A fagyos téli Duna csak a legkitartóbb horgászokat öleli keblére
Annyi fagyos órát követően elérkezett bizony az én időm is. Úgy döntöttem, egy olyan partszakaszon teszem próbára szerencsémet Gabesz barátommal, ahol azelőtt még sohasem próbálkoztam, eszembe se jutott ezidáig itt megállni. Az ember mindig görcsösen ragaszkodik a már korábban halat adó helyekhez, szokásokhoz, így mindig nehezen szánja rá magát a stratégia váltásra, de hiszen a Dunán nincs olyan, hogy tuti hely. Bizony, keresni kell a halat és újabbnál-újabb trükköket húzni elő a tarsolyunkból. Az elmúlt időszakban több minden hájjal megkent süllőhorgásszal pecáztam együtt erre-arra, ellesve ki hogyan, miért csinálja, amit csinál. A megszerzett tapasztalatokat próbáltam beépíteni saját stratégiámba és bizony, ennek meg is lett az eredménye, mert az elmúlt hónapban, a korábbi éveket megszégyenítő eredményességgel fogtam a süllőt az öreg Dunán. Alig-alig akadt egy-egy betlis próbálkozás.
A kopasz ártéri fák, kókadozva várják a tavaszt
A mai napon is megvoltak azok az elképzelések és ütemváltások, melyek az előző próbálkozásokhoz képest különbséget jelentettek. Új hely, új bevonatási technika, új hit... mert ugye, a hit az egyik legfontosabb! Lépésről lépésre araszolgattam a csúszós, jeges partvédő kövezésen, nagy figyelemmel tapogatva le műcsalimmal a Duna kavicsos alját, mígnem egy áramütés szerű kapást szaladt végig botomon, de akkora, amit még életemben nem tapasztaltam süllőpergetések alkalmával. Szinte berezonált a gerincem is. Belevágtam az akcióba és botom karikában maradt. Testemet rögtön elöntötte az adrenalin, fagyos levegőtől könnyes szemekkel lestem, ahogy botom spicce lüktet a horogtól szabadulni kívánó ragadozó fejrázásaitól.
Kezeim közt a hőn áhított dunai süllő. Kereken négy kilóig szaladt fel a mérleg nyelve
Ez volt az a pillanat amiért egész évben napról-napra, hétről-hétre kijártam az öreg Duna partjára. Minden idegszálammal ráfeszültem a zajló eseményekre. Ellenőriztem, orsóm fékje adja e a zsineget. Átfagyott ujjaimmal lágyan finomhangoltam az érzékeny szerkezetet és kissé lazítottam a gyeplőn. Zsinóromat feszesen tartva vízközt járattam halamat, még nem akartam látni, tombolja csak ki magát odalent. Most nem fogok hibázni! Akkorát vertem be neki, hogy biztosan jól ült a VMC jig tűhegyes horga, vétek lenne felszínre erőltetni, hogy könnyedén kirázza műcsalimat. Bizony, ez már nem az a fajta süllő volt, amelyik rögtön feldobja magát a felszínre, hosszú percekig eltartott a huzavona az életéért küzdő fogas jószággal. Gábor barátom már ott kuporgott a legalsó kövön és mindketten kíváncsian vártuk mi bukkan majd elő a mélyzöld vízből. És ekkor egy hatalmas ezüstös test kontúrja rajzolódott ki a szemünk előtt. Rögtön realizáltam, még sosem akadt ilyen derekas süllő a horgomra.
Bár egész évben hajkurásztam őt a Dunán, az év utolsó horgászata adta meg nekem
Pár kirohanásra még maradt ideje ugyan, de lassan magunk felé irányítottam halamat, hogy barátom egy határozott mozdulattal grabancon ragadja. Hatalmas volt az öröm, egymás tenyerébe csaptunk és kitörő lelkesedéssel nyugtáztuk életem eddigi legnagyobb süllőjének partra emelését. Büszkén tartottam a rendkívüli ragadozót a fényképezőgép lencséje elé. Vizes kezembe ezer, meg ezert tűt döfködött a téli fagyos levegő, de ez most engem egy cseppet sem zavart. A kitartás most meghozta jutalmát. Pislogó szemekkel mérlegeltünk: 66 centi faroktőig, kereken négy kiló. Ínye! Talán egy csónakos süllőhorgász most elmosolyodna, de partról rendkívül ritka az efféle zsákmány. Óvatosan helyeztem vissza a vízbe életem süllőjét, amely bearanyozta az év utolsó horgászatát és bizony megkoronázta ezt az esztendőt is. Lassú, méltóságteljes mozdulatokkal távozott a pompás ragadozó a zöld mélységbe...
Tűhegyes fogakból nincs hiány
Visszaadtam az öreg Dunának pocakos gyermekét
Vajon mi lehet nagyobb élmény egy ilyen süllő megfogásánál? A válasz, hogy ha barátom is nyakon csípne egyet... összecsaptam sarkaimat és kívánságom valóra vált. Gabesz jelzett, segítség kell neki. Botja büszkén bólogatott az odalent tiltakozó süllő súlya alatt. Átverekedtem magamat a csúszós köveken. Mire a víztükörhöz értem, már barátom zsákmánya is engedelmesen felfeküdt a felszínre. Nyakon csíptem és a magasba tartottam a meglepett rablóhalat. Bizony, ez is a szebbek közül való volt. A mérleg nyelve kiló hatvanötnél állt meg. Készítettem pár frappáns képet a szerencsés horgászról, majd a nap második fogása is visszakerült az öreg Duna fagyos vizébe. Újabb kézfogás, újabb gratuláció. :o)
Gabesz barátomat sem kerülte el a szerencse a mai napon
Torkán akadt a szúrós falat :o)
A visszaengedés ez esetben sem volt kérdéses
A sötétség teljes beálltával visszavonulót fújtunk. Ez bizony egy tökéletes nap volt, régóta áhított és most valóra vált álmokkal. Rengeteg tanulságot, új tapasztalatot adott ez a pár óra és ami fontosabb új lehetőségek rajzolódtak ki előttünk az elkövetkező hetekre, hónapokra. Telefonon beszámoltam Jimmy barátomnak sikerünkről, aki az elkövetkező napon még egy 63 és egy 65 centis tüskés hátút leszedett az új pályáról ezzel is bizonyítva kiváló süllőhorgász mivoltát. Még haza sem értem a meleg lakásba, már tudtam, az új év első napjai ismét a zord dunai kövezésen fognak találni, mert bizony, rátaláltunk a nagyokra és nem fognak a környéken portyázni sokáig...
Jimmy barátom is megfogta a maga két szép süllőjét
Páratlan szépségű, ezüstben pompázó csúcsragadozó
