A nagy csapat, avagy egy hétvége Nógrádmarcalon

Minden évben nyáron van egy hétvége, amikor a barátok és kollégák összejönnek egy kis lógatásra. Bár vannak köztük olyanok, akik nem horgásznak. Ők csak a jó hangulat a pihenés és a táj szépsége miatt tartanak a társasággal. Én tavaly csatlakoztam először ehhez a kis csapathoz. Mondanom sem kell, hogy egy nagyon kellemes és jó hangulatú hétvégét sikerült velük töltenem.

A múlt évben Nógrádmarcal volt a kiszemelt helyszín. Aki még nem járt itt annak mondanám, hogy ez a kis falu, a Cserhát hegység északi nyúlványának a szélén, az Ipoly völgyének találkozásánál helyezkedik el. A falu egy erdőkkel határolt völgyben fekszik, átmenő forgalomtól mentesen, csendes környezetben.

A tóhoz és a mellette lévő szállásunkhoz mely egy gyönyörűen felújított paraszt ház volt, át kellet menni a helység túl felére és az utolsó utcával párhuzamosan helyezkedett el.





Voltak, akik már csütörtökön leutaztak, de velem együtt a többség csak pénteken munka után indult el. Pár órás autókázás után érkeztünk meg. Igaz, hogy nem éppen zökkenőmentesen mivel a falu közepén kettéágazik az út. Helyismeret hiányában nem igazán tudtuk merre is menjünk tovább. No, gondoltuk semmi gond felhívjuk mobilon a már ott tartózkodó srácokat. Igen ám, de térerő az nem volt. Beletelt legalább húsz percbe mire találtunk egy pontot ahol némi energiát tudtunk csiholni a telefonba és megtudakolni, hogy merre is menjünk tovább.



Megérkezésünkkor már emelkedett volt a hangulat. Az ott lévők túl voltak a megfelelő alapozáson. Első dolgom volt a kipakolás után, hogy lerohanjak a tóhoz és körbesétáljak. A házban csak öt ember tudott aludni, ezért mi és még páran a kertben sátrakat állítottunk fel és ott töltöttük az éjszakákat. Nem emlékszem, hogy júniusban volt-e már ilyen hideg éjszaka, mint akkor. Az biztos, hogy a két pulóver és a takaró illetve a maci naci is elkelt.





Ahogy szépen lassan szállingóztak be a többiek nekikezdtünk az első este fénypontjának, a hússütésnek. Nem tudom mennyit nyomott az a nagy doboznyi hús a mérlegen, de becsületünkre legyen mondva mind elfogyott. Volt ott minden csak úgy roskadozott az asztal, de mi álltuk a sarat, és ami belénk fért azt elpusztítottuk.









Másnap a hajnalig tartó pókerpartinak és a sátorban alvás kényelmetlen mellékhatásának köszönhetően igen sok kávéra volt szükség, hogy észhez térjünk. A ködöt leküzdve és a párától csurom vizesen, de megérkeztünk a partra, hogy végre azzal foglalkozzunk, amiért idejöttünk.



Volt, aki úszót használt, de akadt, aki a hagyományos fenekező módszert részesítette előnyben. Én egy szál picker bottal vettem üldözőbe a halakat. Minimális holmit hoztam csak ki a partra, mert a főhorgászatot majd az éjszakára terveztem.







Az etető anyag bekeverése után pár próbadobás következett. A terep feltérképezése megtörtént, így kezdődhetett a horgászat. Csalizás és a szerelék bedobása követően kényelembe helyeztem magamat és vártam, hogy jöjjenek a halacskák. Jöttek is bár nem éppen erre a méretre számítottam. Egészen estig csak elvétve fogtunk méretes pontyot. Nagyrészt a 10-20 cm-s méret volt a jellemző. Alig hagyták a keszegnépet is szóhoz jutni olyan mohón csaptak le a csontkukacra, hogy sokszor karikába hajtották a bot spiccét. Pedig a legvastagabb volt felrakva.













Telt múlt az idő. Szépen fogdostuk a süldő pontyokat és a tenyeres vagy annál kisebb keszegeket. Néha egyik-másik sporttárs fogott nagyobb halat is. Szép időnk volt, bár a nap nem nagyon mutatta meg magát, de ettől eltekintve kellemes hőmérséklet uralkodott. Nem is nagyon bántuk a borús időt, mert így legalább nem égtünk le. A koránkelés és az éjszakázás azonban kezdett megmutatkozni rajtunk és szép lassan egyre többen szundítottunk el.









Éppen belülről néztem a szemhéjamat, amikor arra lettem figyelmes, hogy a mellettem jobbra lévő szerelés elektromos kapásjelzője éktelen módon sípol. A gazdi persze futva érkezett, mert mindig akkor ment el egy kis eszmecserére, no és egy kis whisky bevitelre, amikor kapása volt. Bevágás után szó szerint karikába hajlott a botja. Egy darabig jött a hal azután viszont teljesen leült. Semerre sem akart megmozdulni. Rövid tanakodás után ketten csónakba szálltak hátha úgy fel lehet hozni a felszínre. Negyed óra elteltével és jó néhány kőr megtétele után sajnos leakadt a horogról. Sokan harcsára gyanakodtak. De ezt már sajnos nem fogjuk megtudni.





Nagyjából el is ment a nappalra szánt horgászidőnk. Ráadásul elkészült a bográcsban a pörkölt is, így arra a döntésre jutottunk, hogy a felszerelést hátrahagyva némi táplálék után nézünk. Ez annyira jól sikerült, hogy dagadó hassal egy órácskát le is pihentem a sátorban. Még éppen idejében ébredtem fel ahhoz, hogy a maradék baklavát (amely egy nagyon édes, de kiváló Török édesség) magamba lapátoljam. Szerintem, ha tíz perccel később kelek biztosan csak az üres tányért nézegethettem volna. A többi holmimat magamhoz véve ezek után nekirugaszkodtam, hogy bevessem horgaimat és felkészüljek az első éjszakai horgászatomnak.







Elővettem a fenekező felszerelést és a rod-podot, beizzítottam az elektromos kapásjelzőket majd felcsaliztam. A bal oldali horogra 20mm-s narancsos pelletet tettem és édes etetőanyagot gyúrtam. A jobb oldalira pedig 20mm-s polipos bojlit raktam és kagylós anyagot tömtem a kosárba. Még a nap folyamán vettünk egy zsák száraz kukoricát. Most ketten bementek csónakkal, behúzták mindenki szerelékét majd jól megszórták kukoricával.







Még egy óra sem telt el, amikor a bal oldali boton megszólalt a kapásjelző. Bevágás után szépen küzdött a hal, de pár perc után nem mozdult. Mehettem én a parton bármerre, nem akart elindulni. Egyszer csak azonban megkönnyebbült a szerelék. Sajnos a hal elment, de legalább a horog megmaradt. Azt kell tudni a tóról, hogy a parttól 50-60m-re van egy nádsáv, amit már az amurok lelegeltek, így nem lóg a víz fölé, csak a víz alatt képez egy akadó sort. Mi pedig e- mögé dobáltunk. Szerintem ebbe húzta bele a halam a szerelést. Hamar elkezdett sötétedni. Észre sem vettük és már be is kellett kapcsolni a fejlámpákat.











Túl sok mozgás nem volt éjszaka. Elvétve egy-egy halacska, de semmi nagy. Nálam egyszer játszott valami a jobb oldali szerelékkel, de otthagyta. Éjfél körül cseppet elaludtam és arra keltem fél kettőkor, hogy megy a bal oldali bot. Bevágtam majd éreztem, hogy nem nagy az ellenfél. Gondoltam ez is hal, de a tó szelleme ismét közbeszólt és a parttól egy méterre megszabadult a horogtól. De ezt legalább már láttam, olyan kilóforma ponty volt. Már éppen azon voltam, hogy abbahagyom, mert reszkettem a hidegtől és a fáradtságtól, amikor jobbra mellettem megszólalt a kapásjelző. Természetesen a gazdi megint sehol. Valahol a tó túloldalán tartózkodott, úgyhogy a kezembe vettem a dolgok menetét. Bevágás után kellemes súlyt éreztem a végén. Mivel nem ismertem a felszerelést és nem tudtam mit bír így óvatosan fárasztottam. Pár perces fárasztás után már a parton pihent a 2,32kg-s ponty. Ha nem is az én felszerelésemmel, de csak megfogtam a becsület halat.

Másnap gyors reggeli után összepakoltunk és vártuk a tulajt, hogy az anyagiakat rendezzük vele. Még az elvitelre szánt halakat is ki kellett fizetni. Igaz, hogy nagy halat nem fogtunk, de nagyon jó volt ez a hétvége. Voltak páran, akik egy hónappal később visszamentek és rengeteg halat fogtak csónakból. Erről nem tudok többet, mert nem voltam ott.







Az biztos, hogy nagyon várom a következő csapatépítő tréninget. Már szervezés alatt van. Ha minden igaz a Bikazugi holtághoz megyünk.

A fotókat Farsang Sándor és Szőke Péter készítették, amiket utólag is köszönök.