Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Mi várható a DAIWA-CORMORAN 2013-as kínálatában?

Ebben az évben, október 15-én Zamárdiban, a Balaton parton található Hotel Wellamarin adott otthont a soros DAIWA-CORMORAN szemináriumnak. A rendezvény fő célja a következő szezonra való színvonalas felkészülés és az ezzel szorosan összefüggő termékbemutató volt. Ott voltunk, szétnéztünk és most leírjuk mit láttunk!
Ebben az évben, október 15-én Zamárdiban, a Balaton parton található Hotel Wellamarin adott otthont a soros DAIWA-CORMORAN szemináriumnak. A rendezvény fő célja a következő szezonra való színvonalas felkészülés és az ezzel szorosan összefüggő termékbemutató volt. Ott voltunk, szétnéztünk és most leírjuk mit láttunk!

Ezúttal nem tányérok és poharak voltak az asztalokon
Ezúttal nem tányérok és poharak voltak az asztalokon


Nekünk „Zónásoknak”, ez a találkozó, remek lehetőséget biztosított arra, hogy a hazai márkaképviselet munkatársainak a közreműködésével, megismerjük az újdonságokat és egy „kávézós” beszélgetés útján kicseréljük a lassan mögöttünk maradó év tapasztalatait. A HORGÁSZ-ZÓNA elkötelezett a világmárkák iránt, ezért alaposan átrágtuk magunkat mind az árakon, mind pedig a termékeken.

Botteríték
Botteríték


A válság hazánkhoz hasonlóan sem Európát, sem a márkákat nem kímélte. A jelenlegi helyzetet jól jellemzi az, ahogyan a Tristan Sigulla export manager úr fogalmazott: „Az európai horgászkereskedelem drámai változásokon megy keresztül. Számos helyi vállalkozás, illetve – a piacszerkezeti változások miatt – nagy nemzetközi cég is nehézségekkel küzd. A DAIWA-CORMORAN GmbH fontosnak tartja a viszonteladói hálózat fejlesztését és erősítését. A kereskedők szaktudása komoly hozzáadott-értéket képvisel a termékek eladása során.”

Megtekertünk jópár Cormoran-t
Megtekertünk jópár Cormoran-t


Ez utóbbi gondolat teljesen összhangban van a „Zónás” jövőképpel is. Kedvenc filmünk – a Horgász a pácban – nyitójelenetében menetel a sok horgász a horgászversenyre és a sor végén peckesen lépked emberünk zsebre dugott kézzel, fütyörészve. Majd a verseny megkezdődik, ő vág egy mogyorófavesszőt, ráköt a zsebében talált zsinórból, horogból, ólomból majd előveszi a CSODACSALIT… Mára nagyon eltávolodtunk ettől, amellett, hogy a horgászat egy szép hobbi, egy komoly szakmai kihívást jelentő feladat is. A horgászmárkák végtelen választékú horgászcikkei között és (sajnos) a nyomtatott és online horgászsajtó „szakcikkeinek” ködében a maga is horgászó horgászbolti eladó tudhat értékes eligazítást adni. A Horgász-Zóna saját boltjaiban és partnereinél is arra törekszünk, hogy meg tudjunk felelni ennek a kihívásnak.

Na de térjünk vissza az újdonságokhoz!

A DAIWA konszern hosszú távú együttműködést alakított ki a brit piacvezető pontyos termékeit gyártó KORDA céggel. Mind a DAIWA, mind a KORDA márka a professzionális, kiemelkedő minőségű és innovatív termékeiről ismertek. Itt a HORGÁSZ-ZÓNA webáruházban ezért mi is közvetlen elérhetőséget biztosítunk a KORDA kínálathoz minden kedves vásárlónknak. Ugyanez igaz lesz hamarosan a GURU, MAINLINE és DELKIM termékekre is.

Jól összeválogatott kínálat
Jól összeválogatott kínálat


Sok sok szakértelem van itt becsomagolva
Sok sok szakértelem van itt becsomagolva


Teljesen megújult zsinórkínálat
Teljesen megújult zsinórkínálat


A műcsalik is szép ruhát kaptak
A műcsalik is szép ruhát kaptak


Ezzel már el lehet horgászni :)
Ezzel már el lehet horgászni :)


Ízelítő a DAIWA újdonságokból és megújult típusokból:

-Előfékes orsók: Exist, Luvias, Procaster A, Megaforce A, Crossfire A

-Nyeletőfékes nagyhalas orsó: Windcast-BR LD

-Baitcasting orsó: Dynastar

-Rablóhalas botok: Shogun, Tournament Spinning, Generation Black Drop Shot Feeling, Team Daiwa Spinning

-Pontyozó botok: Regal Carp, (Windcast spod, Black Widow spod)

-Békéshalas botok: Aqualite sorozat, Powermesh float botok

-Feeder botok: Tournament Feeder, Shogun Heavy Feeder

-Zsinórok: Tournament FC előkezsinór 50 m-es Fluoro Carbon

-Gumicsali: Tournament D’SWIM

-Horgok: Tournament felkötött horgok

-Egyéb: Daiwa D-POD botállvány, Black Widow bojlis merítőnyél, Infinity pontyos táskák, szék, ágy, kiegészítők

A CORMORAN márka a 2012/2013-as szezonra rengeteg innovatív horgászeszközzel és új termékcsaláddal (mint például az új BIG CAT harcsás termékcsalád) jelentkezik! 2013 fontos év a CORMORAN számára. A CORMORAN 1973 januárjában kezdte meg működését a német horgászcikk- piacon, azaz jövőre lesz 40 éves a cég! Az előzetes információink alapján az ünneplés akciók formájában fog eljutni a horgászokhoz. Érdemes lesz minket követni, és vadászni a jóárasított CORMORAN termékekre a webáruházunkban!

És hogy mi volt az összbenyomásunk a kínálatról?
A CORMORAN orsók nagyon sokat fejlődtek mind műszakilag, mind pedig a kinézetet tekintve. Bár lesz áremelkedés, várhatóan 20 ezer forint alatti áron hozzá lehet majd jutni jó match orsókhoz és a feeder és pontyozó botokra való dobóorsókhoz. Érdemes lesz megnézegetni majd az új kompozit botcsaládokat, valamint a teljesen feljavított zsinórkollekciót. Aprócikkek tekintetében is teljes megújulás várható, aminek nagyon örültünk.
A DAIWA továbbra is luxus és álomkategória, de a kiegészítők és aprócikkek nagyon igényes és elérhető áru választéka várható 2013-ban. Külön kiemelnénk a kibővült gumicsali választékot és az új Tournament csomagolt horgokat, amelyekből a teljes paletta kapható lesz a Horgász-Zónán.

Az álom-feeder neve ezentúl Tournament!
Az álom-feeder neve ezentúl Tournament!


Itt szeretnénk megköszönni a DAIWA-CORMORAN képviseletnek az ez évi együttműködést és bízunk abban, hogy 2013-ban több fronton is erősíteni tudjuk ezt a kapcsolatot.

A szokásos kép a japán fejlesztő sráccal
A szokásos kép a japán fejlesztő sráccal

AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére