Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Szezonzáró MINDENAMIFEEDER

2012. november 4-én került megrendezésre a Szekeres Tibor vezetésével működő mindenamifeeder portál, már-már szokásosnak mondható, szezonzáró páros horgászversenye. A helyszín nem meglepő módon a RAB-horgásztó volt, ahol a lassan mögöttünk maradó szezonban, már számtalan jól sikerült, halban gazdag verseny lebonyolítására került sor. A szabályok, szektorok teljesen egyértelműek voltak, így minden megjelent csapat reménykedve ült le a kora reggel kisorsolt helyére. Erre a versenyre, nagy örömömre, újra társamnak tudhattam Molnár Zsanettet, akit bizonyára – feeder botos körökben – nem kell külön senkinek sem bemutatni. Mindketten bizakodva foglaltuk el a „hosszú oldal” középső részén található rajthelyünket és izgatottan készültünk a 6 órás versenyre…
2012. november 4-én került megrendezésre a Szekeres Tibor vezetésével működő mindenamifeeder portál, már-már szokásosnak mondható, szezonzáró páros horgászversenye. A helyszín nem meglepő módon a RAB-horgásztó volt, ahol a lassan mögöttünk maradó szezonban, már számtalan jól sikerült, halban gazdag verseny lebonyolítására került sor. A szabályok, szektorok teljesen egyértelműek voltak, így minden megjelent csapat reménykedve ült le a kora reggel kisorsolt helyére. Erre a versenyre, nagy örömömre, újra társamnak tudhattam Molnár Zsanettet, akit bizonyára – feeder botos körökben – nem kell külön senkinek sem bemutatni. Mindketten bizakodva foglaltuk el a „hosszú oldal” középső részén található rajthelyünket és izgatottan készültünk a 6 órás versenyre…

A bányatavat ismerő feeder horgászok jól tudták, ez a derbi most más lesz, az év többi időszakában megrendezésre kerülő versenyekhez képest. Lehűlt a hőmérséklet és a víz, a tavon történő „bányatevékenység” sem egyenletes ütemű. Előre láthatóan, ezúttal nem volt egyértelmű a „friss kotrás” halban preferáltsága, annak versenyt eldöntő, vagy nagyban befolyásoló szerepe. Az időjárás kezdetben szenzációs arcát mutatta az összesereglett novemberi versenyzőknek, majd egyre sötétebb felhők és velük együtt a tavon keresztbe süvítő hűvös szél érkezett. Nem meglepő módon, az etetés kezdetét jelző dudaszó után nem volt túl „hangos” a víz… Itt-ott kiakasztott zsinórral, a kosarukkal jutattak a vízbe némi etetőanyagot és láttam csúzlival kezdő sporttársakat is. Hozzánk hasonlóan, sokan azonban kizárólag az etető kosarukba „formázott” csalogatóban bízva várták a második dudaszót, vagyis a verseny kezdetét. Ahogy a ládámról körbenéztem, úgy láttam a különböző távolságokban becsapódó kosarak legtöbbje – nem meglepő módon - a PRESTON METHOD típusa volt. Taktikánk alapján, Zsani is egy 30 grammos „in-line prestonnal” szállt be a versenybe és ehhez mérten kisebb csalit választott. Én az egyébként is nagy kedvencemnek számító DEÁKY PELLET FEEDER kosár 35 grammos változatával kezdtem meg a horgászatot és egy, az év közben már sokat bizonyított „darabosabb” pellet csalit fűztem bizakodva a hajszálelőkémre.

A verseny előtt, eltérő íz világokról és különböző (siker)csalikról lehetett hallani, több csapat „tesztelt” is a megelőző napokban a tavon. Kíváncsi voltam kik „indulnak” be leghamarabb a versenyen. Abban biztos voltam, hogy a „RAB- viszonyokat” leginkább ismerő párosok nem sokat fognak kísérletezéssel tölteni és hamar elkezdik fogni a halakat… így is lett.

13,48 kg, a verseny legnagyobb hala!
13,48 kg, a verseny legnagyobb hala!


Az idő rohamosan telt, miközben a halak változó aktivitást mutattak a csalik iránt. A mezőnyből szinte az első percektől kezdve kiemelkedett a „B” szektorban helyet foglaló, a tavat kiválóan ismerő és meghorgászó Fülöp Róbert és Bagi Zoltán Jászberényi sporthorgászok! Iszonyatos tempóban horgásztak, borítékolni lehetett a bőven 50 kiló feletti fogásukat és a végső győzelmüket. Ami minket illet, ezúttal nehezen sikerült kapásokat kicsikarnunk. Sokféle etetőanyagot, csalit és csalizási variációt kipróbáltunk a különböző távolságokban bevetett készségeinken. A halak azonban nehezen csábultak el a finom falatoknak. A verseny közepe felé, pár darab kisebb ponty után egy folyamatos „spiccgörbítős kapás” után, nagy halat akasztottam. Már az első ránehezedése is sejtette, ez a hal 10 kiló felett lesz! Óvatosan fárasztottam, nem kapkodtam sehova, jól tudtam nemigen lesz több lehetőségem. Így a fárasztás mintegy 35 percet vett igénybe, majd szerencsémre, horgásztársam ügyesen megszákolta a hatalmas tükörpontyot. Azonnal „külön mérést” kértünk és készítettünk pár képet a visszaengedés előtt. A mérlegeléskor derült ki, hogy 13, 48 kg-os hallal hozott össze a Fortuna. Ezzel új egyéni feeder botos rekordom mellett a verseny legnagyobb halát is sikerült megfognom!

a díjazottak tablója
a díjazottak tablója


A nagy hal után, még beleadtunk mindent a horgászatba, de valószínűleg az egyhuzamban keresztbe fújó szél, „elvitte” előlünk a halakat. A kapástalanság ellenére remekül éreztük magunkat és igyekeztünk elraktározni magunkban a megszerzett tapasztalatokat. Aztán ahogy az lenni szokott, a verseny végét jelző dudaszó kíméletlenül felhangzott. A szektorokban végül az alábbi eredmények születtek:

A szektor:

1,Gubán Csaba-Nagy György 27820g
2,Angyal István-Gál Imre 22090g
3,Potoczky András-Farkas Ferenc 18970g
4.Keresztély Albert-Simon György 18480g
5.Csete Zoltán-Glodics Zsolt 18050g
6.Puszta Zsolt-Takács Zsolt 9140g

B szektor:

1. Fülöp Róbert - Bagi Zoltán: 59540g
2. Kurucz Dávid - Páll Eörs: 20740g
3. Nagy Róbert - Molnár Zsanett: 18890g
4. Radnai István - ?: 9.920g
5. Angyal Tibor - Angyal Zoltán: 7.970g
6. Tiszavári Gergő

C szektor:

1. Sisa József - Miskolci János: 36.040g
2. Pesti István - Szmetena Róbert: 25.090g
3. Bandzi László - Marosi Péter: 11.630g
4. Szabó Károly - Fábián Ákos: 10860kg
5. Csampa György - Répás Roland: 8540g
6. Kreffly Csaba - Polyák Csaba: 7780g

D szektor:

1. Horváth Csaba -Vas Péter: 25780g
2. Molnár István - Molnár Gergő: 13970g
3. Gáspár Amadeus - Szekeres Tibor: 12640g
4. Bató Attila - Molnár Zsolt: 12000g
5. György Tibor - Recsó István: 10930g

Összességében egy jól sikerült, eredményes és tanulságokban (is) bővelkedő versenyen vagyunk túl. A résztvevőkön keresztül, ez a megméretetés is jól példázta, a horgászat iránti töretlen lelkesedést és sportszerű hozzáállást, mindazokat az emberi erényeket, amelyek egy ilyen rendezvényen bontakozhatnak ki igazán!

Nagy Róbert

Forrás: mindamifeeder
AJÁNLOTT CIKKEK
4 millió eurós projekt indult a kormoránok ellen

4 millió eurós projekt indult a kormoránok ellen

2024. október 02. - Horgász-Zóna
Őszi horgászat  - felkészülési tippek

Őszi horgászat - felkészülési tippek

2024. szeptember 09. - Horgász-Zóna
Invazív fajok - mit kell tudni a témáról?

Invazív fajok - mit kell tudni a témáról?

2024. szeptember 05. - Horgász-Zóna
Utazás a Dunán - új dokumentumfilm!

Utazás a Dunán - új dokumentumfilm!

2024. július 22. - Horgász-Zóna
OKUMA horgászbot és- orsó bemutató nyílt hét

OKUMA horgászbot és- orsó bemutató nyílt hét

2024. április 19. - Balogh Gábor
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna

A hobbid a szakmánk! Tetejére