Az áradó Duna balinjai

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.




Néhány hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a szőnyi holtág partján Jimmyvel, aki egy tapasztalt dunai pecás. Sok hasznos tanáccsal és ötlettel látott el és meginvitál egy folyami horgászatra a komáromi folyószakaszra. Ahogy múltak a hetek, telefonon tartottuk a kapcsolatot és rendre értesített hatalmas balinok és derekas süllők fogásáról. Mondanom sem kell, alig vártam, hogy csatlakozzak hozzá egy késő délutáni pergetésre. Az időjárás azonban nem volt túl kegyes hozzánk. A horgászat hetén több napos özönvízszerű eső áztatta el az országot és bár az időjárás hét végére kellemesbe fordult át, a Duna vízszintje jelentősen megemelkedett. Ez nem túl előnyös a rablóhal horgászathoz, de Jimmy megnyugtatott, hogy a töltés tetejét nyaldosó, áradó folyóban sem esélytelen a horgászat.




Barátom elbeszélései alapján ezen a vízszakaszon a nyerő csalik a wobblerek, méghozzá a RAPALA X-RAP 8 centis változatai. Tapasztalt pergetőhorgásznak tartom magamat, hiszen gyerek korom óra korbácsolom a vizet, de a wobblerekben valahogy nincsen bizodalmam. Bár fogtam régebben pár csukát és süllőt ezekkel a fahalacskákkal, de az én igazi fegyverem a körforgó villantó. Általában ezekkel a műcsalikkal elég tisztességes eredményeket tudok elérni, most mégis úgy döntöttem, hogy Jimmyre hallgatva kicsit felújítom az évek során megtépázott RAPALA arzenálomat és beszerzek két X-RAP-ot és egy tört csőrű SHAD-ot.




Délután öt órára ért be a vonatom a komáromi vasútállomásra. Felszerelésem mindössze egy pergetőbotból, egy kis oldaltáskából, illetve egy kis méretű merítőhálóból állt. Ez utóbbit nem hagytam otthon, hiszen idén már egy rekord méretű süllőt és egy szép csukát veszítettem a hiánya miatt. Barátom már ott várt az állomáson és egy rövid kocsiutat követően megérkeztünk a komáromi hajóállomás rakodójához. Az itt álló hatalmas daruval gyakran pakolnak gabonát a várakozó teherhajókba. A vízbe hulló apró magvak mágnesként vonzzák a fehér halakat, őket pedig követik az éhes ragadozók. A hajók mögött megtörő víz hatalmas burványokat rajzol a vízfelszínre ígéretes terepet nyújtva a pergetéshez.






Jimmy elmagyarázta, hogy hogyan kell horgászni az X-RAP-al. Azért olyan jó ez a csali, mert a balinhoz illő nagy tempójú kitekerésnél sem vereti túl magát. Nagyon gyorsan és kecsesen suhan a vízben a felszín alatt. Először a fehér színűt kötöttem fel és kíváncsian próbálgattam vele a horgászatot. Sajnos a vibrálását nem lehet olyan jól érzeni, mint más wobblereknél, ezért gyakran hozzákoccan a felcsévélt műcsali a bot spiccéhez. Egy órányi dobálás után hitelen elakadtam, majd megkönnyebbült a zsinór. Jaj, ne! - sóhajtottam. Elvesztettem az egyik új műcsalimat, ráadásul pont azt amelyikben a legjobban bíztam. :o( Valami elvághatta a zsinórt? Vagy esetleg szétcsúszott a kötés a csomónál? Bármi volt is, most már mindegy, felkötöttem egy 11 centis Originált és keserű szájízzel, azzal folytattam a horgászatot.






A partszakasz első végigdobálása nem adott halat, így pihentünk és beszélgettünk kicsit. Jimmy megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert a jó időszak a naplementével fog elérkezni. És csakugyan, ahogy elkezdtük újra hajigálni a műcsalijainkat barátom hamarosan jelezett nekem, hogy halat akasztott. Nagy izgalommal rohantam hozzá a merítőhálóval, hogy megszákoljam a már kifárasztott kilós balint. A gyönyörű halat a horogszabadítás után útjára eresztettük, rémítgesse még csak a küszöket. Egyszerre feltöltődtünk lelkesedéssel és bizalommal. Ha eszik a hal, akkor akár elcsíphetünk még többet is közülük... - gondoltam, miközben felkötöttem a zsinór végére másik, még megmaradt sneci színű X-RAP-omat.













Lassan lebukott a nap horizonton a Komáromot Révkomárommal összekötő átjáró mögött. Aranyhidat rajzolva a Duna tükrére először vérvörösbe, majd mély lilába festette az ég alját. Milyen csodálatos tud lenni, még egy ilyen beton töltések közé szorított partszakasz is. - morfondíroztam magamban mikor egyszer csak vad rugdalódzást érzetem a zsinór végén. Bevágtam és rögtön érzetem, hogy jól akasztottam meg, a súlyából ítélve nem túl nagy halat. Szinte küzdelem nélkül tekertetem ki a partoz a 35 centis őnt, idén az elsőt. Miután megszabadítottuk a szája szélébe akadt hármashorogtól, óvatosan visszaengedtük az áradó Duna habjaiba.










Mire végeztünk a művelettel, már csaknem teljesen besötétedett. Ekkor úgy döntöttem, hogy stratégiát váltok. Ezúttal egy SSR-7 SFC citromsárga hátú felszíni RAPALÁT kötöttem fel a zsinór végére és a bevontatás sebességét is egészen lassú tempóra csökkentettem, miközben néha meg-megállítottam a fahalacskát. Az éjszaka beálltával immáron süllőben reménykedtem, bár tudtam, hogy ha el akarom érni az utolsó vonatot, már nincs sok időm a horgászatra. A sötétben sokszor csak sejtettem, hogy hol csobbant a műcsalim, majd újra és újra elkezdődött a lassú bevontatás. Úgy a tizenakárhányadik dobást kezdtem el becsévélni, amikor valami elemi erővel ütötte meg wobbleremet. A nyúlás mentes fonott zsinórnak köszönhetően szinte a csípőmben éreztem a vad rándulást, majd egy hatalmas haltest egy dupla szaltót vetett a víz fölött, óriási robajt keltve az éjszaka csendjében. Ez egy jobb balin lesz! Megismerem már a csobbanás hangjából. - súgta Gábor, miközben a hal vad kirohanásaival újra, meg újra tépte le a zsinórt orsómról. Gábor nyugtatott, hogy a balin nem fog elmenni, de én azért óvatosan állítgattam a féket, nehogy tragédia legyen a vége. Az őn nagyon jó erőben volt, nem igazán akarta megadni magát. Többször a szák felé kellett terelni, mire végül sikerült rabul ejteni. El sem hittem, hogy sikerült kifogni, ahogy végigmértem a parton pihegő 50 centis, két kilót nyomó folyami harcost.










Nehezen szabadítottuk meg a műcsalitól, mivel a hármashorog összevarrta a száját szegénynek. Kicsit aggódtunk is miatta, amikor visszahelyeztük a vízbe. Először nem akart elúszni, csak a hasát mutatta felfelé. Kis noszogatásra azonban észhez tért és egy villámgyors farokcsapással távozott a meglepett éjszakai útonálló. Hihetetlenül boldog voltam. Megfogtam életem legnagyobb balinját. Nagyon nagy élmény volt. A hajókról a fényképvillogásra kijött a partra pár vízi ember. Majd belefordultak a Dunába, amikor meghallották, hogy visszaengedtük a halakat. Biztosan bolondnak néztek minket, de ez engem egy cseppet sem érdekelt.




Az eseményeket követően már nem sok időnk maradt dobálni, így összecsomagoltam a felszerelésemet. Megköszöntem Jimmynek, hogy egy ilyen fantasztikus horgászattal ajándékozott meg és rohantam a vasútállomásra. Miközben zakatolt a vonat, újra átéltem a történéseket. Eszembe jutott, hogy az összes hal akkor kapott, amikor eltávolodtunk egymástól és csendben maradtunk. Az is feltűnt, hogy az összes ragadozó a műcsali hasi horgán akadt meg. Egyedül azt bántam, hogy nem tudtam tovább maradni, hiszen a tüskés hátúak csak most kezdtek éledezni, felváltva a nappali rablóhalakat. De tudtam, legközelebb éjszakára is maradok és megpróbálok közülük is elcsípni néhányat. Mindenesetre a Duna a mai napon bőkezűen megajándékozott minket élményekkel, cserébe kitartásunkért.