Tehát eljött az év első horgászata. Úgy gondoltam nem csapok nagy felhajtást, csak a legalapvetőbb felszereléseket viszem magammal, hiszen alig vártam már, hogy kiülhessek, és elfelejthessem a hétköznapok sínylődéseit. És talán egy-két új élménnyel is gazdagodni fogok.
Reggel 6 órakor (jól felöltözve) indultam a Beremend szomszédságában található Kistapolca településre. Hiszen itt található állandó „stégem” a Borbála-tó. A tóról csak annyit, hogy jelentős mennyiségű akadó van a mederfenéken, tehát remek haltartó mind ragadozó, mind pontybarát horgászoknak. Ám amikor megérkeztem kicsit elhervadt a reggeli hangulatom. A halőrház ajtaja zárva, a halőr sehol. Félreültem és reménykedtem, na meg persze gyönyörködtem…
Az ember nem is gondolná, milyen szépségek veszik körül, csak kicsit el kell felejteni mindent és (szó szerint) magunk mellé kell nézni…
Leültem és szinte teljes merevséggel bámultam a tájat. Valami hihetetlen látvány reggel a Borbála-tó. El is felejtettem, hogy horgászni jöttem, csak néztem a fákat, a vizet. Aztán a halőr biciklijének csengője ébresztett fel az „álomból”. Kiváltottam a napijegyet és elfoglaltam a helyemet.
Olyan jó érzés volt végre újra ténykedni a parton. Mindent előpakoltam, felállítottam a bottartókat, a fotelomat. Majd eljött az etetőanyag bekeverésének az ideje. Egy kilogramm úgy gondoltam bőven elég lesz. Azért az etető-, és csali-arzenál összeállítását előtte nap átgondoltam, nem csak úgy hasra csapva dobáltam be mindent. Olyan etetőanyagot választottam, ami sötét színű, hiszen, a halak ilyenkor még lehet, hogy óvakodnak az élénk színű etetőktől. Mivel nem mozognak annyira, mint nyáron, a csalogatóhatását is növeltem, hogy odacsalogassam őket a helyhez. Mindenképpen édes jellegű kaját kevertem be nekik egy marék csontival. Azért mozogjon is benne valami… Tehát öntöttem bele folyékony aromát is, jó töményen.
Az etetőanyagban már volt pellet, amit nem kívántam kiszedni, hátha egy-két öreg bajszosnak megtetszik. Azért rájuk is kell gondolni.
Az etető, bekeverés előtti állapotban.
Amíg az etetőanyag összeérik, addig felcsaliztam. Hagyományos teleszkópos botokkal, a feederek helyett. Két bottal horgásztam, mindkettőn hagyományos fenekező készség volt.
A csalikat is úgy kell hangolni, hogy azok az „óvatos” pontyhorgászat szempontjából előnyösen legyenek összeállítva. Az egyikre élőcsalit (csontit és gilisztát), a másikra pedig kikönnyített pelletet és kukoricát tettem váltogatva. Attól függően melyik válik be jobban. Bedobtam és vártam. Megint megragadott a reggeli tájkép.
A megfáradt horgász álma az ilyen csodálatos vízpart.
Beültem a fotelbe és meredtem a vízre, a tájra. Megfeledkeztem a hétköznapok rohanásáról, a nyüzsgéstől. És mindezt a halaknak köszönhettem, a víznek. A téli hidegek után végre éreztem, hogy a napsugarak melegítik a hátamat. Bámultam, csodáltam mindent. Mi kell még, a pihenésen kívül? HAL!? Hát jött hal… Az elektromos kapásjelzőm hangerejét a családom körében rendszerű minden alkalommal a maximumra állítani. És engem ez által maximálisan halálra ijeszteni. De ez most nem érdekelt. A nyeletőfék szépen „ciripelt”. Berántottam és éreztem, hogy HAL van rajta. Ám nem volt nagy ereje, hiszen még a víz hideg. De a partnál teljesen megelevenedett és visszanyert vagy 5 méter zsinórt. A kis „tengeralattjáró”…
Azt hiszem kezdésnek nem is rossz a maga 4,5 kilójával. Köszönöm halacska.
A pelletes végszerelékre jött, vagyis egy lebegő anyagból készült hungarocell-golyó és egy epres, 12mm átmérőjű pellet kombinációjára. Óvatos szeretett volna lenni a delikvens, de mivel a kikönnyített csalit épp hogy megszippantotta, az már a szájában volt. Azt nem is kell mondanom, hogy őt és összes társát visszaengedtem a vízbe. Minden horgásznak emberi kötelessége, hogy a halakkal kíméletesen bánjon. Ha már a horgot beleakasztottuk akkor már bánjuk is vele tisztességesen. Azok, akik most kezdik, ezt mindig tartsák szem előtt. Bár a napijegyben foglaltak szerint két nemes hal elvihető, én nem vittem el egyet sem. Gondoljunk bele, nagyobbak lesznek és lehet, hogy mi fogjuk ki legközelebb.
A nyerő csalikombináció.
A délelőtt kapástalan maradt, ám a kora délután tartogatott még egy meglepetést számomra. Azon gondolkodtam, hogy éppen ideje volna lassan elindulni hazafelé. Még egy fél órát maradtam ezután. A fél órás várás bevált. Egy újabb potykát szákolhattam meg. Valami hihetetlen boldogságot éreztem.
Óriási örömmel árasztott el ponty barátom. Súlya: 2,9 kg.
Hamarosan újra itt lehettek…
Ő is a pelletre kapott ugyanúgy, mint előző barátja. Száját lefertőtlenítettem és visszaengedtem. Aztán egy kis húsvéti locsolkodást is rendezett.
Tovább nem vártam. Megkaptam, amit akartam. Végre horgászhattam, pihenhettem egyet.
Fogtam két gyönyörű halat, akik visszanyerték szabadságukat.
Mi kell ennél több? Merem ajánlani mindenkinek ezt a gyönyörű hobbit/sportot, mindenki nevezze úgy, ahogy akarja. Csak egyszer próbáljátok ki azt, hogy kimentek a partra és beültök a botok mellé a székbe. Meglátjátok milyen jó elfelejteni a gondokat és felfedezni a természet lehengerlő szépségeit.
