Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

A szomorú harcsa…

Megint nem „vigyázott rám” eléggé, a nagy folyóval kettészelt város. Így történhetett, hogy már kora hajnalban, ébredése előtt, elhagytam lüktető „szívét”. Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...
Megint nem „vigyázott rám” eléggé, a nagy folyóval kettészelt város. Így történhetett, hogy már kora hajnalban, ébredése előtt, elhagytam lüktető „szívét”. Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...

Úgy emlékszem… Egészen különleges volt az a bizonyos, áprilisi reggel! A természet, „mély” álmából, egyszerre csak virágillatú, friss, hívogató „tündérré” változott. Útközben, a hajnali esőtől keletkező, kisebb-nagyobb „tócsákból”, vidáman kukucskáltak rám vissza az egyre kacérabb felhők. Amikor megérkeztem, a szívem egyszerre nagyot dobbant - és erre egészen határozottan emlékszem – a gát tetején állva, a szemem, hosszasan „megpihent”, a tarka ruhába öltözködő parti erdősávon.

A reggeli harmat-paplanból éppen csak megszárítkozó ártéren, a tavaszi tőzikék és a medvehagymák örömteli látványa "fogadott", amit a keltikék és a bogláros szellőrózsák "kedvessége" fűszerezett itt-ott...

A víz felől, egy nagy fakopáncs hangját hallottam, miközben a fák felett, épp egy fehér gólya tért vissza hosszú útjáról. Egy kisebb szajkó csapat és néhány függőcinege száguldozott közvetlen előttem és kissé távolabb, egy küszvágó csér is hangoskodott valamin…

Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...
Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...


Minden változik és állandó, a nem is olyan rég még hóval takart ártér, most éled virul… Én is változok... Ma már, sokkal bensőségesebb viszonyt ápolok a folyóval. Nem futkosok le és fel a partján, nem „kiabálok hangosan” mellette, és már nem fecsegem ki megfigyelt szokásait sem. Nem hivalkodok a kifogott hallal, amit a Tisza adott, és nem „árulkodok” a zsákmánnyal bővelkedőbb helyeiről. Fura érzés, de e sorok leírásával úgy érzem, kissé hűtlenné válok felé... Az igazság azonban az, hogy a lepergő évek alatt, Ő is elfogadott olyannak, amilyen én vagyok.

Egészen biztosan tudtam, hogy örökké fürkésző tekintete, akkor is rajtam volt, ha csalódottan távoztam a partjáról és olyankor is, amikor bőven adott kincseiből…

Emlékszem, azon a napon is, a megszokott „menet felszerelésemmel” érkeztem le a folyópartra. Az egyik készségemet, mindjárt egy „pofás” nadálycsokorral küldtem a "mélybe". A nem túl erős spiccem, egy darabig még „dadogott”, majd a „10 dekás” hatszögólmom, végül megpihent a fenéken. A másik botommal, a pontyok nyomába eredtem. Igyekeztem tehát, még a tilalmi idő kezdete előtt, horogvégre keríteni kedvenceimet… Hamarosan a legnagyobb nyugalom közepette, de azért teljes készültségben várhattam a halak érkezését. A harcsában nagyon bíztam, ezért el-elkalandozó figyelmemet megregulázva, a "nagy-bajszúakra" bevetett botomra koncentráltam. Ahogy egyszer csak a vízre tekintettem, a folyó közepén megmutatta magát...

Egy egészen rövid pillanatra tisztán láttam „ábrázatát”, ahogy lassan, loccsanva merül alá a folyóba.

Egészen pontosan emlékszem, tekintete szomorú volt, és mintha a félelem is ott bujkált volna apró, szürke szemeinek a sarkában… Ne félj harcsa, nem bántalak, mondtam magamban, majd abban a pillanatban, a nadállyal csalizott szerelésem spicce hatalmasat „bólintott”! Megemeltem a botot, bevágni szinte már nem is maradt időm, csupán az orsómról viharos gyorsasággal meginduló zsinór "ciripelése" közvetítette a fejleményeket. Tipikus, harcsás mozdulatok odalentről, de éreztem, ha mellém áll a szerencse, akkor ki tudom venni. Szerencsém volt! Legnagyobb megdöbbenésemre, az előbb látott szomorú tekintetű harcsa volt az!

Izgatott lettem, a hideg úgy cikázott a hátamon, mintha a szél, éppen abban a pillanatban érkezett volna meg a folyópartra.

Egy darabig még némán néztük egymást, majd beváltottam az „ígéretem”. A folyó legnagyobbra növő ragadozóját, óvatosan visszahelyeztem a rohanó vízbe… A nap már bőven délutánba hajlott, amikor ismét megpillantottam a harcsát a folyó közepén. Legnagyobb megdöbbenésemre, ezúttal - tisztán emlékszem erre is – egy szelíd mosoly futott végig az arcán! Ebben "maradtunk", aztán elköszöntünk egymástól…

Úgy emlékszem, igen hamar befejeztem aznap a horgászatot és lassan, teljes nyugalommal a szívemben, „visszasétáltam” az autóhoz. Ahogy elindultam, a visszapillantó tükrömön keresztül még jól láttam, ahogy a saras gumijaim nyomvonalai, milyen "magányosan kígyóznak” egymás mellett, a fel-betonozott gát tetején. Abban valamiért egészen biztos voltam, hogy ez még sokáig így marad és meg kell mondjam, ezt azért örömmel nyugtáztam akkor… Nem vagyok irigy ember, de ezt a a napot, amely megadatott nekem a folyón - egészen biztosan - nem cseréltem volna el senkivel...

Nagy Róbert - BLACK CAP

(fotó: internet)




AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére