Ahol minden elkezdődött...

Még alig múltam 14 éves, mikor sikeres horgászvizsgát tettem és a tagdíj befizetését követően tagjává váltam a tatabányai Jószerencsét horgászegyesületnek. Már alig fértem a bőrömbe, úgy vártam, hogy életemben először egy engedélyes tavon tegyem próbára horgásztudásomat. Ahogy márciusban felolvadtak az egyesület hideg vizes tavai, az első lehetséges időpontban buszra pattantam, hogy meglátogassam a Síkvölgyi tavak egyikét. A partra érkezve besuhintottam dióverő HOKÉV botomat és rögzítettem kapást jelző ruhacsipeszemet megviselt TEKNŐC damilomon. Ám hibába az etetőanyagnak használt pirospaprikás búzadara és horgon lebegő puffasztott rizs, az első potykámat csak a sokadik alkalomra sikerül megfognom. Jól emlékszem az első évben összesen négy halat sikerült csupán elcsípnem és ezekből mindössze három volt ponty, de az eddigi engedély nélküli tavakon fogott törpeharcsákhoz, naphalakhoz képest ez is tekintélyes zsákmánynak számított.





Már egy ideje furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Vajon mennyit változhatott ez a tó az idők során? Végül úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Síkvölgyi tavakat, vagy ahogy mi hívtuk annak idején Sikit, hogy egy múlt idők előtt tisztelgő nosztalgiapecát kövessek el rajta. A helyszínre érkezve az első dolog ami feltűnt, hogy a vízszint jelentősen alacsonyabban állt, mint az emlékeimben rémlik. A partvonal teljesen átrajzolódott a hátsó, kettes számú tó bizonyos részein. Úgy döntöttem, hogy egy pergetőbottal körbejárom a tavat, hátha sikerül elcsípnem egy-két ragadozót a kristálytiszta karsztvízben. Sajnos a csukák aznap nem mutattak érdeklődést körforgó villantómra, bár mégis felüdítő élmény volt bebarangolni a páratlan szépségű tó buja növényzettel határolt partjait. Egyes részeken sűrű erdőben taposott ösvényeken vezetett az utam, ahogy megkerültem gyermekkorom tavát.






Miután nyilvánvalóvá vált számomra, hogy pergetve nem tudok eredményt elérni, csatlakoztam Faterhoz, aki pontyozó felszerelése mellett ücsörgött kapásra várva. Hát, ha csukát nem is sikerült fognom, egy két potyka csak összejön. - gondoltam. Besuhintottam két fenekező készségemet. Az egyik egy önakasztós szerelék volt. Itt a horogra halas pellet került. A másik botomat hagyományos etetőkosárral szereltem és a horogra két szem apró master pelletet fűztem szilikon hajszálelőke segítségével. Utóbbi cájgomra jöttek a kapások, de csalódásomra az elkövetők csupán alig tizenöt centis kis kárászok voltak. Nem is lett volna semmi gond velük, ha megnőttek volna már olyan húsz – harminc dekásra, de ezek a csukázó méretű kárászok eléggé elkeserítettek. Egyértelműen nem erre számítottam.




Szinte megpróbálkoztam mindennel. Kukoricát, pelleteket, mini bojlit és még kitudja hány féle nyalánkságot tűztem a horogra, de egyszerűen csak apró kárászokat sikerült fognom. A végén már eléggé belefáradtam ebbe a szélmalom harcba és olyan csalikat tettem a horog mellé, melyeket biztosan nem tudnak felvenni a karcsik. Így viszont a horgászat eseménytelen várakozásba csapott át. Még az sem vigasztalt, hogy fater szemmel láthatólag jól szórakozott az aprónép tizedelésével. Több mint harminc karcsit csalt horogvégre horgászatunk folyamán.




Így telt el az egész nap különösebb események nélkül. A botom mellett a fűben heverve azon tűnődtem, hogy annak idején ez az évi három ponty nem is számított rossz eredménynek ezen a tavon. Időközben arra lettem figyelmes, hogy a mellettem horgászó sporttárs egy másfeles potykát akasztott. Szóval mégis csak van belőlük a vízben! - döbbentem meg. A sikeres horgászhoz hasonlóan készségemet egészen közel, a parttól harminc méterre suhintottam be és láss csodát egyértelmű pontyos kapást mutatott eddig tétlenkedő kutyanyelvem.



Bevágást követően a kárászokhoz képes szokatlanul erőteljes ellenállást érzetem a zsinór végén. Hamarosan a part mellett forgolódott másfél kilós áldozatom. Rendkívül óvatosan bántam vele, nehogy meglépjen a nap hala. :o) Mivel fater elcsámborgott az autóhoz, ismét külső segítséget kellett igénybe vennem a szákoláshoz és a fotózáshoz. A három szem kagyló ízesítésű csemegekukorica meghozta 16 év után az első síkvölgyi pontyomat. Általában hal fogásakor örömet szoktam érezni, de ez most csalódás volt a javából.





Este hét körül kezdtünk csomagolni. Az összes halat visszaengedtük, amit fogtunk. A nosztalgia peca kicsit keserűen fejeződött be. A táj csodálatos, a víz tisztasága kivételes és az idő is kellemesen hűsnek bizonyult. Mindezek azonban nem kompenzáltak minket a haltalan napért. Ha legalább tisztességes méretű kárászok lettek volna a vízben, akkor talán a pontyok hiányát is elnéztük volna. Azonban a borsos napijegy áráért ennél eseménydúsabb napra számítottunk. Bár rengeteg horgász ücsörgött a tó partján, másfél-kétkilósnál nagyobb halat senki sem fogott. Talán tizenhat év múlva ellátogatok ide egy újabb nosztalgia horgászatra. Talán...