Tél idején, otthon, amikor lélekben horgászunk

Fura, ösztönszerű érzés kerít hatalmába, horgászni lenne kedvem.

Nahát…, - kapják fel sokan a fejüket – nem mondod, …megint azt hiszi valaki, hogy feltalálta a meleg vizet.

Jóóó! De most tényleg, mit kezdjek az érzéssel, amikor a közelemben levő, kedvenc tavam vizének felszíni, levegővel érintkező részén nagyot koppanva hallgatna el kedvelt method kosaram?
Lényeg, hogy eme fizikai jelenség végett, - melyet maximum a korcsolyázni is szerető horgászok díjaznak - van idő elmélkedni a világ fontos részét képező horgászat nagy dolgairól.

Majdnem elfelejtettem, hogy a keményebbek télen - kellő jégvastagság mellett persze – nekiállnak lékelni. Én nem tartozom közéjük, nekem télen marad, a felcserélt mássalhangzós, lélekbeli verzió.

Kocsimmal beérek a körforgalomba és egy ötlettől vezérelve, házunk helyett a tó felé veszem az irányt.
Gondoltam sétálok egyet a parton, csak a lelkem kedvéért.




Talán ez még annak az ősi, vad ösztönnek a civilizált változata (horgász-vadász ösztön v.2017.01), amit a fáról érkező - a gravitáció helyett az evolúciót használó – őseink éreztek a táplálékszerzés életérzés generálta munkafolyamat megkönnyítése érdekében?
Aztán arra gondolok, hogy már megint nem kicsit csapongnak a gondolataim és bár mindig is szerettem a biológiát, de most erről nem akarok filozofálni.

Annál is inkább, mert ezzel párhuzamosan édes fiam szavai is visszavonulót fújnak korábbi írásom kapcsán. Ugyanis azt mondta a cikkem láttán a gyerek, hogy: „hát ez miii, apaaaa? Ott vagyoook, de jóóó, …de most nem olvasom végig, mert túl sokat írtál…”

Úgy hogy most már inkább arra koncentrálok, hogy a séta közben mi jutott az eszembe még.
Egyrészt jó lenne rendet tenni a horgász dolgaim között (mondjuk, megvallom, hogy az alap ötlet a Páromé :), másrészt alkotni is szeretnék, mert most van itt az ideje. Írásom további része erről szól.

Esetemben sok éven keresztül örökzöld dallam volt a gubancolódás nélküli hosszúelőkés szerelék bejuttatása szeretett halaink nagy bánatára téma. Eddig ez még mindig a „meleg víz feltalálás” kategória, viszont nekem az is gondom volt, hogy akármelyik gyári cél eszközt használtam, velem született tehetségem révén mindegyikkel képes voltam gubancot dobni.
Sőt a gyári – egyenes, vagy tört – műanyag gubanc gátló csövek nálam még kapás gátlóként is működtek, mert használatuk közben volt olyan érzésem, hogy kevesebb hal jön, mint nélküle.

Ekkor jött a gondolat, hogy készítek magamnak olyan működő segédeszközt, ami a halakat sem riasztja.

Alapgondolatként a megoldást a régi duplán vett főzsinór merevségégében láttam. Időrendben haladva még az ezredforduló idején egy cikkben olvastam, hogy egy kb. 60cm-es főzsinór darabot duplán fogva meghurkolnak, majd a hurok közepére újra csomót kötnek, végül a kisebb hurkot ismét megfelezik egy csomóval. Ezzel ez a duplán vett, többször csomózott zsinór darab merevebb lett a főzsinórnál, ami gubanc gátlóként működik annak, aki elég ügyes.
Nos, én továbbra sem gyarapítottam ezen, nívós társaság tagjainak létszámát, ezért tovább gondolkodtam.

Az alapötlet megmaradt, de nem vettem duplán a damilt, hanem annak vastagságával variáltam. Így jutottam el végül egy 0.70-es harcsázó monofil zsinórhoz.
Ennek a technikai lépéseit mondom el most nektek:

Szükség van egy tekercs 0.70-es monofil zsinórra. Egy ilyen kiszerelésű tétel idétlen-időkig elég lesz, szerintem csak egyszer kell megvenni.
Kell még egy kb. 40cm léc, vagy deszka, amin majd kifeszítjük a zsinórt, forgókapcsok, táblaszögek, gyöngyütköző, forgókapcsos karabiner.


Ezt a kis hasznos segédeszközt könnyebb elkészíteni, mint a folyamatot leírni. Szóval, a zsinór végére felkötök egy forgót Clinch csomóval. A könnyű kezelhetőség és a csomó mérete miatt (ugye egy 0,70-es madzagról beszélünk) csupán két menetes legyen a csomó és a második (biztonsági) visszahurkolást is hagyjuk el (nem kell aggódni, bírni fogja a terhelést). Lényeg, hogy jó erősen húzzuk meg a csomót.

A forgótól 15-20cm-re kötök egy hagyományos dupla csomót (ez a 15-20cm fog távtartóként működni az előke és a főzsinór között), ami mellé felhúzok egy kis gyöngyöt (ez fogja megütköztetni a kosarunkat), majd a forgókapcsos karabinert, melybe a kosár kerül majd (a gyöngyöt én a Müllerben vettem).
Ezt követően a művelet lezárásaként a csomótól számítva kb. 25cm-re elvágom a damilt és kötök a végére ismét egy forgót.

Ezzel meg is lennénk, ha ez a műanyag kötél nem úgy működne, mint egy rugó az őrült nagy memóriája miatt és nem egy kört formálna a szemem előtt, ami így ebben az állapotában még használhatatlan.
Ezért van szükség a deszkára és a szegekre, melyek segítségével – olyan erősen, amennyire csak lehet – megfeszítjük a damilt.


Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyi technológiai várakozási idő után lép életbe az amnézia, de tapasztalat alapján kb. 1 hónap múlva az eszköz egyenes és, ezáltal működésre készen lesz. Szóval a téli időszakba bőven belefér.

Lehet boncolgatni a fizikai tulajdonságait, hogy miért működik szinte tökéletesen a levegőben repülve, de ezt tegyék meg azok, aki erre szenzitívek.
Számomra annyi teljesen elég, hogy működik, és nem kell azon aggódnom egy kapástalan időszakban, hogy ez az időszak vajon a gubanc miatt van-e?

Hogy tovább fűzzem a gondolatmenetet, kitaláltam az eszköz szabadon csúszós változatát is (ehhez már a kész, kifeszítés utáni állapotban van rá szükségem).
Ezt úgy kezdem, hogy a két végéről közvetlenül a csomónál levágom a forgókat.
Arra a végére, ahova az előke kerül, felhúzok egy match, vagy feeder (ki-hogy nevezi) gyorskapcsot, majd a damil végét óvatosan a gáztűzhely lángja fölé teszem oly módon, hogy a zsinór végén keletkezzen egy kicsi bumszli, ütköző funkcióval és kissé hajoljon meg. Ez azért fontos, hogy a gyorskapocs a majdani helyén egyenesen álljon (ez a művelet egyébként elhagyható, hiszen nem ettől lesz csúszó a rendszer, ellenben az előke cseréje, ezáltal praktikusabb lesz).


A monofil másik végére szintén alkotok egy kis gumót a láng felett, viszont ezt már egyenesre hagyom.
Ide majd a főzsinórt fogom kötni olyan módon, mint ha egy lapkás horgot kötnék meg (jaj annak, aki a füles horgok őrületében ilyent már nem tud :)).


Ezt a kis produktumot én már legalább tíz éve használom és, azóta a házi statisztika azt mutatja, hogy maximum 1 alkalom/év tekeredett vissza az előkém.
Működik hosszú előkével is (Dunán 80cm-ig próbáltam).

Az előttünk álló idényre készülve az előkék megkötésén túl ilyenkor van időnk gondolkodni is.
Higgyétek el, hogy nagyon jó érzés, amikor egy olyan eszközzel leszel sikeresebb, amit te találtál ki.

Végezetül még annyit, hogy az otthoni béke megőrzése érdekében kérem, hogy tegyetek rendet a polcaitokon… :)


A cikket első sorban a hozzám hasonló gubancgyártó tehetségeknek ajánlom.:)

üdv,
Laci