Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Simon Norbert maconkai verseny receptjei feederre

Simon Norbert maconkai verseny receptjei feederre
Nem minden ügyes feederhorgász visel 'jelmezt', sokan köztünk élnek, mozognak :) Ebben a cikkben Simon Norbit kérdeztük a verseny tapasztalatairól. Az október 14-16-i HorgászShow-n a Horgász-Zóna standján élőben is kérdezhettek tőle!
A Method Országos Bajnokságra visszatekintő sorozatban ezúttal a csapat legfiatalabb tagját, Simon Norbertet faggattam ki, milyen keverékekkel vette üldözőbe a halakat a maconkai két fordulóban.

Norbi fiatal kora ellenére igen meggyőző két szezont produkált. Ahol elindult, ott bizony általában felnőtt mezőny ide vagy oda, kupával tért haza. Az idén tavasszal három versenyt tudtam rendezni a Rab horgásztavon, mind a hármat megnyerte! A tavaszi és a nyári Bait-tech kupán is első helyet produkált.

Kérlek mesélj nekünk egy kicsit arról, miként vágtál neki az országos bajnokságnak?

Néhány felkészülési verseny és a pénteki tesztnap után nagyjából összeállt a taktika a fejemben, úgy döntöttem, teljesen mást fogok horgászni a mély vízi és a sekély vízi szakaszon.



Gondolom ez más jellegű etetőanyagokat is jelentett, beszélnél kicsit erről?

Az első nap a pálya mély vízi szakaszára húztam, ahol pontyra készültem. Az etetőanyagot és a horgászat stratégiáját is ez alapján állítottam össze. Etetőanyagnak Special G Goldot, Marine Halibut Method Mixet és 2mm-es Kril Pelletet kevertem, 1:1:1 arányban. Az alapozó etetést 70 méterre végeztem el bordás kosárral és a horgászatot is ezzel folytattam. Verseny közben átváltottam method kosárra, ami eredményesebbnek bizonyult és sikerült néhány szép halat szákba terelnem, ez a 3. helyet jelentette a 12 fős szektorban!



Másnap aztán megindultak a nagyobb testű halak, ami sajnos nem kedvezett a precízen összerakott sekélyvizi keszeges taktikádnak.

Igen, a tesztek alapján mindenképpen methodos keszegezéssel akartam megoldani a másnapi sekély oldalt. Az etetőanyagomat is a dévérekhez igazítottam. Special Goldot kevertem be Bloodworm aromával nagy töménységben. Dévérezéshez én nem használok csontit, csak apró lebegő bojlikat. A verseny folyamán jó ütemben fogtam a keszeget, de sajnos bejött minden keszegező rémálma, sokan egy hallal megfogták azt a súlyt, amit a nap folyamán gyűjtöttem. Sajnos ez minden nagyhalas versenypályán benne van a pecában. Az így elért szektor 8-as az összetett 27. helyet jelentette.



Ha jól számolom, akkor még így is 42 versenyzőt előztél meg 18 év alatti versenyzőként. Gratulálok és abban is biztos vagyok, hogy végzel ennél is jóval előrébb az elkövetkezendő években!



Köszönöm! Rajtam nem fog múlni!

AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére