Számomra, az indulásunk napjának délelőttje, még „szokásosan” munkával telt, majd ahogy közelített a délután, kerültem egyre és egyre fokozottabb állapotba! Úti célunk eredetileg tervezett helyszínén, egy hűs vizű bányatavon azonban (két nappal az indulás előtt derült ki számunkra) verseny zajlott, így a sors szeszélyes fintora végül, egy ez eddig számunkra ismeretlen, de hasonló vízterületre sodort…
Utólag visszagörgetve az események fonalát, egyre jobban az a vélemény alakul ki bennem, hogy mindezek ellenére, az egyik legtanulságosabb és élményekben is a legbővelkedőbb horgászat volt, ami az eddigi praxisom illeti!
Nézzük csak sorjában a történteket:
Június 21. (péntek):
Barátaimmal, koraeste érkeztünk meg a Heves megyében található, egykori bányakitermelés után (újra) hasznosított, szépen karbantartott és halasított, helyenként tekintélyes mélységeket is rejtő bányatóra. Mivel nem ide készültünk, előzetes foglalásunk nem volt, így egy viszonylag nehezebben megközelíthető, „szúnyogos”, fás, bokros helyen tudtuk csupán az „alaptáborunkat” kialakítani. A ZÓNA csapatból Profanter Ádám már rutinos róka, szakszerűen rendezkedett be csakúgy, mint csapatunk ifjú tagja Csákó Róbert. Öröm volt velük a túra minden perce, hisz mindketten kitartó, elszánt és ügyes pontyhorgászok.
Miközben „épült” a hétvégi kvártélyunk, én már az első etetésünket készítettem elő. Ehhez természetesen előkerült a spod bot és a SPOMB, valamint egy jó adag csalogatóanyag is. Úgy gondoltuk nem hibázhatunk nagyot, ha magféléket, pelleteket és némi bojlit is „csempészünk be” a halaknak. Az etetés rutinszerű mozdulatai kissé lefárasztottak, de a markerúszó használata és a zsinór kiakasztása a megfelelő távon, alaposan megkönnyítette és eredményesebbé is tette ezt a műveletet.
az etetés döntő fontossággal bírhat...
Mikorra a horgászbotjaink is a helyükre kerültek, lassan de biztosan fogyott el a fénysugár és telepedett ránk a júniusi sötét.
Az utazástól, pakolástól kissé megfáradva ültünk le kényelmes székeinkbe, majd egy palack, hűtőtáskából elővarázsolt, „deres” oldalú, száraz „rosé” bort nyitottunk ki kedélyesen. Jólesett a hideg ital, és a szomjunkat is alaposan oltotta, az eközben még mindig bőven húsz fok feletti hőmérsékletben.
Miközben beszélgetéssel múlattuk az időt, tekintetünk azért, oda-odatévedt a jelzőinkre...a közben tükörré simuló, titkait sejtelmesen őrző bányató, eközben csodálatos hangulatot árasztott.
A kapásjelzők csendesen és némán „tűrték” az éjszakát, így lassan, mi is nyugovóra térhettünk alkalmi lakhelyünkben, a sátorban. Kissé csalódottan konstatáltuk, hogy az éjszaka hátralevő részében nem jelentkezett érdeklődő a csalijaink iránt.
Június 22. (szombat):
A hajnal első fényei azonban már újra a parton talált mind a hármukat, gyorsan felfrissítettük hát az etetésünket és a csalijainkat is újragondoltuk…
A hideg reggelink elfogyasztása után, a „balos” szomszédunknak - aki etetőhajóval dolgozott – „beindultak” a jelzői. Gyorsan fogott vagy három pontyot, kb. 6 kilósig… A „jó” pontyhorgász nemcsak kreatív, kitartó és találékony, hanem kissé „egészségesen irigy is”. Ennek köszönhetően, gyors szomszédolásom hozományaként, egy marék, irtó büdös kukoricával tértem vissza az állásunkra. Az orrfacsaróan bűzös tengeriből, hamarosan három szemet fűztem fel a horgom alá a hajszálra, és azzal küldtem vissza az egyik botomat. Nem sokkal a bedobás után, egy jó ötös ponty adta tudtunkra: ez nem volt rossz döntés! Megfogtam a túránk első halát! Készítettünk pár fotót a halról a vízben, majd a hőség elöl, a bányató hűs vizében leltünk átmeneti menedéket. Továbbra is volt időnk a különböző csalik próbálgatására, de a fűzött büdös kukorica hozott pár szép tőpontyot számunkra.
gyönyörű pontyok lakják a tavat...
bánjunk velük mindig kíméletesen...
Rápillantva a táskáinkban sorakozó „neves” csali arzenálunkra, aztán a vödör alján pihenő „illatozó” kukoricaszemekre rádöbbentünk: a pontyhorgásznak (is) sokszor érdemes visszanyúlnia az „alap” dolgokhoz.
Ebéd után, Ádám egy nagyobb halat akasztott, a pikkelyes mozgásán azonnal látszott, komolyabb példánnyal lesz dolgunk. Hatalmas élmény volt a kristálytiszta vízben megfigyelni a stég közelébe kerülő hal védekező mozgását, majd a szép ponty vízben történő visszaengedése, szintén örökre emlékezetes marad…
Ádám nagyobb hallal kezdett...
tisztelet a halnak...
A tízkilós hal alaposan felvidította a csapatunkat, azt is mondhatom: visszahozta a „harci kedvet”!
Ennek köszönhetően nagy elánnal folytattuk a horgászatot! Ádámról készítettünk pár szép fotót a hal társaságában, majd csalit frissítettünk! Lassan a védjegyemmé váló fekete baseball sapkámat, szokásomhoz hűen megfordítottam a fejemen, majd napszemüvegem lencséjét is megtörölgettem. Ezt követően, a csalim meglebegtetésével próbálkoztam kapást kicsikarni, aminek határozott kapás és egy újabb szép ponty lett az eredménye. Miközben kánikula tombolt, az ég peremén sötét felhők jelentek meg, és lassú, de biztos jeleit véltük felfedezni az időjárás gyors változásának. „Leforrázott” testünk, szinte „kívánta" a hűs esőt, na meg a kapások számának drasztikus növekedését is reméltük a hidegfront betöréstől.
A következő pillanatban leszakadt az ég és a víz tetején hangosan kopogó esőcseppek végre, valamelyest enyhülést hoztak a tájra…
frissít a nyári eső...de azért a villámokkal ne játszunk!
A vihar villámokkal érkezett, ez veszélyes dolog a szénszálas botok világában! Egy darabig „hűtöttük” magunkat az esőben, majd ernyőink alá húzódtunk. A vihar elhaladtáig, biztonsági okokból, nem akartunk a botokhoz nyúlni… azonban a 6 bevetett botból hármon is fütyülős kapás következett be a szaladó esőben! Ezúttal kisebb pontyok jelentkeztek. Pontosan fél óráig tartott a viharos eső, azonban ezt követően újabb felhők takarták a napot és így az átázott ruháinkban hiába vártuk a nyári napsugarakat… Csákó Robi fogott egy pontyot, majd útnak indult, hogy felfrissítse ital készleteinket.
Ádámmal eközben, újabb csalikon agyaltunk, sorba vettük a klasszikus lehetőségeket és egy-két új csalit és csali felkínálási technikát is kipróbáltunk.
Robi hamarosan megjelent és a hóna alatt egy jókora görögdinnye „mosolygott”! Ez ám a nyári csemege, derültünk fel és vidáman láttunk neki a gyorsan megvágott szeleteknek. Az időjárás azonban nem akart változni, a lehűlt levegő és a felhős idő újra azt sejtette: kapunk még odafentről bőven! Újabb etetést irányoztunk elő, majd tájékozódtunk a halőrtől a helyi technikákról és az aktuális fogásokról. Kissé „kiokosodva” a hallottaktól új csalogatási szisztémán dolgoztunk, miközben az előzetesen megrendelt, meleg ételeink is végre megérkeztek.
Jóízűen falatoztunk, sörözgettünk, miközben épp azon beszélgettünk, hogy a rohanó világban talán a horgászat az a különleges lehetőség, amikor barátok közt és a természetben lehetünk. Ilyenkor a horgász ember senkivel sem cserélne a világon, hiszen tisztul az elme, tisztul a vér és felerősödik a magunkban hordozott ősi vadászösztön…
A délután azonban gyorsan eltelt és az időjárás továbbra is zordabb arcát mutatta. Igyekeztünk pihenni valamelyest az éjszaka előtt, de eközben azért a fűszeres bojlikkal csalizott szerelékeinkkel sikerült pár 5 kiló felett pontyot kifognunk. Miközben újra eleredt az eső, az „okostelók” segítségével tájékozódtunk az ország időjárási helyzetéről…jégeső, vihar, szél többfelé…huuhhh..ezek a hírek nem vidították túlságosan fel a csapatunkat. Újabb adag meleg ruhát vettünk fel, majd elszántan készültünk az esőben a sötétség óráira.
Ádám egy újabb „vékony fröccsöt” irányozott elő a társaságnak, ami ellen persze egyikünk se tiltakozott.
esőben is barátság...pontyhorgász életérzés viharban...
Férfiasan megvallva: az ital valamelyest kompenzálta a széllel megspékelt esőt és a kapástalanságot. Kinyitottunk pár konzervet és egykedvűen falatoztunk, a közben sötétbe boruló bányató partján. Pontban éjfélkor egy ritka agresszív kapással jelentkező szép pontyom végre újra mosolyt csalt a fáradt arcunkra, majd ezt követően, ismét csendes percek következtek.
pontban éjfélkor...
Sátramba húzódva azonban nem jött álom a szememre. Odakint ismerős hangokat halottam. Dobócső suhant újra és újra az éjszakában… csak nem!? De igen! Csákó Robi nem nyugodott, az elszánt jászberényi pontyhorgász barátom a tomboló esőben, újabb partközeli etetéssel próbálkozott. Azt hiszem, ezt nevezik fanatikus horgászatnak.
Június 23. (vasárnap):
Hamar reggel lett, az eső elállt a vízfelszín megtelt élettel. A parti nádas előtt egy sikló tekergőzött tova, miközben nem sokkal arrébb egy réce pár úszott vidáman…
a búcsúhal...meseszép!
Reggel hat óra körül, végre újra „elsült” a jobbos botom! Az egy szem DEMON golyót előzetesen kissé kikönnyítettem, ennek lett a jutalma a gyönyörű színekben, nagy csata után vízfelszínre kerülő pompás hal! Készítettünk pár képet a pikkelyeről, majd gyorsan szabadjára is engedtem. Éreztem ez lesz a búcsú halam, sajnos igazam lett… a közben újra eleredő esőben kezdtük meg a pakolászást, majd a kocsiból visszanézve a tóra megállapítottuk: ide visszajövünk… ide vissza kell jönnünk!
Nagy Róbert
