A januári csoda…

Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel.

Márai Sándor

A karácsony szinte úgy múlt el, hogy meg sem álltam. Na jó, a családi körben eltöltött nyugodalmas órák, az otthon melege, békét hoztak valamelyest kavargó lelkembe. Azonban, december 25-én már újra a vízen, vagyis a Tisza folyó partján voltam! Apámmal makacsul kerestük a menyhalakat, de mindhiába… A váratlan, és azóta is tartó, évszakhoz képesti enyhe idő, nem hozta meg a szerencséket. Ott, az agyagos partoldalban, a gyönyörű folyó parton – megmondom őszintén - nem is bántuk annyira, hogy nem fogunk…

Pár nappal később, munkám már Pestre szólított. Nagy örömömre azonban úgy alakult, hogy az év legutolsó napjának nagy részét Hoványi Attila barátommal töltöttem, persze horgászattal! Isaszeg közelében, egy tavon próbálkoztunk, de a „ködölő”, komor, szürke idő nem hozott kapást számunkra. Ennek köszönhetően, időnket inkább a tó „bejárásával”, beszélgetéssel és az új évre vonatkozó tervek szövögetésével töltöttük.

Mondhatom, remekül éreztük magunkat, nem is kívánhattam volna jobb, vagy szebb utolsó napot az esztendőben!

Mivel Toman „nyughatatlan” Áron barátunk (én már csak így hívom…) felől több mint biztató hírek szállingóztak, így el is döntöttük, hogy január első hétvégéjének szombatját, ismét a horgászatnak „adjuk”, amolyan szezonkezdés gyanánt! Történt ugyanis, hogy Áron egy Budapesthez közeli, kisebb tavon, egy "nap alatt", (ami jelen esetben kb. 8 óra tiszta horgászidőt jelent) több mint 100 kiló pontyot fogott (erről részletesen, korábban, itt a Zóna magazinban már olvashattatok). Ahogy a fenti Márai idézetre visszagondolok… mi is hittünk, vagyis elkezdtünk hinni a januári csodában!

Az év első hónapjának negyedik napján, Ádám, Attila és én már vidám beszélgetéssel kezdtük a reggelt, ahogy felszereléseinkkel megpakolt "talicskáinkkal" a tó felé igyekeztünk. Gondolatainkban, hatalmas tározók, vad folyamok hátán kergettük a pontyokat, ám a szűkös szabadidőnk, ismét egy kisebb tóra "parancsolt minket", a januári ködben... Az emiatt történő "búslakodás" vagy "szégyenkezés" helyett azonban, úgy gondolom a halak tisztelete, a természet szeretete és a barátokkal, jó hangulatban eltöltött szabadidő megélése a legfontosabb! A megbeszéltek értelmében, Áron is eljött, így végül, négyen kezdtük meg a horgászatot.

Attila és Ádám bojlis készséggel kezdte a napot, míg mi Áronnal, kedvenc feeder botjainkkal szerelkeztünk be.

Ahogy a legelsőre etetőhajóba tett szerelékemet irányítottam a túlpart felé, hirtelen valami furcsa bizsergés féle, valami nagy-nagy várakozás fogott el. A távirányító segítségével, kiengedtem a „rakományt” - amely pár marék csalogatóanyagot is tartalmazott - az általam leginkább jónak vélt helyen. Megmondom őszintén, furcsa is volt a feeder botomat rátenni a "húzás után" a tartóra, mivel most „hajóztam be” először ezekkel a botjaimmal… Azt azonban pontosan tudtam: ilyen körülmények között minden apró részletnek nagy jelentősége lehet, ezért cseppet sem bízhatom a véletlenben. Ahogy székembe ücsörögtem, teleszívtam tüdőmet a januári friss levegővel és azon gondolkodtam, milyen jó, hogy eljöttünk! Ezzel kapcsolatban eszembe jutottak Consuelo de Saint-Exupéry ideillő, „figyelmeztető” szavai:

Egy nap majd megbüntetnek minket, amiért elpazaroltuk a fényt, elpazaroltuk a csillagokat, elpazaroltuk a színeket és a harmóniát, amit nem tudtunk lelkünk legmélyén megőrizni.

Áron és Ádám, dobós technikát alkalmazott, míg mi Atillával egy-egy alkalomtól eltekintve, kizárólag az etetőhajóval oldottuk meg a csalink és a csalogatóanyagaink bejuttatását a megközelítőleg 90 méteres távolságba. Ennek legfőbb okai:

1.csendes…
2.pontos csali bejuttatás…
3.koncentrált etetőanyag bejuttatás…
4.gubancmentes szerelék bejuttatás…
5.viszonylag gyors használat…
6.sötétben, éjszaka is jól használható…



Mintegy 45 perccel a horgászat megkezdése után, Áron nyitotta a sort egy szép potykával! A kifogott hal súlya 8 kiló körüli volt, amit igen nagy lelkesedéssel üdvözöltük mindannyian, hiszen ha egy hal táplálkozik, akkor bizonyára a többi is fog keresgélni… Így is lett, a következő kapása ismét Áronnak volt és hamarosan egy újabb szép hal látogatott ki egy rövid időre, a felvizezett matracra.



A szerelékemet újra felnéztem, a csali tüskémre pedig egy ananászízesítésű pop up pelletet tettem, amelyet előzetesen a SÁRGA PATRONBA mártogattam. A horogtól nem messze egy sörét ólmot csíptettem fel, ezzel szabályoztam, mintegy 2 cm-re, csali elemelkedését a mederfenéktől…



Az ismét "csatába" küldött etetőhajóm orra szinte súrolta a túlparti nádat, amikor megállítottam és kiengedtem belőle a szerelékem. A tartályba ezúttal a fűszeres-kolbászos PIROS PATRONNAL locsolt, 8 mm-es pelletet tettem, egészen pontosan 4 "szűk" marékkal. A feeder spiccet nem feszítettem meg túlságosan, nehogy „lerántsam a kaja kupacról a horgomat”. Gondos előkészületeimnek köszönhetően, pár perc múlva megtörtént az „én csodám”! Spiccem határozottan elindult, amire nem is késlekedtem sokat. A 3.9 méteres DAIWA WINDCAST heavy feederem, szép ívben mutatta a vendégem útvonalát. Azonban a hideg vízben kissé meglassult tőpontyom hamarosan a széles merítőben landolt! Megvolt tehát az első halam a szezonban! Ahogy újra húztam a szerelékemet, a parton állva, egy Ady gondolat cikázott át rajtam:

”Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.”





Tartogat bizony! Egy újabb kapás szinte azonnal újrahúzás után, majd ahogy balra néztem azt láttam, hogy Áron cimborám is fáraszt! Izgalmas percek következtek, majd legnagyobb örömünkre, hamarosan már közös fotózás és a halak szabadon engedése következhetett…



Attila sem sokat tétlenkedett, egy folyamatos húzós kapásra reagált nagy örömmel és végre neki is hal küzdött a horgán! De, mi van Ádámmal? Néztem jobbra az állása felé és azt láttam, hogy kezében is „görbe a bot”! Most ők fárasztottak szinkronban, majd pár perccel később, már boldogan fotóztuk őket a kifogott halakkal.



Ezt követően már nagy nyugalommal folytattuk a horgászatot, hiszen mindenkinek volt fogott hala. A folytatásban, Áronnal alaposan kitettünk magunkért, hiszen sorba fogtuk a halakat! Január ide, tél oda, kezdett kibontakozni egy nem mindennapi „örömpeca”. A „sormintát”, Attila törte meg még kétszer, így a végelszámolásnál összesen 18 darab pontyot könyvelhettünk, amelyek összsúlya 150 kilónak bizonyult!



Mivel a rövidke horgásznap hamar eltelni látszott, mindannyian fájó szívvel pakolgattuk össze cuccainkat, azonban a társaságunk minden tagja elégedett ábrázattal hagyta maga mögött a partot…



Érdekességek a horgásznapról:

1. A tórendszer más területein horgászó ismerőseink, ezúttal nem számoltak be eredményes fogásról. Furcsálltuk is kissé, hisz az évszakhoz képesti enyhe időben azt gondoltuk, hogy a halak „egységes” kapókedvükben vannak.
2. A feeder és bojlis bot „csatájából”, ezúttal a finomabb, rezgőspicces módszer bizonyult eredményesebbnek.
3. A nap legnagyobb halát bojlis botos készséggel fogtuk.
4. Kimondottan a klasszikusnak mondott, nyári csalik bizonyultak eredményesnek.
5. A halakat nagyobb számban fogtuk etetőhajó segítségével, mint dobva.
6. Fárasztás közben elveszített halunk nem volt, rontott kapás mindössze 3 darab négyünknek.





Mindezek után, lezárva soraimat, egyik kedvenc - ideillő - idézetemmel búcsúzok, rövid időre a Zóna magazin olvasóitól:

„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.”

Arany János

Ennek reményében, kívánok szép fogásokat mindenkinek, a 2014-es évre!



Nagy Róbert