És ekkor megszületett a mentő ötlet, ami már egy ideje körvonalazódott bennem.
-Kimegyek horgászni!!!
Gyorsan összekapom a pergető cuccot, bedobok még vizet a táskába, és start ki a Duna part.
Bő fél óra alatt ki is érek a kiszemelt helyre, ahol a legutóbb szép számmal láttam bandázni a balinokat. Először egy ezüstös színű felszíni wobblerrel próbálkoztam, aztán körforgóval, de hamar rájöttem, hogy a balin csapat elköltözött. Semmi rablás, semmi „burvány”, de még a legapróbb jel sem árulkodott a jelenlétükről, úgyhogy inkább egy közeli visszaforgó felé vettem az irányt, ahol már többször is láttam balinrablást.
A forgókapocsra egy már jásznál, domolykónál, és balinnál is sokat bizonyított ezüstös-kékes színű 2-es Abu körforgót tettem fel.
Óvatosan közelítettem meg a helyszínt, először távolabbról kezdtem el dobálni, és lépésről lépésre pásztáztam végig a kövezés oldalát, míg oda nem értem arra a helyre, ahol korábban a rablásokat láttam.
Ebben a pillanatban hangos cuppanással tűnt el a villantóm, még egy pillanatra felvillant egy ezüstös test, hogy aztán könnyű kis Daiwa pálcámat karikába hajtva eltűnjön a mélyben!
Több méter zsinór lehúzása után sikerült megfordítanom, majd elindult sodrással szemben, de még mindig a nem mutatta meg magát. Szépen összhangban dolgozott a bot és a jól beállított fék lassan felőrölte ellenfelem erejét, egy-két kirohanás után már a felszínen hasította a vizet a palaszürke hátúszó. Lassan magam elé húztam, itt még néhány fejrázással és hangos fröcsögéssel jelezte nemtetszését, de aztán fáradtan terült el előttem és csendben tűrte, hogy a kopoltyúja alá nyúlva kiemeljem. Gyönyörű szép ezüstös testű Dunai balin volt, és megadóan csüngött a kezemben. Ekkor láttam, hogy kicsit távolabbról egy nézője is akadt az eseménynek!
Meglátja, hogy észreveszem, elismerően int:
-Szép
-Köszi! Segítesz nekem, lefényképezed?
-Persze szívesen! Nagyon szép, meg is eszed?
-Dehogyis, csak fényképen viszem haza! :)
-Akkor jó! :)
Pár gyors kattintás, elköszön, siet!
Én még megcsodálom Duna adományát, aztán vissza is adom neki, lassan a vízbe csúsztatom őkelmét, egy darabig még fogom, amíg erőre kap és egy határozott farok csapással el nem tűnik a mélyben, mintha itt sem lett volna! –Remélem, még találkozunk!
Még dobok egy párat levezetésképpen, aztán elindulok haza, megvan, amiért jöttem!
Elszállt minden haragom, az egész napi bosszankodásnak nyoma sincs, mosolyogva megyek haza a családomhoz, kell ennél több???
Persze hogy nem! :)
