Három napos horgásztúránk alatt számos óriási pontyot és amurt fogtunk a Római tavon, de a békés halak kapásai kizárólag a hajnaltól alkonyatig terjedő időszakra korlátozódtak. Az éjszakák folyamán egyetlen érdeklődő sem akadt a tó mélyén felkínált ínycsiklandozó falatokra. Az első éjjelen nagyon gyorsan feladtam a tétlen várakozást és új módszereken törtem a fejemet, miként csaphatnám be a tó uszonyos lakóit. Ahogy a faházakban lassan elhalkult az élet, a villanyok is leoltódtak, a stégsor mögötti kis öböl egyszeriben életre kelt. A vad rablásoktól, menekülő kishalak fröccsenésétől szinte forrt a víz felszíne a tó ezen pontján. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, hátha néhány ragadozót sikerül horogvégre kerítenem a stégek mögötti öbölben.
Először a Dunán már jól vizsgázott Rapalámmal szántottam meg a víz felső rétegét, de sajnos rávágás nélkül maradtam. Azt vettem észre, hogy ha a mozgásérzékelő miatt felgyulladt egy faház világítása, a rablások egyszeriben abbamaradtak. Amikor pedig újra elsötétült a táj, ismét felpezsdült a víz felszíne. Mivel a pergetés nem hozott eredményt, összeállítottam egy úszós süllőző készséget, amellyel a fenéken kínáltam fel a küszből nyesett halszeletet. Sokáig nem volt mozdításom, így visszamentem pontyozó botjaink mellé. Egy óra múlva hátrapillantva látom, hogy úszóm eltűnt a felszínről. Odaszaladtam, de a tettes már rég az akadóba vitte a horgot. Újracsaliztam és visszadobtam a szereléket az öbölbe.
Sajnos figyelmemet nem voltam képes a stég minkét oldalán bedobva lévő botokon tartani, így mindig lekéstem a kapást ragadozós cájgomon. Késő délelőttig mintegy öt lehetőséget szúrtam el. Kettő rabló akadóba húzta a szereléket, három érdeklődő pedig arrébb vitte az úszómat öt-tíz méterrel. Iszonyatosan bosszantott a saját hibámból elszúrt lehetőségek sorozata. Elhatároztam, hogy a következő éjszakán el sem fogok mozdulni a kis öböl partjáról és kiderítem miféle halak szórakoznak velem.
Az eseménydús nap után lassan elkövetkezett az éjszaka. Úszós botjaimat halszelettel és pióca csokorral csaliztam, nem ismervén a tettes kilétét. Lehetett akár süllő, vagy harcsa is az előző éjszaka tréfamestere, így mindkét lehetőségre felkészültem. Szombati nap lévén a csendes éjszaka nem ismétlődött meg a kis öböl partján. Itt is, ott is horgászok ültek a stégek hátsó beugróin. Mivel nagy volt a zsivaj, mászkálás és ki volt világítva több faház is, az előző napi pezsdülés nem volt tapasztalható a tó tükrén. Tudtam, meg kell várnom, míg a szomszédok elalszanak. Házunk mozgásérzékelős világítását letakartam egy törölközővel és erre kértem közvetlen szomszédjainkat is.
Hajnal egy óra körül járt, mire elcsendesedett az összes stég. A hőmérséklet alaposan lehűlt, így visszaszorultunk faterral saját kunyhónkba. Percenként lestem ki a hátsó ablakon, orromat az üveghez tapasztva ellenőriztem világító úszóim pozícióját. Egyik ilyen kikukkantás alkalmával döbbenten vettem észre, hogy világítópatronom fokozatosan gyorsulva oldalra mozdult el. Mivel teljesen kizárt, hogy a levágott fejű sneci életre kelt, ez mást nem jelenthet csakis kapást! Kiszaladtam a faházból, hogy minél előbb megállítsam ellenfelem kirohanását, mielőtt elérné az öböl peremén vízbe boruló bokros rengeteget.
Felkaptam a botomat és bevágtam, de nem éreztem súlyt a zsinór végén. Ellenben az úszóm még mindig mozgott oldalra. A kutya fáját, megcserélte a hal az úszók pozícióját, így rossz botnak suhintottam be. Átszaladtam a szomszéd stégre és megismételtem a műveletet ezúttal a másik pálcámmal. Most viszont éreztem ellenállást és a bevágás után vad fejrázás és ficánkolás törte meg az éjszakai víztükör sima felszínét. Fater rögtön szaladt a merítőért, majd partra segítette az éjszaka királynőjét, egy gyönyörűséges 50 centis süllőt, amely karcsú testével és 1,3 kilójával messze alatta maradt az Által éren ez év tavaszán zsákmányolt fogasomnak.
Örömöm leírhatatlan volt. Gyorsan újracsaliztam botomat, hátha újra megismétlődik a történet, de a sors ezúttal másként írta meg a forgatókönyvet. Az előző napi kapássorozat sajnos most elmaradt. Tanulsága a történetnek, hogy ha az ember egy lehetőséget elszalaszt, nem biztos, hogy az élet újra tálcán fogja felkínálni azt. Lassan elérkezett a hajnal és a stégszomszédok kitelepültek az öböl vizére. Így már esélyem sem volt elcsípni egyet a ravasz süllők közül, de azért bánatos sem voltam, hiszen egy pompás példányt sikerült horogvégre kerítenem.
Én befejeztem a horgászatot és időmet felszereléseim rendezésével és elpakolásával múlattam. Természetesen frissen kelt horgásztársaim még támadásba lendültek egy utolsó roham erejéig, így mindhárom stégen sikerült elkönyvelni még egy – egy gyönyörű fogást. Csanádnak egy termetes pikkelyes, Sándornak pedig egy négy és feles amur akadt a horgára.
Lassan elérkezett a három napot átölelő horgásztúra vége. Teljesen kimerülve hordtuk felszereléseinket a kocsi felé. Idén talán utoljára jártunk ezen a tavon, de most is vastagon elhalmozott minket feledhetetlen élményekkel. Nemcsak nekem sikerült itt hatalmas halakat foglyul ejtenem, de ismerőseim, barátaim is sorra döntögették meg saját rekordjaikat. Nem tudom, hogy tavasz előtt lesz e időm újra horgászni itt, de már nagyon várom a következő találkozást kedvenc vizünkkel, a Tata és Agostyán között elterülő Római tóval...