Minimál peca

Minap mondták nekem az üzletben: "Még keszeget sem lehet fogni a folyón!"
Miután válaszommal ellentmondtam ennek a kijelentésnek, megkaptam, hogy "...persze, neked könnyű, mert versenyző vagy! Rakósbot meg ilyesmi..."
Elgondolkodtam, és a beszélgetés ihletett is egy rögtönzött horgászatot.
Nem hiszem, hogy attól fog valaki halat, hogy versenyekre jár. Az viszont vitathatatlan, hogy a versenyzők gondolkodása némiképp eltér az "átlag" pecásétól.



Ebéd után máris a Tisza partján ültem egy bottal a kezemben. Szokásaimat levetkőzve, minden olyat otthon hagytam, ami más szemében csak sallangnak tűnhet. Felszerelésemet úgy válogattam össze, hogy még a látszatát is kerüljem bármilyen versenyszerű kelléknek. Csak azokat a létfontosságú dolgokat vittem magammal, ami mindenki táskájában ott lapul, ha horgászni megy. Szándékosan mellőztem olyan dolgokat is, amikről tudtam, hogy érezni fogom hiányukat.
Magam is meglepődtem, mennyire szűkösre szabott cuccal érkeztem meg a partra.

A helyet úgy választottam ki, hogy az adott vízállást figyelembe véve egy teljesen átlagos mélységűt kerestem. Se nem sekély, se nem mély. Úgy két méteres vizet sejtettem magam előtt. Maga a hely egy régi betonlépcső, aminek maradványai lehetővé tették a könnyű és biztonságos lejutást. Az alsó lépcsőfokok pedig viszonylag kényelmes ülőhelyet és pakolófelületet biztosítottak. Nem vittem ládát, a betonon foglaltam helyet.



A felszerelés magja egy négyméteres karbon spiccbot volt. Igazából gyermekeimnek vettem, így korántsem lehet rámondani, hogy túlságosan finom lenne. Azért választottam ezt a méretet, mert tudtam, hogy a körülményeknek már megfelelő, és hosszánál fogva nem lehet rásütni, hogy drága versenybot. Választásomat többen furcsállták. Egy kilátogató barátom így fogalmazott: "Hamarabb adná ki az agyam, hogy golyó nélkül menjek vadászni, minthogy ilyennel üljek le a Tiszára! De te tudod..."

A szerelék egy sörétekkel kisúlyozott négygrammos úszóból állt 16-os főzsinórra kötve, 14-es előkével. Az áramlást figyelve rögtön látszott, hogy szükség lenne egy nagyobbra is, de most csak ilyen volt készen, ez jött horgászni. A horgot sem kell túlmagyarázni: egy hosszabb szárú, köríves formát választottam 12-es méretben. Bátran mondhatjuk rá, hogy átlagos. Egy tiszai keszegezésre épp megfelelő.

Ezen kívül volt még nálam vödör, etetőanyag, csali, haltartó, egy-két tartalék szerelék és előke, horogszabadító, kéztörlő és egy merítő (amit végül össze sem raktam). A rövid lista hamar sorolni kezdte a hiányzó tételeket a parton.

Nem vittem mérőólmot. Folyón érdekes így feltérképezni a medret. Bár a reménytelen jelző jobban passzolna ide! De azért nekiláttam. Egy nagyjából beállított eresztékkel úsztatni kezdtem. Természetesen horog nélkül. Addig húztam mélyebbre apránként, míg az úszó bukdácsolni nem kezdett. Ekkor visszafelé kezdtem állítani. Amikor az úszó már szabadon haladt az áramlásban, felkerült az előke. Még egy próbaúsztatás és be is szakadt. Kellet még némi finomhangolás a horog nélküli változathoz képest...
Végül is sikerült, úszóm már csak egyszer-egyszer megakadva haladt végig útján. Azért egy békával harmadannyi idő alatt végeztem volna a művelettel. És mennyivel több információ birtokába jutottam volna...



A megérkezésemkor azonnal bekevert etetőanyagba sem került semmi különleges. Kétféle nagy szemcsés, tapadós anyagot kevertem össze, amit nem fúróval készítettem el és nem is törtem át rostán! Pedig nagyon nem ártott volna neki. Hozzátéve egy kevés konzerv kukoricát és csontit, úgy tűnt, kész is van. Mivel folyón a két kiló elég gyorsan elfogy, nagy alapozásról szó sem lehetett. Inkább apró gombócokat dobtam rendszeresen.





És megérkeztek a keszegek. Aztán csak jöttek és jöttek. Laposkeszeg, bagolykeszeg, garda és a mindenkori fő hal, amire szinte mindig lehet számítani a karika.





Természetesen ezzel a felszereléssel a termetesebb halak megfogása jóformán esélytelen volt. De nem csak a megfogásuk, hanem a kapás is csak ritkán következik be. A gyorsan úszó szerelék nem kedvez a nagyobb halaknak. Egy-két gyorsan távozó busa kivételével nem is okozott semmi más zűrvart az etetésen.



A délután megelevenedő hajóforgalom nem kedvezett a horgászatnak. Néha menekülnöm kellett a lépcsőről, ha nem akartam derékig elázni. Ilyenkor a nem túl mély vízben elmozdult az etetés is. Mivel egy négyméteres bot hatósugara elég behatárolt, a távolabbi horgászat szóba se jöhetett, és ahogy az etetőanyag elfogyott, a kapások száma is csökkenni kezdett, míg a keszegek az utolsó szálig tovább nem álltak.
Ez volt a pakolás ideje.

Bő hét kiló keszeg három óra alatt a végletekig leegyszerűsített módon.



Másnap a hídon átkelve lepillantottam előző napi helyemre. Örömmel láttam, hogy két srác rövid spiccbottal üldözi a keszegnépet...


Galambos Sándor
Profi Horgászbolt
Szolnok