Balatoni pofon

Balatonon átélt sikeres nyári túránkat követően rögtön felmerült egy esetleges, őszi csukás támadás ötlete a magyar tenger nádasokkal szegélyezett útvesztői mentén. Októberben szebbnél szebb fogásokról érkeztek hírek, de ahogy lenni szokott, mire a kitűzött dátum elérkezett, már csitulni látszott a parádé. Sebaj, amúgy sem vagyok haldömpinghez szokva a Dunán, pár krokit majd biztosan horogvégre kerítünk ezen a felhős szeles napon. Bence barátom előre jelezte, hogy a délről érkező légáramlatok borítják majd terveinket, de nem aggódtam... legfeljebb majd improvizálunk. :o) Kétnapos kalandunkból az első forduló fogás nélkül végződött, ám a kapások, rablások, látott halak kijelölték számunkra az ösvényt, mely végül a sikerhez vezethetett minket. Nagy reményekkel pattantam hát ki a Pestről érkező hajnali busz ajtaján, hogy a kikötőbe érve, Bence mellé lépjek a dióhéjban.

A fürdőzők és a vitorlások ilyenkor már tűntek...

Egyik napról a másikra a déli szél haragos zöldé változtatta az üveg tisztaságú vizet. Bencével azon tanakodtunk, hogy a fehérhalak valószínűleg az erős hullámzás elől a kikötők, belső öblök védelmébe menekülnek, és alighanem a rablóhalak is követik majd őket. A legígéretesebb bejáratnál horgonyoztunk le, ahol szabad szemmel lehetett látni a zavarosból tiszta vízbe mozgó bodorkákat, küszöket. Noh, ha itt nem lesz ragadozó, akkor sehol sem – gondoltam. Bronz „lutrát” választottam ki dobozomból és a bejárat melletti nádszél felé hajítottam műcsalimat. Talán, ha a másodikat emeltem kanalamon, mikor erős ütés érkezett a zsinór másik végéről. Beletartottam az akcióba és rögtön éreztem, igen komoly halba akadt a horgom. Bence azon nyomban a kameráért nyúlt és kezdődött is a csukatánc.



Brutális erővel védekezett halam, ám én sem először akadtam össze hasonló csukával, így a helyzet ura voltam... még :o) Prédám a nádas felé tört, de sikerült megfordítanom, majd tett egy széles kört a csónak körül. Szétrobbantotta a víztükröt, miközben Bence megpróbálta meggrippelni, de én tudtam, még igen korai ez. Kerek szemmel bámultuk a páratlan vadvízi ragadozót, olyan ötös formára saccoltuk. Már szinte a kezeim közt éreztem, ám... egy hirtelen szellő a nádba tolta az apró csónakot és halam a növényzet sűrűjébe tört. :o( Nem tudtam megállítani... fél perc és már nem érzetem a lüktetést a bot spiccén. Elkeseredve ültem le a deszkára. Bizony, nagy pofon volt ez a Balatontól. Ott volt az őszi szezon legjobb csukája horgomon, jól is akadt és mégis elment egy ostoba hiba miatt. Sebaj, ilyen a horgászat. :o( Nem engedtem, hogy ez a kudarc tönkretegye a nap további részét.



Pozíciót váltottunk. Lassan eveztünk végig a nád mentén, és az ígéretesebb öblöket megszórtuk kanalainkkal. Bence hamarosan csukát akasztott. Persze méretben ez már elmaradt az előzőtől, de a sikeres fárasztás és csónakba emelés mégis sokat lendített önbizalmunkon. 48 centimétert mértünk farokt őig, majd barátom óvatosan visszahelyezte közegébe, hogy riadtan menedéket leljen a smaragd mélységben. Egymás tenyerébe csaptunk... bizony a lehetőség még nyitott, hogy megfogjam első balatoni csukámat. Meg amúgy sem abból a fából faragtak, aki csak úgy feladja egy efféle kudarc után. Célba vettük hát a következő ígéretes nádszegletet és a hajsza folytatódott.





Ám, az elkövetkező időszak kicsit küzdelmesebbnek bizonyult. A nap nagy részében nem akadt jelentkező illegő-billegő villantóinkra. Mindenesetre az üres etapban sem unatkoztunk. Sztorizgatással, viccelődéssel múlattuk az időt. A borzas felhők által eltakart nap éles kontrasztokat adott a magyar tengernek... gyönyörű látvány volt. Szerencsés ember az, aki nap mint nap itt horgászhat. Bár az én szívemhez a folyóvíz mindig is közelebb fog állni. :o) Már csak egy óránk volt hátra sötétedésig, így azt javasoltam Bencének, hogy térjünk vissza a sikeres helyszínre, ahol a nagy dögöt akasztottam. Szándékosan pihentettük ezt a pályát. Sejtettem, itt még esélyünk lesz a csukákkal való találkozásra.





Megérzéseim most sem csaltak. Először én tereltem csónakba egy formás csukeszt, majd Bence csípte nyakon az ikertestvérét. Így két krokit sikerült becserkésznünk a befelé mozgó apróhalak rengetegében. A három egyen csuka valamelyest kárpótolt minket az elveszített szörnyetegért, de a keserűség végig ott motoszkált a lelkemben. Sajnos, ez mindig benne van a pakliban. Ha időben lemacskázunk, akkor talán meg lett volna... de ezt már bizony, sosem tudjuk meg. Vicces jelenet volt, hogy Bence kétszer fárasztotta ki utolsó halát. Nem lövöm le a poént, a történethez tartozó videóban meg tudjátok nézni a nagy csukával folytatott harcomat és Bence bénázását is. :oD





Végül partra szálltunk, mert közeledett már a naplemente. Sikeres horgászatot tudhattunk magunk mögött, de az igazi trófea bizony, fotó nélkül úszott el. Előre kell tekinteni, nem sopánkodni, így miközben pakolásztunk, már egy esetleges májusi küszívásos süllőzésre terelődött a szó. Úgy gondolom, Bencével jó csapat vagyunk. A két különböző gondolkodásmódnak, és a tapasztalatok találkozásának köszönhetően sikeres támadások állnak a hátunk mögött. Zsinórban három igen emlékezetes kalandot éltünk meg az elmúlt egy évben. Gyönyörű süllők, kősüllők, balinok és csukák kerültek rövid időre fényképezőgépünk lencséje elé... már türelmetlenül várom a tavaszi folytatást is. :o)



És minden, ami a történetből kimaradt:



Darabos Tamás Zoltán