A mobilom fél 3 –kor „nyekereg”, korán kelünk ma is. Bátyám már a konyhában „lélegzi be” a tűzforrón gőzölgő, ám még ihatatlan feketét. Különleges ez a májusi reggel, a természet lusta álmából, hirtelen virág illatú, friss, hívogató „tündérré” változik a hajnali esőtől felázott országúton. A Tiszára indulunk, talán már csukott szemmel is levezetnék kedvenc folyómra, hamar eltelik az 50 perces út. Egy-egy pergető bot és persze jól felszerelt táska, ami a mai balinozáskor velünk van. Megérkezünk, a gáton óvatosan sasszézunk le kezünkben a botok, amikre jobban vigyázunk, mint az „életünkre”. Jellemző tiszai vízállás fogad, zavaros áradó, de „pezsdülő” víz! Ez legtöbbször jó szokott lenni, ha a balinokat vesszük célba. A túl zavaros vízzel azonban vigyázni kell, ha a hal nem látja a műcsalit, akkor jobb azonnal helyet változtatni és más helyet keresni az aznapi horgászathoz.
Megvolt az első dobás, majd a második….és a harmadik, de kapás nem jön, hiába na, nem vagyok én első dobásra halat fogó „szakíró”. :) Helyet és csalit váltok. Ma is - szokásomhoz híven- körforgó, twister, wobbler a sorrend, de semmi kapás. Remegve nyúltam hát a "titkos" 9 cm-es tollas farkú műcsalimért, ami szélben is jól dobható rendkívül impulzív csali. Egy vízben veszteglő fa-uszadék mellé dobok és csak sejtem, mint tudom, annak víz alatti kiterjedését.
A nap koronája-tiszai balin
A dobást követően az utolsó métereken óvatosan ráfogok a dobra - ezzel kisimítva a zsinórt a vízbe érkezéskor- elkerülöm a „fahal” hármas horgainak bosszantó visszagubancolódását. Éppen azon mélázom, hogy vajon belehúzom-e a gallyba, amikor elemi erővel „megüti” azt valami! Olyan váratlanul ér a támadás, hogy reagálni nincs időm, így halam azonnal tovább áll…. Vagy mégsem? Rögtön visszadobom csalim a kapás helyszínére. Sokszor tudtam már így kapást kicsikarni, szívem most is a torkomban dobog, izgatottan kezdem meg a csali járatását… hihetetlen pillanat következik, durrrr! Újra rávág a hal, de most már sikerül az akasztás és megkezdem a mohó ragadozó fárasztását. Vadul rohan, adok neki egy kis fonottat, balinosan védekezik. Remek sporthal, minden tulajdonságában a vadság, a folyóvízi halakra jellemző ősi természetesség a domináns. Hamarosan a part mellett kavarog a hibátlan példány. Csodálom a halat, majd fotót készítünk, és mint mindig, „fenekeszegem” most is visszanyeri szabadságát. Tovább dobálok, de másik jelentkező nincs. Leülök a parton, botomat egy bokornak támasztom és nézem a kavargó vizet. Látni, most ugyan nem lehet, de jól tudom, hogy a meg megtörő víz alatt kisebb kőszórások találhatóak, amik kedvenc tartózkodási helyei a folyóvízi halaknak. Jó itt lenni, ma már nem is dobok többet.
Eközben távolabb „cserkelő” bátyám is akaszt egy balint, ami termetre kisebb ugyan, de heves védekezése nagyszerű izgalmakat hoz és visszaigazolja a tényt, miszerint körforgó nélkül sose induljunk el balinportyára.
Befejezzük a horgászatot és „visszatúráztunk” az autóhoz. A saras gumik nyoma utánunk még sokáig magányosan kígyózik egymás mellett a betonozott gát tetején. Ezt azért mindketten örömmel nyugtázzuk…
Nagy Róbert
