Legtöbbször amikor megkérdeznek egy horgászt, mit szeret a hobbijában, a válaszok között az első helyeken szerepel, hogy kivonulni a természetbe, csendben nyugodtan kikapcsolódni. A fővárosban élő dunai horgász kicsit más. Ahelyett hogy kimenne a városból, beutazik a kellős közepébe, a betondzsungelbe. Semmihez sem fogható hangulata van a belvárosi dunai horgászatnak.
Környezet
Miközben körülöttünk lüktet a város, dudálnak az autók, csilingelnek a villamosok, mi horgászunk. Aki először téved le a rakpartra horgászni, annak kezdetben nehéz megszokni ezt az ellentmondásos szituációt. Pedig a világ legszebb fővárosa lehetőséget nyújt egy kis kikapcsolódásra, miközben körülöttünk zajlik a délutáni csúcsforgalmi káosz.
A kövek és beton közé szorított Dunában zajlik az élet, mi horgászok látjuk, hogy bizony a folyó ezen szakasza is a természet része és itt is van élet és az élni akar. Gondoljunk csak a lépcsőket szétfeszíteni akaró fűzfa hajtásokra, a horgászokat és járókelőket zavarba ejtő belvárosi hódokra, vagy az utóbbi évek nagy csodájára, a városban augusztusban "virágzó" fehér dunai kérészre. A mi játszótársainkat jelentő halak is szép számmal élnek Budapesten, talán kicsit nagyobb sűrűségben is mint a Duna más szakaszain.
Rakparti arcok
A rakparton sosem vagyunk egyedül. A sporttársak mellett sok a járókelő, akik valahogy mindig beszélgetni akarnak velünk. Néha már kicsit zavaró a szokásos kérdésáradat: "Van ebben egyáltalán hal? Dehát koszos a víz?". Vagy a hal visszaengedése után a hüledezés és azért elmagyarázza, hogy milyen halételt készített volna belőle, ha nem vagyok bolond és nekiadom. Bizony, a dunapart mindenkié, még ha egy kicsit el is van szigetelve a várostól, sokan lemerészkednek sétálgatni ide, ezt meg kell szokni. Mint az ismert "műalkotásban": "Vajon hány szerelmet bír még el a rakpart" - hát szerintem az összeset. A fővárosban bulizók valahogy úgy érzik, hogy ez a legromantikusabb helyszín szerelmük kezdetének. Vicces amikor a fiú szóba elegyedik velünk a horgászattal kapcsolatban, hogy "hozzáértésével" bizonyítja a lány előtt az életre való rátermettségét. Ő még nem tudja, amit mi már régóta megtapasztaltunk, a horgászattal nem lehet csajozni!
Más tészta a sporttárs. A dunai kövek gyűjtőhelye a mindenfelől jött horgásznak. Egyetemi tanártól a hajléktalanokig, mindenki a Dunát vallatja. Kikopóban vannak már a régi, öreg veterán horgászok, na velük művészet beszélgetni. Két féle válaszuk van a "van-e már valami kérdésre": ha fogott, hümmög valamit, valami érthetetlen nyelven, ha nem akkor köp egyet a vízbe. Rajtuk kívül azért a legtöbb horgásszal el lehet beszélgetni. A közös "szaknyelvezet" megkönnyíti a szóbaelegyedést. Tapasztalatot adhatnak át, meg hát emberből vagyunk, érdekes sztorik vannak az arcok mögött, néha érdemes meghallgatni. Meg persze olyan aranyköpéseket hallhatunk amik felérnek egy-egy életbölcsességgel. Például: Ha adja a Duna a halat akkor Öreg Hölgynek hívjuk, de ha nem akkor vén k****nak. :) De ha meghallom a "tegnap jobban evett", vagy "régen minden jobb volt" kulcsmondatokat, rövidre zárom a beszélgetést és menekülök. :)
Horgászat menete
1. Parkolóhely keresése, vagy busz, metró, villamosról való leszállás. Apropó, tömegközlekedés: nem is mondhatja magát fővárosi horgásznak magát az, akinek a horgászbotját nem próbálták kapaszkodónak használni az utastársak. :) A horgászhelyre vezető ösvény kicsit más, mint mondjuk egy tiszai ártérben vezető. Itt mögöttünk és előttünk autók száguldoznak, bizony kell a türelem megvárni, hogy átengedjenek. Nem is érdemes sok cuccal mászkálni, ha szünet van a kocsisorban sietősre kell venni a tempót.
2. A helykeresésnél kezdőként első körben érdemes a fent említett sporttársak tanácsait figyelembe venni. Persze ha nem kellő tisztelettel szólítjuk meg őket, olyan helyet is megadhatnak tuti tippnek, ahol nem csak a horgászattól, hanem az élettől is elmegy a kedvünk... De szerintem úgy szép, ha magunktól "tanuljuk" meg a Dunát, keresve a saját kedvenc helyet! Hajnalonta mutatják magukat a halak ugrásokkal, az kellő támpont lehet. Egyébként minden hely más. Másfajta halakat lehet fogni, más méretben, és persze mennyiségben. Simán lehet, hogy két jellegében hasonló hely közül az egyiknél nyüzsögnek a halak, a másiknál meg jókat betlizhetünk. Ezt tetézi az is, hogy előfordul hogy egyik nap egy helyen rommá fogjuk magunk, másnap nagy reményekkel és önbizalommal vértezve, ülünk ott, és kapás nélkül csak a spiccet bámulhatjuk... Rapszódikus a kedvenc folyónk, de így szeretjük!
3. A rakparton a bottartó leszúró elhelyezése mindig kihívást jelent. Keresni egy nyiladékot a kövezésben, és körberakni kövekkel. Kicsit minden dunai horgász tájépítész is. Persze ez pergetésnél és úsztatásnál nem gond, de most essen szó a a pihentető, munka utáni, esti, meditatív jellegű fenekezésről. Olyan vagyok, mint Gombóc Artúr a csokikkal: a horgászat minden fajtjáért rajongok, de ha nincs kedvem túlagyalni a dolgot, ezt a módszert választom.
4. Sok minden nem kell ehhez a pecához. Nagy ólom, amit nem rakosgat az áramlat odébb, így kevésbé akad. Persze lehet kisebbel görgetni, úgy a csali megtalálja a halat, de az akadót is, aztán szerelgethetünk. Két-három újraszerelés után nem annyira érezzük a horgászat meditatív jellegét! :) Csalinak valami nagy és látványos, ami ott lent a mederben lévő káoszból kitűnik. Lehet ez harmatgiliszta, csonticsokor, sajt, kanadai giliszta, stb... Csak a képzelet és a józan ész szab határt, hogy mit teszünk a horogra...
.
5. Érdemes kb. 15 percenként újradobálni a cuccot, keresve a halat, illetve így derül ki ha leakadtunk, (és várhatjuk a kapást bealvásig).
+1. Szinte csak a belvárosi horgászatoknál jellemző, de igencsak kényelmes "szolgáltatás" nekünk: Esténként a legtöbb helyen nem is kell kivilágítani a spiccet, teljesen jól látható a köztéri lámpák fényénél.
Mire számíthatunk?
Ezeken az esti dunai fenekezős pecákon leginkább márnára számíthatunk. Ezek lakják leginkább a belvárost, de gyakorlatilag kapásnál sosem lehet biztosan megmondani, milyen faj lesz a delikvens. Forrest Gump mamája után szabadon: a Duna olyan mint egy doboz bonbon, az ember nem tudhatja, mit vesz ki belőle. Persze néha fogunk olyan dolgokat is, amiket nem szerettünk volna...
Egy szó mint száz, érdemes poroszkálni a dunai horgásznak a "mindent jelentő" köveken, rengeteg élményt rejtegethet a rakpart. Minden budapestinek közel van, könnyen elérhető egy-egy esti gyors pecára. És ha nem is mindig fogunk, mert ez bizony sokszor elő fog fordulni, akkor is legalább nem otthon a TV-t bámultuk, hanem megadtuk magunknak a lehetőséget, hogy büdös, halszagú legyen a kezünk. De amúgy is, ahogy a bölcs mondás tartja: a horgászatban nem azt szeretjük amit ad, hanem amit ígér!
Oláh Tomi
