Halaink legtöbbjének – a fejhez képest – aránylag nagy szeme van, melyhez nem tartozik szemhéj és könnymirigy. A hazánkban élő halfajok rövidlátók. Legfeljebb 1-2 méterre látnak élesen. Az erős napfényt csak nehezen viselik el, a legtöbb hal ezért mozog inkább a hajnali derengésben vagy az alkonyati sötétedésben. A halaknál a rövid- vagy távolbalátás nem úgy működik, mint nálunk, embereknél. A halszemben nem a pupilla tágulásával vagy szűkülésével alakul ki az éleslátás, hanem rendhagyó módon, az egész szemlencse előre- vagy hátrahúzódásával. Amennyiben közeli élőlényeket, tárgyakat (csali!!) kívánnak szemrevételezni , akkor előre-, ha a távoli részeket akarják megfigyelni, akkor hátrahúzódik a szemlencse. A halszem mérete mindig „összhangban” van a rendelkezésre álló fénnyel, az életvitellel, a látás szükségességével. A nappal éber, aktív fajoknak – különösen akkor, ha sokat tartózkodnak a víz felszíne közelében – rendszerint kisméretű szemeik vannak. Ennek az ellenkezője érvényes a mély vízrészeken élőknél, náluk a nagy szem a megszokott. A ragadozóknak – például a csukának, sügérnek, a fogassüllőnek stb. – lényegesen fejlettebb a szemük, mint a számukra zsákmánynak számító halfajok legtöbbjénél.
mit láthatnak!?
A halszem formája, gömbre hasonlító, alakja is a vízi életmódhoz alkalmazkodott. Odalent ugyanis többnyire csupán szórt fény van, így abból célszerű minél többet begyűjteni. Ezt jelzi, hogy a halak szeme – bizonyos tekintetben – nagyon is fényérzékeny. Amennyiben fotóoptikai hasonlattal szeretnénk élni, akkor azt mondhatjuk, hogy a szemlencséjükkel még rossz fényviszonyok mellett is jó és éles „fényképet” lehetne készíteni, persze csupán elméletben. Ráadásul a halszem objektívje lehetővé tenné nagyszerű „panorámaképek” készítését is, mivel a látómezője széles – 300 fokos – szöget foglal magában. Sokukban felmerül a kérdés: minket horgászó embereket látnak-e a halak? Annál is inkább érdekes ez a kérdés, mert a vízből „kitekintve”, nagy valószínűséggel legfeljebb egy elmosódott alakot láthatnak. Közvetlen a víz fölött – a közismert fénytörés miatt – nem láthatnak semmit. A távolabbi részekből, például a partszakaszból – a rövidlátás miatt – csupán homályos körvonalakat, alakzatokat látnak. Ami pedig a színeket illeti, azokat általában jól felismerik, megkülönböztetik. Egyes édesvízi halfajok a pirosra hamar felfigyelnek. Ősszel és tavasszal a csukák az arany- és rézszínű műcsalikra szívesen rákapnak. Az ezüstnek különösen vonzó hatása van nyáron és télen. Borult időben vagy a mély részeken a rikító színeknek van figyelemfelkeltő hatása. A fogassüllők legszívesebben a sárgára reagálnak, a sügérek a vöröshöz és a sárgához vonzódnak. Számos halfaj a zöld színű villantók (wobblerek) iránt tanúsít érdeklődést. Az alkonyatkor, éjjel aktív halak – mint például a harcsák, az angolnák és menyhalak – színérzékelése lényegesen rosszabb, mint a nappal ébren lévő a sekély vízben élőké. A sötétben ébren lévő halfajok főleg a nagy hullámhosszú színeket – vagyis a pirosat és annak különböző színárnyalatait ismerik fel. Ezzel szemben a nappal aktív, világos környezetben élők a rövid hullámhosszú színekre – a kéktől az ultraibolyáig – figyelnek fel. Az elmondottakból kiderül, hogy a halak egyáltalában nem színvakok. Annak ellenére, hogy a színek megkülönböztetésére alkalmasak, mégsem veszik ennek nagy hasznát. Ugyanis a zavaros vízben már 1-2 méterre lévő élőlények, tárgyak stb. színéből úgyszólván semmi sem látszik, csupán a körvonalak ismerhetők fel valamelyest.
Egy biztos, a kíváncsi természetű ember a korábban elképzelhetetlennek hitt technikai vívmányokat is megvalósította. A halradarok segítségével ma már belelátunk a vízbe, miközben a halbiológusok egyre átfogóbb képet kapnak a halak táplálkozásáról és életmódjáról. A csali gyártás robbanásszerű fejlődése, a horgászfelszerelések soha nem látott bősége mind-mind a kor horgászának rendelkezésére áll. Csak remélni merem, hogy előrelátóan és gyarlóság nélkül tudjuk ezt a tudást és lehetőség felhasználni! Ha mindenki „csak” a saját vízparti gyakorlatában tart önmérsékletet és óvja, védi a természetet, akkor azt hiszem megtettük az első helyes lépéseket…
Nagy Róbert
(Forrás: Pénzes Bethen: Halaink c. Budapest 2004, Osiris kiadó)
