Ismét illetlenül érkezett. Emlékszem, szinte a semmiből kérte rám az ősz a kabátot, mikor egy szeptemberi hajnalon újra útra keltem. A nagyváros csak nehezen engedett ki karmaiból, még a néptelen utak jelzőlámpái is csak nagyon lassan váltottak zöldre előttem. Kicsit később, már az autópálya elhagyása után, kezdett világosodni az ég alja. A fények azonban csak lassan éledtek és borították színes ruháikba a természetet. Még zöld, még él... még minden épp csak sejteti a nagybetűs ősz különleges festői tehetségét, amikor majd hirtelen mindent sárgára, bordóra és a pasztel színek ezer árnyalatára varázsol körülöttünk...
Hiába, hogy hétköznap volt, a helyek legtöbbjén már horgászok ültek. Nem volt ezen mit csodálkozni itt a Tisza-tavon sem, hisz mindenki próbálja kihasználni a vízleengedési előtti - kora őszi - talán legjobb időszakot. Nemsokára én is megállapodtam az egyik álláson, ahonnan kissé megnyútva dobásaim ugyan, de még kényelmesen elértem a növényzet szélét. De mielőtt ezt megtettem volna, etetésbe fogtam, és egy kevés SUPER NATURAL főtt magot juttattam be a kiszemelt területre a SPOMB rakétámmal.
Végszerelékem a már jól megszokott és eredményes montázsom szerint lett összeállítva. Lényegében ugyan semmi extra, de az arányokra mindig nagyon precízen figyelek. A nagymennyiségű etetőanyag bejuttatására alkalmas bordás kosaram alá, egy rövid fonott előke került, közepes csalitüskével. Kosárbavalónak, a számomra már oly sokszor bizonyított S.N. etetőanyagok közül, a mézes-pálinkásat választottam... persze, hogy nem véletlenül!
Az első kapásokra nem kellett sokat várni, így hamarosan egy nagyon szép dévérkeszeget szákolhattam, majd ezután egy kisebb méretű ponty következett a sorban. A szép őszi idő nagyon kellemessé tette a horgászatot, amit az sem zavart meg, hogy valamivel később, egy kisebb zivatar érkezett felém. Nem is bántam nagyon, hisz azt vallom, hogy a feltámadó szél sokszor meghozza a nagyobb pontyok étvágyát.
Egy jó félóra múlva, a határozott kapásba még éppen időben nyúltam bele és a kezemben ezúttal megállt a bot... jobb halat akasztottam! Gorombán tartottam a vendéget, hisz őkelme makacsul igyekezett a növénytengerbe. Ment a tusa egy darabig, ám az erős bottal határozottan tudtam a szákig kormányozni, Tisza-tavi pontyomat.
Örültem a kifogott halnak, hisz nemcsak igazolta erőfeszítéseimet, de e halak pompás látványa, engem, mindig képes teljesen magával ragadni. Nem is lehetett volna szebb befejezése a napnak, mint ahogy óvatosan visszaengedtem a halat éltető közegébe...
"A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban..." (G.E.)
Üdvözlettel:
Nagy Róbert