentes ötlet lesz. Hát bedobtam és vártam, de nem sokat.



Az új csalikombináció egy újabb kárászt hozott, ami egy kicsivel nagyobb volt, hiszen ezt a nagy csalit is sikerült felvennie.



Most már egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kárászok hadat üzentek a horgászok ellen és így akarják őket elüldözni a ’birtokról’. Mivel én horgászok egyedül, ezért rám küldtek mindenkit. A másikra botomra biztos azért nem küldtek senkit, mert akkor egy bot se lenne a vízben, és akkor lenne egy kis pihenőm. Jól kitalálták. Ezért új stratégiát kellett kitalálni, de mit?
Ha kukoricát teszek fel, mint az előzőre, lehet, hogy kapástalan marad a helyzet.
Itt is a sajtos ízvonalat szedtem elő. Az volt a stratégiám, hogy a csalit bepanírozom sajtos réteggel. Folyékony és por-dip segítségével. Ezáltal a csali méretéből adódóan a kicsiny kárászok nem tudják felvenni a csalit, ezért az erősítést, a ponty-tankokat kell küldeniük. Így már egyenlők lesznek az esélyek. A csalit bepaníroztam és repült a vízbe. Végre volt egy kis pihenőm, így biztosra véltem, hogy főnek a levükben a szegény kárászhadak. A pihenő kissé hosszasra sikeredett, mert a dip-réteg leázott és a kárászok felvették a csalit úgy 1 óra múlva. Újracsaliztam és próbáltam újra. Ismét az izgalmas várakozás kerített hatalmába.



A várakozás és a gondolatok mélységéből egy hatalmas villanás és egy nagy durranás hozott vissza az élők közé. A hátam mögé néztem és akkor vettem csak észre, hogy hatalmas nagy fekete bárányokat terel a szél. Pont felém jöttek. Nemcsak a halak, de még az időjárás is el akar üldözni. Erre már semmit nem tudtam kitalálni.



A vihar beért és tépett vágott mindent. Az esernyő után ugrani kellett, és én meg majdnem repültem, mint Mari Poppins. Nem volt más választás, fedezékbe kellett húzódni. A fejem fölött cikáztak a villámok. Bebújtam egy kis bunkerba, amit nemrég a halőrök építettek. Közben a halőr jött, és érdeklődött, hogy nincs-e baj, merthogy nagy csattanást hallott, lehet ide vágott be. Megnyugtattam és elment. A halőr aggodalmáról jutott eszembe, hogy a jó kis carbon feeder botok villámlással párosítva nem éppen egészséges dolgok így együtt. Azt mondják, nagyobb az esélye, hogy egy cápa megharap, de mivel Magyarországon nincsenek cápák, ezért csak a villámok csaphatnak belém:D. Majd az eső csillapodott és a nap is kisütött. Már délután 3 óra volt és csupa cuppogós mocsár volt az egész part. A csalikat lecseréltem és újra berendezkedtem. Ugyan azokkal a csalikkal próbálkoztam.



Majd egy bő óra múlva a kukoricafüzéres bot vége erőteljesen meghajlott befelé. Ez már jó jelnek bizonyult. Hát bevágtam, és erőteljes húzást éreztem. Egy ponty volt bizony. A kárászok feladták a küzdelmet, és egy becsületpontyot küldtek.
Súlya kereken 2 kg volt. Nem is kellett több mára. Szívet melengető a kárászok kifogása is, főleg, ha sokáig nincs kapás. De a sok kárász és a vihar után jólesett egy pontyot is fárasztani.
Hálás voltam a kárász-tábornoknak.



Nem is kellett több, összecsomagoltam és elindultam hazafelé. Édesanyám kérdezte, hogy fogtam-e valamit a pontyon kívül. Azt feleltem, hogy nem.
A horgászatomból arra lehet következtetni, hogy nemcsak haltalanság, de még halbőség esetén is jó döntéseket kell választani a helyes méretarány kiválogatása érdekében. A jó néha lehet kellemetlen is, főleg ha nem úgy akarjuk, amilyen.
A kárászoknak megüzentem, hogy találkozunk a horgászversenyen.


Horváth Á.