Őszi kedvenceim

Október közepe van. Rövidülő napok, rövidülő horgászatok… Bánom, nem bánom? Azért ennek is megvan a maga íze. Tény, hogy egyre kevesebbszer pakolom tele az autót. Már nem tölti ki a csomagtér nagy részét a láda és a kötelezően hozzátartozó sok-sok felszerelés. A versenyzéshez és a finomszerelékes horgászathoz szokott ember máshogy éli meg ezt az időszakot. Azért vannak kivételek. Bőven! Engem mégsem éltet a dideregve megfogott egy-két ponty, dévér, bodorka vagy bármi más békéshal. Azonban ennek az időszaknak is megvannak a maga halai, amik nem okozzák azt a dilemmát, hogy mi tévők legyünk, ha a tizenhatos horgon és tízes előkén felkínált egy szem csontit nevetve rázzák ki a szájukból, vagy esetleg játszi könnyedséggel tépik el a zsinórt a nagyobb halak még úgy is, hogy a gumizást a lehető legnagyobb (mű)gonddal választottuk meg.

Azt hiszem, erre az időszakra mondják, hogy rablóhal szezon. Biztos. Ha visszagondolok, csukáim zömét augusztus vége felé, dögmelegben fogtam. De mégis… A horgász a csillagászati ősz beálltával egyre többet gondol a ragadozókra. Pergetni nem szeretek, a letett botos csukázástól pedig egyenesen a hideg futkos a hátamon. Ezek engem leginkább untatnak. De ha ragadozó hal, hát legyen az! Miután nem tudok elszakadni a finomszerelékes horgászattól, hát megfelelő alanyt is kellett választanom. És mi ennek a lényege? Az, hogy az úszós horgász hozzászokott a sok kapáshoz, a mozgalmasan eltöltött horgászathoz. A félnapi egy-két kapás nekem nem okoz semmiféle jóérzést. Így nem marad más, mint az ősz által kínált sablon szerint megpróbálni összehozni egy akcióban gazdag, eseménydús horgászatot.

Ez azért nem mindig egyszerű dolog. Jó helyen kell lenni, jó időben. Ha sikerül, emlékezetes marad, ha nem hát elveszik az eredménytelen horgászatok büszkeség nélküli süllyesztőjében.



Na de nincs is mit ezen túlragozni: az egyértelműnek tűnő választásom (mint már évek óta) a sügérre esett. Ennek oka egészen egyszerű. A sügér horgászata, persze, ha sikerül nagy tömegben rájuk találni, páratlan élményekkel gazdagítja az embert. Az agresszív és végletesen egyszerű peca gyorsan a szívembe lopta magát. Lényege, hogy a nagyjából a zsebemben elférő felszereléssel, a parton sétálva, itt-ott megállva végigpróbáljam az ígéretesnek tűnő helyeket. Ha visszagondolok a gyerekkoromban olvasott könyvekre, újságokra, a sügér csapatokban jár és az akadós helyeket kedveli. Mindamellett olyannyira helyhez kötött, hogy addig fogható, míg az adott helyről az utolsó darabig ki nem szedtük őket. Az elmúlt pár év tapasztalatai alapján azért ezen kicsit finomítanék…



Persze ehhez figyelembe kell vennünk az adott időszakot is. Hideg van, vagy csak a vénasszonyok nyarát keverjük össze az igazi ősszel?



A hőmérő a déli órákban még igencsak húsz fok körüli hőmérsékletet mutatott, ami annyit tett, hogy a reggeli hideg miatt felvett ruha néhány óra múlva több mint eléggé vált. Ez nagyjából azt jelenti, hogy még várat magára az idő, hogy a sügérek ténylegesen összeálljanak. A horgászat így nem a helyek felderítésével telt, hanem azzal, hogy szinte öt méterenként megállva megfogjam azt az egy-két halat, ami már épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy továbbálljak. Egészen pontosan nem volt olyan pont, ahonnan háromnál több halat sikerült volna zsákmányolnom.



De ha már itt járunk, említést érdemel a helyszín. A Kunsági-csatornáról lévén szó, a part menti 5-8 méteres sávot kisebb megszakításokkal növényzet fedi, ami mögött már jó két és fél méteres víz mérhető. Az eresztéket nagyjából a fenék fölötti pár centire volt érdemes állítani. Ez annyiban kombinálta meg a horgászatot, hogy a víz tipikus csatorna keresztmetszettel rendelkezik, ami annyit tesz, hogy a növényzet mögötti sávban található egy törés, illetve még egy kb. 10-11 méterre a parttól, amit a víz legmélyebb része, a tényleges meder követ. Mindez persze szimmetrikusan értendő. Érdekes volt, hogy pont azok a helyek nem adtak halat, ahol az ember várta volna. A sűrű növényzet kisebb-nagyobb foltjaiban az apró sügéreken kívül csak néhány vörösszárnyú mutatott érdeklődést. Ők is csak akkor, ha a horogra giliszta került.



Valamint a hidak lábai által létrehozott árnyas menedékek sem tudták folyamatosan adni a halat. A csíkosok zöme inkább a törések mentén tartózkodott, mintsem a part menti tisztuló vízben. Hogy egyértelműen sügért tudjak zsákmányolni mindenképp apró csalihalat vagy halszeletet kellett használnom. Ugyan gilisztán is esett el jó méretű sügér, mégis gyorsan a hal mellett tettem le a voksom, mert így biztonsággal ki lehetett szűrni bármilyen zavaró fajt, legyen az keszeg vagy durbincs. Mindamellett így az átlagsúly is egyértelműen nőtt. A szelet és az élő hal közötti különbséget egyértelműen demonstrálta, hogy a haldarab szinte mártogatásszerű horgászatot kívánt, míg a picike kárászok mindennemű trükközés nélkül kiváltották a kapást.







Hogy a növényzeten biztonsággal túlérjek és a pihenésképpen letett bot zsinórja se kerüljön a hínár szálak alá, egy hatméteres bolognai botot tartottam a legjobb választásnak. Az orsóra 20-as zsinór került. A szerelék végletesen egyszerű: 5-6 grammos úszó, aminek vastag, fából készült antennája meggátolta, hogy a csali látszatkapásokat csináljon.





A súlyozást egyetlen cseppólom és egy forgókapocs adta, amiknek össztömege úgy fél grammal maradt az úszó terhelhetősége alatt. A horgot a klasszikus süllőző formáktól eltérően inkább a finomszerelékes horgászatból ismert ún. „sode” típusok közül választottam ki, kb. 6-os méretben





Ezek mellett azért említést érdemelnek a várható járulékhalak, amik közül a balin és a süllő minden további nélkül fogható ezzel a felszereléssel. A beugró csukák azonban szinte minden ellenállás nélkül vágják el az előkét. Szerencsére most nem akaszkodtam össze velük, de a jobb sügéres pályákon nem kell meglepődni, ha kelletlenül a csalinkra vetődnek. Viszont inkább választom néhány horog elvesztését, mintsem hogy egy speciális előke használatával drasztikusan csökkenjen a kapások száma.





Azoknak, akik ráveszik magukat, hogy ősszel sügérre horgásszanak, csak annyit tudok mondani, nem kell azért abbahagyni, mert a víz kevés hallal vagy eredménytelenséggel viszonozza próbálkozásainkat. Az ilyen horgászatok mottója: jó helyen, jó időben!