Még tavaly novemberben és decemberben jókat horgásztunk ezen a tavon, így kellemes érzésekkel állítottam le az autómat a parkolóban. Felpakolt talicskáinkkal ezúttal a tó nagyobbik ágának a középső részén ütöttünk tanyát, bár a hajnali -1, -2 fok, ekkor még vastagon "elkérte" a meleg ruházatot... A "völgyben fekvő tározó" tehát még télies arcát mutatta kora reggel, ám ez nem szegte kedvünk, és Henrikkel elsőként bevetettük a DEEPER CHIRP+ szonárt, hogy felderítsük az előttünk található terepet.
Mélységünk 1,8 méter és 2 méter körül mozgott és a víztető hőfoka 7,6 Celsius fokosnak bizonyult. Ami mindenképpen bizakodásra adott okot, az a radar által felénk közölt halikonok sokasága, amelyek ekkor vízközt mutatták a pikkelyesek jelenlétét. A telefonos aplikációm szerint, alacsony légnyomás uralkodott, amit nemigazán kedvelek ugyan, ám a hirtelen ránk törő jó idő feledtette "szakmai bánatom".
A vízben található rengeteg akadó, szinte kísértetiessé tette a horgászatot, de társammal mindeketten tudtuk, hogy a halaknak ez remek búvóhely ilyenkor, és ha szerencsénk lesz, akkor egyet-kettőt elcsíphetünk majd belőlük. Egyszerű "Kombi-rig" végszerelékeimet kishajó segtségével irányítottam az általam jónak vélt hely felé és izgatottan ültem a botjaim mellé... Közben nagyon kellemesre fordult az idő, és bizony jó volt végre újra rácsodálkozni a minket körülvevő, éledező természetre.
Szeretek horgászni, de ma már nemcsak a kifogott halak darabszáma mozgat, hanem a környezet és az a különleges harmónia, amit újra és újra átélhetünk a parton. Egyre jobban meglátom a szépségét az esőnek, a szélnek, a naplementének vagy a tükörsima tófelszínen megtörő napsugárnak. Igen, a madárdalt is egyre jobban hallom, és a tavaszi "dongást" a partszélből... Összességében úgy érzem, őszinte köszönettel tartozom mindannak, amit mi emberek úgy nevezünk: természet!
Az első kapás élménye mindig megragadó, ám nem késlekedhettem az akadó rengeteg miatt... Hiába volt azonban minden igyekezetem, a halam gyorsan "fát fogott"... Nagyon szomorú voltam, ám pár percen belül, már újra az előző kapás helyére helyeztem el végszerelékemet és mellé pár marék Rod Hutchinson csemege is került. Ezek ezúttal a Monster Crab pelletek és a Mulberry bojlik voltak! A kishajóba lapátolva a finomságokat, újra beleszagoltam a mix-be... Egyszerűen brilliáns, ahogy a karakteres rákos, kagylós pellet és a fán termő vad eper ízek, illatok harmonikusan keverednek. Higgyétek el nekem, hogy ezt a pontyok is nagyra értékelik!
Ami a színeket illeti (mert én ezt is nagyon fontosnak tartom) úgy találtam, hogy a Monster Crab koromfekete pelletek jól passzolnak a Mulberry lila színű bojlijaival. A második kapásom jól tükrözte elméletem effajta helyességét! Csodálatos volt a víztetőn megcsillanó hatalmas tőponty test látványa és még csodálatosabb volt egy fotó erejéig a kezemben tartani.
Ezt követően nagy örömömre, igazi "magyaros" falatokból összeállított bőség tállal rukkolt elő Henrik, amit jóízűen fogyasztottunk el. Az alacsony légnyomás, és a "bágyasztó" márciusi napsütés mindkettőnket alaposan elnyomott, ám egy erős kávé elfogyasztása, nameg egy újabb kapás visszahozott minket a valóságba...
Erőteljes de szükségszerű "katonás" fárasztás végén egy szinte hihetetlenül szép 17 kilogrammos tükörpontynak örülhettünk! Csalinak, ekkor már csak a 16 mm-es Rod Hutchinson Monster Crab fúrt pellet és a Mulberry pop up kombója "működött".
A horgásznap lassan a végéhez közelített, ám felszereléseinket már abban a kellemes tudatban pakolásztuk össze, hogy hamarosan újra a parton leszünk! A goromba fagyok elmaradnak, a vízhőfok egyre csak növekszik és kedvenceink is egyre aktívabban keresik majd a finom falatokat! Figyeljétek tehát a Zóna magazint, hiszen hamarosan újabb írással jelentkezem és abban, remélhetőleg ismét szép halakról számolhatok be nektek...
Üdvözlettel:
N. Robi
