Második nekifutás

Be kell vallanom, a közelmúltban megejtett délegyházi horgászat maradandó nyomokat hagyott bennem. Nagyon megfogott ez a nagy kiterjedésű, vadregényes környezet, a kitűnő feketesügér állomány és hogy a számtalan kapás nyomán lehetőség nyílik próbálgatni a különböző plasztik és felszíni műcsalis halfogó módszereket. Ez a tórendszer kitűnő gyakorló pálya a feka horgászattal most ismerkedő pergető számára és természetesen, mint legutóbb láttuk, minden dobásban benne rejlik a nagy hal lehetősége. Nem csoda, hogy türelmetlenül vártuk András és Máté barátaimmal, hogy végre megérkezzünk a kettes tó partján található szabad strandhoz, ugyanis a hajnali derengésben ezt a partszakaszt próbáltuk meg felderíteni először ezen a rendkívül forró, kánikulába hajló nyári napon.



Már rögtön a kezdő dobást kapás jutalmazta és ha nem is éppen termetes példány személyében, de sikerült horogvégre kerítenem a nap első pisztrángsügérjét. Hamarosan András kontrázott rám egy hasonló példánnyal. Több száz méteren barangoltunk föl és alá a parton, miközben egymás után szedegettük ki a fekákat, melyek között nem igazán akadt fényképezni való méretű példány. Az átlag olyan 23 centiméter körül mozgott. Én „Texas Rigen” felkínált gumirákkal, Bandi plasztik féreggel, Máté pedig felszínen húzott popperekkel próbált szerencsét. Mindhárom módszer működött és mire elhagytuk az első helyszínt, mindegyikünk fogás száma elérte az öt darabot.




Később áttettük székhelyünket a tó egy másik részén található öbölbe. Ekkorra elkezdte fitogtatni erejét a nap és éreztem, ahogy erőm lassan elszáll belőlem. Nem csoda, hisz előző napon zenekarommal egy vidéki fesztiválon játszottunk és hajnal fél háromra kerültem ágyba. Mindössze másfél órát tudtam aludni, ami most egyre erősebben kezdte éreztetni hatását. Ideges, feszült kimerültség kezdett elhatalmasodni rajtam és ez persze azzal járt, hogy halat sem sikerült akasztanom. Csupán egy ötven centis forma csuka fordult utána a vízből éppen kiemelt plasztiknak, de nem sikerült kellően ügyesen mutatványa. Nem így Máténak és Andrásnak, akik szinte egyszerre szedtek ki a vízből egy-egy 33 centis fekete sügért. Miután készítettem pár fényképet róluk, rövid pihenőt tartottunk. Szükségem is volt rá…



Banditól kaptam pár korty energiaitalt és ez rendkívüli élénkítő hatással volt rám, ami rögtön meg is nyilvánult egy sikeres fogásban. A huszonötös fekát sötét plasztik szalamandrával tudtam horogvégre keríteni. Ekkor történt egy szerencsétlen közjáték. Miután beakadtam egy nádtorzsába, botot cseréltünk Andrással, hogy megmutassa nekem, hogyan kell szakszerűen kiszabadítani a horgot. Alig hogy kezembe került az idegen pálca, valami megrángatta a bot végét. Miután kivártam, hogy meginduljon a hal a féreggel a szájában, bevágtam rendeset, de jaj, barátom botja, mintha gumiból lett volna úgy hajlott be. Igen, ez egy „Ultra Light” bot volt és nem is tudom mekkorát kellett volna ütnöm a sikeres akasztáshoz. Ekkor egy óriási fekete sügér fordult előttünk a vízben. Mérete messze túlszárnyalta a negyven centit, de sajnos a nem megfelelő akadás miatt néhány pillanat múlva távozott körünkből. Hát ezt együtt puskáztuk el, de néha előfordul, hogy a sors ilyen helyzet elé állít bennünket…



A déli nap már a hármas tavon talált minket, amikor Máté az orrom elől szedett ki egy harminc centis példányt. Kezdtem flusztráltá válni, hogy én vagyok az egyetlen társaságunkból, aki még nem tudott harminc centi fölé jutni. Szerettem volna már megbirkózni egy darabosabb fekával is, és mint kiderült erre nem is kellett sokat várnom. Ám, előtte még csobbantunk egyet a közel negyven fokos melegben kellemesen langyossá vált vízben. Én folyamatosan küzdöttem állóképességemmel, de ez a kis felüdülés további lendületet adott, hogy a horgászat végét még némileg megnyomjam.



A következő próbát egy apró öböl partján ejtettük meg, amiben igen nagy bizodalmam volt. Utóbbi horgászatunk alkalmával ez a hely adta a legtöbb halat. Plasztik rákomat bepöccintettem egy víz fölé terebélyesedő fa ágai alá, és abban a szempillantásban leverte valami. Kicsit kivártam, majd besuhintottam és rögtön éreztem végre megakasztottam a nap halát. Áldozatom mindennel megpróbálkozott, hogy leverje magát a horogról, de akárhányszor akadó felé indult meg, mindig eltérítettem szándékától. Óvatosan a víz alá dugtam botom spiccét, hogy ne késztessem ugrásra a gyönyörű pisztrángsügért. Végül megadta magát és engedelmesen felfeküdt a víz felszínére.





Ekkor megragadtam alsó állkapcsánál fogva és Máté készített rólam és életem második legnagyobb fekete sügérjéről pár képet. A mérőszalagon 38 centit mutatott a csukott száj és a farok tő távolsága. Rendkívüli módon örültem a fogásnak, majd útjára engedtem a pompás ragadozót, hogy az egy nagy farok csapással beterítsen langyos vízzel. Ekkor szinte újra születtem aznap. Az adrenalin fröccstől minden fáradság távozott tagjaimból és újra csak a horgászatra tudtam koncentrálni.




Hm, ha az első dobás halat eredményezett ebből a bokorból, talán rejteget még számomra valamit ez az állás – morfondíroztam magamban és műcsalimat újra az imént sikeres helyre pöccintettem és láss csodát, újra megrángatta valaki a zsinór végét. Kivártam pár pillanatig, majd besuhintottam és ismét egy szebb feka táncolt előttem a víz felszínén. Minő szerencse! Új áldozatomat más sokkal magabiztosabban tereltem a parthoz, majd egy gyors mozdulattal megragadtam a 33 centiméter hosszúra megnőtt, hatalmas szájú útonállót.





Miután visszaengedtem halamat, nem tudtam megállni, hogy harmadszor is rádobjak a sikeres helyre, de jaj, műcsalim átrepült egy vízből kiálló ágdarab fölött. Néztem, ahogy a kis rákocska közvetlenül a víz tükre fölött lóg, majd adtam neki egy kis zsinór, hogy az elérje a felszínt. Ebben a pillanatban valami lecuppantotta a lóbogár színű kreatúrát. Rögtön reagáltam rá és most a szerencse mellém állt... A megvadult sügér a vízből kiugorva átvetette magát az ág fölött. Innentől kezdve már gyerekjáték volt kifárasztani a harminc centis hosszúságot közelítő fekete sügért. Miután visszaadtam szabadságát, újra próbálkoztam, de sajnos a fa alatt ólálkodó fekák odébb álltak, így új állás után néztünk.





Az utolsó próba egy fűzfás partszakaszon esett meg, de sajnos itt már nem sikerült halat fognunk. Úgy döntöttünk, befejezzük mára a horgászatot, mert a tikkasztó meleg miatt mindannyian elkészültünk erőnkkel. Összességében mindegyikünk kilenc kifogott hallal zárta a napot és mindenkinek akadt harminc centi fölötti példány is a horgára. Sajnos, a legnagyobb hal saját bénaságunk miatt távozott, de így is sikerült felállítanom új délegyházi pisztrángsügér rekordomat. Ismét nagyon jól éreztük magunkat ezeknek a csodálatos tavaknak a partjain. Biztos vagyok benne, hogy idén még egy alkalommal visszatérünk barátaimmal Délegyházára…