Szép helyen, szép halak
Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy szép halakat fogjak szép helyen. Ezért a horgászatra szánt időmet gyakran igyekszem olyan helyeken eltölteni, ahol a halak méretét háttérbe szorítja a környezet. Persze a festői természet sokszor ringatja nagy halak illúziójába az embert, az esetek többségében mégsem erről szólnak ezek a horgászatok. Ha el tudjuk engedni a zsinórszaggató pontyok gondolatát, életünk legcsodásabb élményeivel gazdagodhatunk…
Ilyen környezetben minden perc élmény
Hűvösek már a reggelek. És bizony jól jött volna egy gumicsizma a térdig érő fűben. Mire állásomat a lehető legcsendesebben kialakítottam, derékig átáztam. A folyószakasz, amit kiszemeltem attól vált gyorsan az egyik kedvencemmé, hogy tucatnyi látogatás után sem futottam össze egyetlen horgásszal sem. De nemhogy horgásszal, jóformán emberekkel sem. Hogy mégis járnak erre néha, arról az autók által felszínesen kitaposott nyomvonal árulkodik.
Az ilyen helyeken az ember viselkedése (ha szereti és tiszteli a természetet) gyorsan megváltozik. Bár közvetlen a partra parkolhattam volna, a kocsit mégis messzebb tettem le, gondosan ügyelve arra is, hogy az ajtók becsukása se keltsen túl nagy zajt. A nagyobb halak gondolatát elhessegetve próbáltam helyén kezelni a lehetőségeimet. Tudtam, hogy a kristálytiszta vízben a bodorka dominál, egy-két sügérrel kiegészülve, így ennek szellemében láttam neki a készülődésnek…
Nagyravágyás nélkül: a célhal a bodorka
Az etetőanyag elkészítésének fogtam neki először. A középbarna, aprószemcsés keverék majdnem minden szempontból megfelelőnek bizonyult. Egyetlen ponton éreztem szükségét a változtatásnak. Ez pedig az etetőanyag színe volt. A fenékig átlátszó víz miatt mindenképpen fekete színű etetőanyagot szerettem volna használni. Sok olyan keverék van forgalomban, amik már szárazon is ilyenek, de az esetek többségében inkább a festés mellett döntök. Ennek az az oka, hogy ha valami már többször bizonyított, azt nem szeretem lecserélni. A jól behorgászott etetőanyagok színét pedig egyszerűen meg lehet változtatni, ha a körülmények úgy kívánják.
A festéket szívesebben teszem a vízhez
Ez lett a világos etetőanyagból
Mivel ezt a szakaszt nem horgásszák, nagyon ügyelni kellett arra, hogy ne kövessek el semmi olyat, ami a halak számára természetellenesen (és ezáltal riasztóan) hat. Már az is épp elég, ha nem mozgunk elég körültekintően a parton, de ezek a halak jóformán még etetőanyaggal sem találkoztak. Így elég csekély alap berakása mellett döntöttem minimális élőanyaggal. A néhány szem pinki és csonti is inkább szólt a sügéreknek, mintsem a keszegféléknek. A viszonylag nagy mennyiségű (két kilónyi) etetőanyagra viszont azért volt szükség, mert a mederviszonyokat és a búvóhelyeket figyelve, több pontra tettem le az etetőanyagot.
Búvóhelyből nincs hiány
Ezeket a pontokat horgásztam körbe a kapások intenzitásától függően. A tiszta vízben nem reagáltak pozitívan a ráetetésre a bodorkák. Így nem volt mit tenni, az adott helyet lehorgásztam, és csak a kapások erős megritkulása után etettem újra. Az etetés után viszont azonnal egy másik, pihentetett helyre váltottam. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos ilyenkor a pontosság, de még inkább a csend. A gombóc becsapódásának hangját csak a bot végére helyezett pohárral lehet kiküszöbölni.
Csendben, pontosan
A halak által diktált követelményekhez a szereléket is hozzá kellett igazítani. Amikor a bodorkák már fittyet hánynak a 16-os horogra, tényleg finom horgászatról beszélhetünk. A szereléket 11-es főzsinórra kötöttem, ami már feltételezi a nagyon vékony előkét. Horgászat közben többféle horgot próbáltam, és gyorsan be kellett látnom, hogy a fent említett „kampóval” nem nagyon jutok el halfogásig. Gyorsan arra kellett eszmélnem, hogy a hetes előkére kötött 20-as horogra tűzöm az egyetlen szem pinkit. Kicsinek kicsi, de ha ezt eszi meg, nincs más választás.
Ezzel viszont azt is aláírtam, hogy ha ne adj’ isten bónuszhal téved az etetésemre, az minden bizonnyal nagyon gyorsan elköszön. A nagyhal pedig olyan, hogy az esélytelen szerelékre persze, hogy odaeszi a fene…
Fárasztás az esélytelenek nyugalmával
Ha valaki látott már akváriumban táplálkozó bodorkát, az tudja, hogy a precíz eresztékállítás bizony döntő tényező abban, hogy fogunk-e belőlük vagy sem. Az áramló víz nehézzé tette a megfelelő ereszték megtalálását, aminél még az előkészített úszók méretkülönbségét is figyelembe kellett venni. Jóformán centinként kellett hangolni a szereléket, mire megszületett a jó beállítás.
Eresztékállítás centiről centire
Egyre gyorsuló ritmusban érkeztek a halak, amik méretük révén ugyan nem voltak nevezhetők álmaim halainak, de a hozzájuk és a szerelékhez igazított vékony csőgumi mégis élvezetessé tette megfogásukat. Nem is beszélve az akadók mellett beugró sügérekről.
Egy ekkora sügér szákba terelése már élmény a finom szereléken
Az óvatos „körbehorgászás” meghozta eredményét és már tényleg csak másodperceket kellett várni a kapásra. Kellemes, pörgős ritmusú peca kellős közepén, úgy a kétszázötvenedik hal után a pakolás mellett döntöttem.
A távozás ugyanolyan csendben telt, mint az érkezésem. Nem zavarva a természet nyugalmát. Ismét egy értékes horgászattal a hátam mögött: csodaszép halakra, csodaszép helyen…
Egy marék a sokból
