Horgász-Zóna menü
Kedvencek
Kosár
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:



Regisztráció | Elfelejtett jelszó
  • Damiki Air Frog
  • method feeder horgászbotok
  • Karácsony 2018
  • Horgász-Zóna ajándékutalvány kapható!

P, mint POLONI - P, mint Püspökladány

|

A fogyatkozó naptár egyre csak türelmetlenebbé tett az elmúlt napokban. Le föl járkáltam a munkahelyemen, morogtam, szabályosan idegesítettem a környezetem. Oly sok lenne még a tervem erre az évre, hogy nincs is már annyi hétvége, hogy megvalósítsam azokat... sóhajtottam magam elé. Éppen ezért, ezen az október eleji, szerdai napon úgy döntöttem, hogy nem várom meg a hétvégét és pontyozni indulok! Ezúttal, Csillag Attila "Zónás" munkatársammal és barátommal indultam útnak, egy számomra ezidáig még teljesen ismeretlen vízterületre...

Megvallom, a hajnali 3 órás ébresztő nem volt túlságosan felüdítő érzés, de az előlőttünk álló, közel 190 km-es út sem dobott fel túlságosan. Azonban "ha menni kell, akkor menni kell...", tarja a mondás. Menni már csak azért is, mert egy új víz megismerésének izgalma, na-meg egy-két új csali kipróbálása, számomra olyan "adrenalin fröccs kombó", amit csak ritka esetben hagynék ki...

Szeretem az új vizeket, keresem a kihívásokat...
Szeretem az új vizeket, keresem a kihívásokat...


Így történt, hogy a püspökladányi 5-ös tóra már a világosban futottunk be. A "sportjegyünk" kiváltása után, a tó túlsó felén telepedtünk le, az uralkodó széljárást figyelembe véve. Bíztunk benne, hogy "ránk fújja a hűvös szél" a halat, de az etetésünk kialakításakor, csak a megérzéseinkre támaszkodhattunk. Ezen a tavon óvják, védik, vigyázzák a halat, ennek köszönhetően mára már igen szép állománnyal rendelkezik ez a bő 5 hektáros vízterület. A saját facebook oldalukon számos szép fogást "rögzítettek" már, így mi is bizakodva kezdtük meg a horgászatot. Attila egyszer augusztusban már egy rövid időre ellátogatott ide és akkor igen szép fogással büszkélkedhetett...

Attila profi mentalitású pontyhorgász, képességei legtöbbször jól kamatoznak...
Attila profi mentalitású pontyhorgász, képességei legtöbbször jól kamatoznak...


Ezen a vízen - az elmondások alapján - egyenletes a mederfenék, és ami érdekesebb, igen erős a 8-13 kilogrammig terjedő pontypopuláció. Azonban nem ritkák a 15 kilogramm feletti fogások sem, a jelenlegi rekord ponty pedig megközelítőleg 20 kg-os(!). Ezeket figyelembe véve erre a horgászatra is egy olyan gyorsan működésbe lépő csalogatóanyag csomagot hoztunk magunkkal, amely már többször hozott kimagasló eredményeket a számunkra. A POLONI olajjal nyakon öntött BAIT-TECH "csilis tigrismogyoró" és az új kedvencem a fűszeres POLONI bojli alkotta kombó hamar bekerült a spomb rakétába és onnan a vízbe, a 75-80 méterre kialakított etetésünkre...

Csalogatóanyagaink...lehűlő vizekben is működnek!
Csalogatóanyagaink...lehűlő vizekben is működnek!


Minimalizált felszerelésem, háttérben a püspökladányi templomtoronnyal...
Minimalizált felszerelésem, háttérben a püspökladányi templomtoronnyal...


Személy szerint nagyon izgatottan vártam, hogy milyen lesz a halmozgás. Mindenesetre, a víztető beszédes volt, meglepően sok "fordulást" láttunk különböző távolságokban... ezek között több 10 kilogramm feletti hal is volt! Az idő gyorsan telt, miközben Attilával, volt lehetőségünk nyugodt körülményünk közt megreggelizni, hisz kapásunk sajnos nem akadt. Türelmem azonban kezdett fogyatkozni, hisz továbbra is aktív mozgásokat láttunk a vízen. Nemigazán értettem a jelenséget és a kapástalanságot, így sűrű csalivariálásba kezdtem. Előkerült az "adu-ászom", a BAIT-TECH FUORO POP UP csalija, squid & pineapple ízben, amelyet ezúttal 10 mm-es verzióba tettem fel, alatta egy 15 mm-es "büdös" golyóval.A végszerelékemet is átalakítottam, mégpedig egy ZÓNA HANATO kosár beiktatásával! A szélben is jól dobható, szuper áramvonalas és aszimmetrikusan középen ólmozott kosárba ismét, az általam már oly sokszor eredményesen B.C. mix került! Íme a receptem:

- 1/2 kg. BAIT-TECH SPECIAL "G" GREEN
- 1/2 kg. BAIT-TECH HALIBUT MARINE METHOD MIX
- 1 flakon BAIT-TECH LIQUID KRILL&TUNA folyadék
- 3 marék BAIT-TECH MARINE HALIBUT PELLET 3 mm-es
- 3 leveses kanál őrölt fekete bors
- szükséges víz

Egy tökéletes pop up csali, amely sokféle variációban alkalmazható...
Egy tökéletes pop up csali, amely sokféle variációban alkalmazható...


Olyan negyed tizenkettő körül, éppen el-bóbiskoltam kissé, amikor a "magnéziumról", ellentmondást nem tűrően kezdte el valami húzni a zsinóromat... Szinte el sem hittem már, hogy kapásom van! A hal azonban iszonyatos erőben volt, így egy rendkívül izgalmas fárasztásban volt részem. A mérlegeléskor kiderült, hogy a szemre is tetszetős töves súlya verte a 15 kilogrammot!

Egy fantasztikus erőben lévő, püspökladányi tövessel...
Egy fantasztikus erőben lévő, püspökladányi tövessel...


Bíztunk a kedvező folytatásban, azonban az "összevissza fújó" szél és a nyomott időjárás nemigazán tetszett nekem. Aggodalmam be is igazolódott, hisz bármit is tettünk fel, kapást már nem kaptunk. Mivel egy közel 190 km-es út várt még ránk hazáig, így a fogyatkozó októberi fények között, ütemes pakolást kezdeményeztem...

A hosszúra nyúló hazaút alatt Attilával alaposan kielemeztük a történteket, és úgy döntöttünk, hogy tavasszal, legalább egy 48 órás visszatérést eszközölünk a püspökladányi ötös tóra. Reményeink szerint ott majd válaszokat kapunk az ezúttal nyitva maradt kérdéseinkre. A BAIT-TECH csalik azonban ismét bizonyítottak, hisz az általam szákba terelt termetes ponty, nem lehetett a véletlen műve...

Infó: A teljes HORGÁSZ-ZÓNA csapattal és a BAIT-TECH csalik széles palettájával találkozhattok, a hamarosan kezdődő HORGÁSZ SHOW-n! Itt szakmai előadás, konkrét etetőanyag receptek ismertetése és kedvezményes vásárlási lehetőség is vár rátok! Találkozzunk tehát október végén a SYMA csarnokban!

Üdvözlettel:

Nagy Róbert - BLACK CAP

Kedveljétek oldalamat a facebook-on, ahol további képeket és érdekességeket találtok kalandjaimról!

Black Cap facebook oldala




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



Minden jog fenntartva © 2017 - Horgász Zóna
Horgász-Zóna Ügyfélszolgálat elérhetőségek:
Telefonszám: 06 1 240 5454
Mobil: 06 70 362 7167 (hétköznap 8:00-18:00-ig, szombaton 9:00-12:00-ig)
Email: ugyfelszolgalat@horgasz-zona.hu
G+: Google+
Horgász-Zóna Buda bemutatóterem és horgászbolt: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95., telefon: 06 1 2405454
Horgász-Zóna Pest horgászbolt: 1138 Budapest Gyöngyösi sétány 8., telefon: 06 1 2390373
Horgász webáruház | Feeder bot | Nevis szett | Shimano orsó | távdobó orsó