A December, lassan de biztosan bekopogtatott az "ablakomon", majd kissé hívatlanul, de teljesen elfoglalta mindennapjaimat. Fagyot hozott a tél első hete, és én egyre csak morogva kapargattam szélvédőmről a jeget, miközben olykor eszembe jutott a november legvégi, igencsak emlékezetesre sikeredett pontyozásom. Ettől aztán egyből jobb kedvem támadt, azonban a naptáram lapozgatása és a munkahelyi tennivalók toronymagas feladatai újra csak lelomboztak. December közepén aztán váratlanul tiszta időt jósoltak egy szerdai napra. Csapadékot nem vártam ugyan, de biztos ami biztos, jócskán beöltözve érkeztem meg újdonsült "kedvenc" tavam partjára.
Kissé csalódottan konstatáltam, hogy az általam meghorgászni kívánt területet mintegy 40 méter szélesen összeállt „jégkása” borította… Mondanom se kell, ezzel lehetetlenné téve a kishajóval való behúzást. Látványnak szép volt ugyan, de ennek ellenére, fagyos hangulat telepedett rám. A nap lassan felkelt és a túlpart előtt biztató területet szemeltem ki magamnak.
Nem sokat hezitáltam, átfázott ujjakkal toltam át a „talicskámat” és kezdtem meg végre a horgászatot. Éreztem, tudtam, hogy egy „árva kapás” már teljesen megfelelne az elvárásaimnak, ám a szép idő és a radarképen összesűrűsödő halcsapatok látványa bizakodásra adott okot.
Kedvenc hideg vizes csalogatóanyagaim kerültek a kishajóba, és persze végszerelékeimen sem változtattam, hisz az előző utamon is jelesre vizsgázott a „Spinner”. Édes - gyümölcsös csalikkal kerestem a halakat, és erre a célra a B.T. Super Fruit pop up-ok remek lehetőséget kínáltak. Nemcsak figyelemfelkeltő a színük, de gyümölcsös, „cukorkás” illatuk is sokáig megmarad. A csalogató mixem alapjai tehát ismét a B.T. CARP PELLETEK voltak egy kevés édes, scopexes kukoricával, natúr CSL folyadékkal, és egy nagyon karakteres aranysárga ananászos folyadékkal keverve.
Az idő gyorsan telt, és az a bizonyos egy darab kapás váratott még magára. Falatoztam hideg készleteimből, és készítettem egy forró teát, aztán csináltam pár hangulatos tájképet a hideg, de napsütéses időben. Jó volt arcomat a nap felé fordítva ejtőzni a botjaim mellett, és átgondolni a lassan magunk mögött maradó szezont…
„A világon semmi sincs ingyen, a siker legkevésbé. Sem a kockázatot, sem az áldozatot nem spórolhatjuk meg. Nézzünk mindig csak előre. Ha a feladat óriásinak tűnik is, egyedül a következő helyes lépéssel szabad gondolkodni. Egy apró lépés a másik után, mintha csak a jégen járnánk. Ha így teszel, hidd el, hogy eljön az a pillanat, amikor átérsz a túlsó partra…”
Ahogy az a nagykönyvekben lenni szokott, a sziesztám közepén, a semmiből szólt hozzám a jelzőm! Ejtős kapásom, lassú, de egyenletes húzásba ment át, így végre adrenalintól felfűtve fogadhattam merítőmben a decemberi tükröst! Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm volt gép elé tartani egy kövér, és aranylóan sárga pontyot!
Lelkesen húztam újra, ám érdeklődő már nem akadt. Felszereléseim elpakolása közben dugtam a kezem a vízbe, és azonnal éreztem: jéghideg... Ez már bizony a tél, konstatáltam magamban. Sötétedett, amikor elhagytam a tavat, de utoljára(?) még visszanéztem a vízre, és csak annyit mondtam magam elé: „A mielőbbi viszont látásra!”
Üdvözlettel:
Robi
