Horgász-Zóna menü
Kedvencek
Kosár
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:



Regisztráció | Elfelejtett jelszó
  • 5. Pergető Akadémia
  • Tuttti etetőkukorica
  • VMC Barbarian
  • Daiwa TD Feeder
  • Special G

Körösi mirákulum

|

A folyó kecsegtetőbb helyei a hétvégék, ünnepnapok és a napfény hatására úgy telnek meg horgászokkal, mint a tavaszi rejtett szélvizek apró babahalakkal. Többen kicipelik az asszonyt, mert különben csak alig-alig látnák. A nők húst sütnek, a gyerekek tücsköket hajtanak a töltésen és persze üvöltenek torkuk szakadtából. A horgász pedig azon évődik, hogy legközelebb vagy otthon marad a családdal, vagy egyedül jön. A felhők folyamatos fenyegetésének az árnyékában családos horgászt már ritkán látni. Azonban meg sem érzik a napfény hiányát a még mindig Schwalbin közlekedő idősebb horgásztársak akiknek a szemtükrén úgy csillog a Körös vize, mint szőlősgazda bajuszán a bor. A horgásztársadalom obsitos katonái ők. Koruknál fogva ismerik a folyót amely mellett ma is felberreg az öreg Simson, aminek a hangjára megindulnak a folyó nyílt vizének közepén szundikáló lomha busák. Amikor a felhők fenyegetése valósággá válik és megered az eső már ők is visszahúzódnak. Megvárják amíg elmúlik, hiszen mire reggel lesz, az öreg motorosok már kint lesznek a vízen.
Nyilvánvalóan nem lehet véletlen az, ha egy olyan víz amelyet nappal deszkások lovagolnak, esténként pedig komor horgászok ülnek körül, már délután teljesen elnéptelenedik. Gondoltam nem lesz nagy kaland az aznapi peca, hiszen ember fia nem járta a vizet. Ezt az időt viszont horgászatra szántam így nem akartam foglalkozni ily apróságokkal, mint az időjárás. Folyamatosan viszonylag erősen szemerkélt. Így ültem le egy kopogós augusztusi délután a csónakomba, bevetett botjaim fölé.
Sokáig néztem, hogy rajtam kívül élet nem mozdul a folyón. Se hal, se madár, se más élőlény nyomát nem lehetett érzékelni ameddig csak a szem ellátott. A mozdulatlan várakozás egy ilyen környezetben egészen elvarázsolja az embert, hát még a horgászt… és ekkor történt, a rezdületlenség semmibe révedő óráiban, hogy az etetés kellős közepéről kirobbant a vízből egy hatalmas busa. Apró pikkelyein vészjóslóan tört meg a hidegen felhős égbolt néhány kósza sugara. Otromba testét meghazudtolva szakadt el éltető elemétől ez az ocsmány hal, hogy vádlón a szemembe nézzen és az arcomba mondja néma sikolyra nyílott szájával azt a kérdést amire én is keresem a választ: - Mit keresel te itt? - majd jól végezvén dolgát eltűnt az eső fodraitól remegő Körösben. Erre úgy gondoltam, jobb lesz hazaindulni.
Másnap egy motorcsónak túrára mentünk a híd irányába, úgy gondoltam egyúttal megetetem a halaimat, nehogy megorroljanak rám. Megkértem Imrét, hogy kormányozzon közelebb a bokorhoz, hogy a megszokott helyen kapják a mennyei mannát. Mire bedobtam volna az első adag kukoricát épp ahol tegnap, megint ugrik a busa. Az idő lelassul ha én halat látok és ez a bamba jószág ezzel az ugrással talán meg is állította a nagymutatót. De most nem szólt csak némán nézett, ahogy én is néztem őt. Egybevágott a tekintetünk és láttam, hogy dolgunk van még egymással a világban - de több nem esett. Csupán ő vissza a vízbe, ugyanarra a szent helyre, mint az előző napon. Már tudtam, hogy itt valami történni fog. Hiába néztem döbbenten a többiek arcába, rajtam kívül senki nem horgász. Szóltam ugyan nekik: - Láttátok? Szóra se méltattak. Ugyan! Egy hal jelenése nekik ócska parádé. Nekem viszont a második jelenésem a második napon. Akkor már tudtam, hogy három a magyar igazság.
A harmadik nap ismét felszedelőzködtem és elindultam horgászni, bár kissé zavarban, hiszen egy busa pályázott rám, én viszont amúrra horgásztam. Izgalmasnak ígérkezett tehát az esti bál.
Egy torpedót ugyan rosszul akasztottam és még a küzdelem elején lemaradt. Egy szemre kb. négy és felest viszont sikerült megszákolnom, így elégedetten indultam vissza a szárazföld felé úgy tizenegy körül. Azonban egy valami nem hagyott nyugodni a sikeres horgászat ellenére sem, méghozzá annak a busának a tekintete.
Éjszaka visszajutni a kikötőbe korom sötétben nem mindig könnyű feladat. Főleg egy sátorlámpa gyenge fényénél. Így egyenesen a szúnyogok után vettem az irányt a kikötő erőszakosan éles fénye felé, amikor eszembe jutott, hogy talán be kellene emelni a halat a csónakba, mert valahol a környéken több csónakkaró is le van szúrva és a fényviszonyok miatt ezeket lehetetlenség észrevenni. Csupán az a néhány bokor ami irányt mutat. Véletlen beleütközök valamelyik karóba, az leszakítja a szákot és oda a zsákmány. Amint ezt végiggondoltam leállítottam a motort és azonnal indultam beemelni a halat, de mintha csak gondolataim váltak volna valóra, már csavarodtam is fel az agyagos talajba szúrt cseréplécre. Kis híja volt, hogy nem estem ki a csónakból. A léc tartott, a szák tartott, a csónak 180 fokban megpördült és így megtörve bár, de együtt maradhattunk.
Csónak, zsákmány és zsákmányejtő, egyelőre mindannyian csapdába esve. A szák és benne a hal hála istennek semmilyen sérülést nem szenvedett. Tekintve, hogy a motor az 5. sebességben is körülbelül egy kényelmes sétatempót tud diktálni ez nem is olyan nagy csoda. Az orrot visszaállítottam a helyes irányba és indulás… csak szép fokozatosan, nehezen gyorsítja a kis kínai motor a böhöm nagy vascsónakot. Talán hármasba se sikerült még rakni a sebváltót és éppen azon járt az eszem, hogy ebből az előbbi ijedtségből nem lesz könnyű magamhoz térni, amikor erőteljes loccsanást hallottam balról és a lábam előtt termett VALAMI. Méghozzá valami nagy, de olyan hirtelen és olyan nagy erővel, hogy letépte a motor zsinórját, miközben hatalmasat kondult a csónak. Körülöttem koromsötét. A csónak így ismét megállt, én meg csak kapkodom a levegőt és számba vettem a szívinfarktust, mint lehetőséget. Néztem, hogy ugyan mi az isten jó csudája lehet ez. Lámpám ugyan van, de hol? Csap egyet. Ez Hal. Ugrok rá, mint Vad Kati a pöcörőre. Csap, de fogom. Fognám, ha nem lenne ilyen síkos. Úristen mi lehet ez, amit megpróbálok elkapni? A csónak teli a horgászcuccokkal, ez a valami meg itt vergődik előttem, csak ne mozogna egy kicsit, legalább azt tudjuk meg kik is vagyunk mi egymásnak.
Így kerülünk a csónak legvégéből a legelejébe, ahol végre van időm a lámpa kapcsolójához nyúlni és megtekinteni ezt a nyálkásan fényes valamit. Istenem! Magyarország legcsúnyább hala ugrott be a csónakomba! Harmadik jelenésével az elmúlt napok rémséges mumusa, avagy a Körös krisztusa, az én busám. Nem véletlen nem ment ki a fejemből, hiszen ha én nem is hajtottam, ő önként ajánlkozva járult a lábam elé. Mit is akarhatott? Nem tudom. Amennyiben csak az volt a célja, hogy halálra rémítsen ez majdnem sikerül. A szívem erős volt, így nem ugrottam a Körösbe. Avagy valami mást szeretett volna? Ezt már nem tudhatjuk meg soha. A szaga még hosszú hetekig érződött a csónakba, de az emléke már örökre az enyém. Szokatlan találkozás volt és mesés, ha nem is mese.

Íme Ő
Íme Ő




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



Minden jog fenntartva © 2018 - Horgász Zóna
Horgász-Zóna Ügyfélszolgálat elérhetőségek:
Telefonszám: 06 1 240 5454
Mobil: 06 70 362 7167 (hétköznap 8:00-18:00-ig, szombaton 9:00-12:00-ig)
Email: ugyfelszolgalat@horgasz-zona.hu
G+: Google+
Horgász-Zóna Buda bemutatóterem és horgászbolt: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95., telefon: 06 1 2405454
Horgász-Zóna Pest horgászbolt: 1138 Budapest Gyöngyösi sétány 8., telefon: 06 1 612 1775
Horgász webáruház | Feeder bot | Nevis szett | Shimano orsó | távdobó orsó