Még ősszel egy szabaddá vált délutánomat kihasználva, rohantam le az Újpesti öbölbe, hogy egy jót balinozzak és megúsztassam új szerzeményeimet. Mire megérkeztem, a balinok már javában fosztogatták a küszrajokat. Egy minnow-t küldtem közéjük elsőként, de az áradó Duna miatt rengeteg hordalék volt a vízben, amit a wobblereim villámgyorsan be is gyűjtöttek. Hiába raktam egyre mélyre törőbbeket, az eredmény ugyan az volt. Egy cseppet felbosszantott, hogy ennyit a pecáról, amikor szó szerint a kezembe akadt, egy körforgó - te meg mit akarsz? Egy kicsit vonakodva raktam fel, de az első dobás után gyorsan kiderült, hogy ez a megoldás. A forgó levél megvédi a horgot! Közben a látóterembe került a sötétből kibontakozó pörgő vasdarab, amint sebesen közeledik a spiccem felé... Csakhogy nem volt egyedül, iszonyatos tempóval követte egy csapó! Elmarta és ugyanazzal a tempóval ment is volna tovább, de a feszes bot és az orsó féke meg se rezdült - nem éppen rájuk készültem.
Vörös hadtest katonái úgy rontottak neki az apró körforgónak mintha mágnes lenne. Persze a guta kerülgetett, mert több helyen pánikszerűen menekülnek a snecik, nyomukban torpedószerű árnyakkal, nekem meg csak a vörösök jutnak. Kettes méretű Effzettre váltottam és a távolabbi kishal rajok mögé dobtam. Éppen csak hogy elindítottam, máris egy mohó koppintás, azt hittem, hogy egy küsz hátába akadt, mert olyan hirtelen jött, de a heves ellenállás megnyugtatott, egy kis balin.
Dobás dobást követett, fiatal balinok váltották egymást, de a nagyobbak nem mutatták magukat. Újra a part mentén próbáltam rá. Egy kiszögelés mögül kirontó sötét árny, úgy tüntette el a felszínt púposító körforgómat, mintha ott se lett volna. Mintha egy akadónak vágtam volna be, hohó! Na, végre! Hogy az izgalmakat tovább fokozza, kiugrott a vízből és a nyílt víz felé menekült. Azt hittem, hogy sose akarja feladni, vagy négyszer rohant el, mire sikerült a tarkóját elmarni.
Visszaeresztés után szerintem riadót fújhatott, mert eltűntek a színről. Így átmentem a következő öbölbe, kezdeti kétségbe esésemet felváltotta a remény, hogy ez még jól is elsülhet. Mire odaértem, már forrt a víz, de csak kisebb halak mutatták magukat. Vagy kétszer körbejártam az öblöt, hátha megpillantok egy -egy idősebb példányt, de valamiért egy homokzátony állandóan magára húzta a tekintetem. Ha nem tudnám, hogy milyen sekély ott a víz, egy ígéretes hely lenne, de így? Közben újabb kisebb balinok akadtak horogra, ezt megelégelve csak nem bírtam magammal és megdobtam a buckát és onnan húztam be a vízbe. Lassan kezdtem el vontatni, de megakadt, azt hittem, hogy akadó, emeltem rajta egyet, hogy próbáljam menteni a menthetőt, de az akadó elindult a nyílt víz felé. Csuka!
Rövid fárasztás után gyorsan megszabadítottam a tűhegyes horogtól, és visszaengedtem oda, ahonnan kirontott. Viszont ez új utat mutatott, a sekélyesben kell keresni őket. Egy másik buckát megcélozva, technikát váltva álltam neki az átfésülésnek, kihasználva azt, hogy pörögve horoggal lefelé süllyed, így a visszaakadás kizárt. Mint egy kanalat, kezdtem bevontatni. Szinte azonnal leütötte, bevágásomra a válasz heves fejrázás volt, csak nem? A gyenge ellenállás hamar megtört és egy köves mutatta magát.
A módszer helyességét másik 3 köves igazolta. Közben Nándi barátom telefonon át invitált az Erzsébet-hídhoz, hogy ne egyedül ücsörögjön márnázás közben. Mostanában ott még nem voltam, így búcsút intettem az öbölnek és átutaztam. Hamarabb értem oda, így egy ígéretes zátonyt vettem szemügyre.
Ezek a zátonyok elég alattomosak is lehetnek, az áradó Duna rengeteg törmeléket halmozhat fel a víz alatt, de nem bírtam magammal már repült is a körforgó. Akadó megüti egy pillanatra, de probléma nélkül siklott tovább. Ismét egy dobás, akadón átsiklik, de utána valami megrántotta, itt is vörösök lennének? Kíváncsi lettem, hogy mit rejt a zátony, így visszaraktam az 1-es körforgót, a menet ugyanaz, akadón átmegy, valami megüti, csakhogy most rá is ragad, erősen és hevesen védekezik.
Egy jász. Fotó, visszaengedés, újradobás, és még egy jász! Közben befutott Nándi is, odasétáltam hozzá, beszélgetünk pár percet, de máris rohanok vissza, hátha ott vannak még. Ott voltak.
Szinte minden dobásomra akadt jelentkező, nem egész egy óra leforgása alatt 24 jászt fogtam! Iszonyatos vehemenciával támadtak, jókor és jó helyen.
Ez idő alatt 10-15 centit emelkedett a víz, és rengeteg hordalékot hozott magával, amibe végül csak beleragadt a körforgó. Fájó búcsút vettem a körforgótól és a jászoktól, nem akartam még egy elakadást kockáztatni, szétszereltem és visszamentem Nándihoz beszélgetni. Beszélgetés közben ismét megcsodáltam, mint oly sokszor, ezt a kis vasdarabot. Egyszerű, precíz és letisztult, jó minőségű horgokkal, semmi extra, de mégis van benne valami, amiért úgy vonz mindent, mint a mágnes. Jobban visszaemlékezve, egyetlen egy halam se akadt le, minden kapásnál mindkét méretnél biztosan ültek a horgok, pedig bőséggel fogtam ma halat.
Mint oly sokszor ismét megmentette a napomat az Effzett. Könnyen lehet vele játszani, mert süllyedés közben sem tétlen, ugyanis pörög. Az akadókon könnyedén átsiklik, mert a horgot pajzsként védi a „levél”. Csöndes, nem veret túl, mint oly sok wobbler, és egyetlen csalival teljes vízréteget át lehet fésülni. Remélem ezzel a történettel neked is kedvet csináltam az Effzett körforgókhoz!
By: Balogh Gábor
