Lenn az alföld tengersík vidékin...

„Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom” - írja a költő. Én sajnos nem mondhatom el ugyanezt magamról, hisz dunántúli gyerekként, lábam csak nagy ritkán érinti ezt a tájat. Pont ezen okból fogadtam el a szíves invitálást Lajos barátomtól egy Tiszafüred környéki magántóra. Ezt a két hektáros tavacskát a tulajdonosokon kívül mások nem horgásszák, így a lehetőség igen kecsegtető volt számomra, hogy életemben először próbára tegyem horgásztudásomat egy szűz vízen. Ugyanakkor az új tájak, új horgászbarátok megismerése is nagy lelkesedéssel töltött el. Így, már türelmetlenül vártam, hogy ezen a szikrázóan napsütéses tavaszi szombaton ráforduljunk a tóhoz vezető bekötő útra, hogy tanúja legyünk ennek a gyönyörűen karbantartott kis tavacska látványának.





Május első napjait írjuk és a szokásos időjárástól eltérően egy pusztító kánikula tört rá kis hazánkra. Az ilyen korai meleghez még nem szokott hozzá az ember szervezete, így sokkal jobban megviselt minket a szélsőséges időjárás, mint a nyári időszakban. Információink szerint a kis tavon az elmúlt héten több gyönyörű amurt is fogtak, így elsődleges célhalaink ezek a termetes növényevők lettek volna. A másik vonal pedig a harcsázás. Életemben nem fogtam még harcsázás közben harcsát. :o) Pontyozás közben fenéken, süllőzés közben pergetve, kősüllőzés közben gilisztával mártogatva már többször megleptek a bajszosok, de akárhányszor harcsázó botomat vettem kézbe, csalijaim rendre érintés nélkül maradtak. Ez így nem maradhat, szándékomban állt megfogni életem első célzott harcsáját ezen a hétvégén.




Sajnos, a kánikula a halak kapókedvét is legörbítette, így a délutánt megúsztuk kapások nélkül. Ahogy azonban beköszöntött a sötétség, a kapásjelzők rögtön jelezték, érdeklődők akadtak ízesített kukoricáinkra, de az első orsó tépő kapásra még várni kellett. Addig is Lajossal és a tó tulajdonosával Zolival beszélgetéssel ütöttük el az időt, a tűző nap után üdítően ható hűvös éjszakában. Időnként pergető botommal is próbát tettem hallván az itt-ott kaffanó süllő rablásokat, de sajnos fahalacskáim nem találkoztak ragadozó fogakkal, így mindig visszatértem társaimhoz, akik a békés halaknak szánt botokat vigyázták.




Egy ilyen visszatérés alkalmával vettem észre, hogy a nádtorzsák tövébe tett nadálycsokorral csalizott úszónkat valami arrébb vitte két-három méterrel. Lajosnak rögtön feltettem a kérdést, hogy változtattak e az úszók pozícióján, de még a válasz előtt feltűnt, hogy a termetes harcsázó úszó lassan bár, de mozgásban van. Így kézbe vettem az emberes botot, felvettem a kontaktust és besuhintottam. Hát nem érzetem mázsás súlyt a zsinór végén, de valami mégiscsak ficánkolt rajta. És igen, megfogtam életem első célzott harcsáját, bár annak mérete nem haladta meg a húsz centit. Viszont a módszer működik... :o) Miután megszabadítottam zsákmányomat a jókora horogtól, visszapottyantottam a vízbe, hogy miután fölszedett még ötven kilót, újra találkozhassunk a távoli jövőben.




Éjfél körül egyik fenekező botom fékjének fájdalmas felsírása törte meg a sötétség csendjét. Már régen volt részem éjszakai fárasztásban, így kiélveztem az esemény minden pillanatát. A felfrissült vízben halam iszonyat erővel rángatta a bot végét, így nem kis meglepetésemre egy csupán négy kilós potykát sikerült megszákolni. Olyan ereje volt, mint máshol a hat-nyolc kilósoknak. Látszik, hogy még nem bökte meg horog a száját, az életéért küzd a harcias jószág. Szemrevételeztük a hétvége első békés halát, majd pár fénykép után visszaengedtük a kakaó barna vízbe. Úgy néz ki, kezdenek beindulni a halacskák - villanyozott fel minket az elmúlt percek eseménye.





Időközben egyedül maradtam a parton, hiszen horgásztársaim nyugovóra tértek. Fél szemmel mindig a harcsázó botokat figyeltem, mígnem egyszer észrevettem, hogy az egyik úszó a víz alá merült egy vízbe borított fa koronája mellett. Odalopóztam és ismét jó nagyot suhintottam, be de nagy súlyt ezúttal sem éreztem a bot végén. Ellenben egy kis ezüstös test ficánkolt a holdfény által bevilágított víztükrön. Felkapcsoltam fejlámpámat, hogy szemrevételezzem a zsákmányt és egy gyönyörű színekben pompázó, harminc centi hosszú kősüllőt pillantottam meg. Rejtély számomra, hogyan tudta bekebelezni a 4/0-ás harcsázó kampót hat szál nadállyal, szinte gyomorig nyelte a hatalmas koloncot. Csak nagy nehézségek árán tudtam kiszedni a horgot torka mélyéről, így sajnos áldozatom nem élte túl az esetet. :o( Hiába próbáltam élesztgetni életem eddigi legszebb kövesét, élettelenül feküdt a víz színén. Végül bilincsen végezte szegény pára, ő lett a hétvége egyetlen áldozata. :o(






Mire rám köszöntött a hajnal a kapások már rendszeressé váltak. Fél óránként csörlőztem ki egy – egy két és fél – három kilós potykát. Igazán jó szórakozás kerekedett ki a horgászat végére. Két hal között csak rövid időm maradt gyönyörködni az Alföldi táj horizontján felkelő nap csodás látványában. Sajnos amurt most nem sikerült fogni ezen a hétvégén, de a vadul kapó potykák rendkívüli harcosságukkal messzemenően kárpótoltak minket ezért a sérelemért.





Lassan beléptünk a délelőttbe és a nap ismét megmutatta erejét. Éreztem erőt vesz rajtam a fáradtság, hiszen már több, mint harminc órája talpon voltam. Átadtam a terepet Lajosnak, aki még egy búcsú pontyot megmerített, majd egy Zoli által tárcsán sütött ponty és harcsa lakomával zártuk a hétvégét. Ilyen finom halételt már régen ettem, nem beszélve az előző napi bográcsban sült paprikás krumpliról. Nagyon szépen köszönöm Lajosnak és Zolinak ezt a csodálatos hétvégét. Biztos vagyok benne, hogy július végén még visszatérünk erre a csodás tavacskára és talán majd a hatalmas amurok közül is sikerül néhányat horogvégre keríteni.