Riportalanyunk Főző Péter a Sikeres Sporthorgász állandó munkatársa, aki már hosszú évek óta foglalkozik újságírással, maga is elkötelezett híve a természetes vizek horgászati értékeinek. Kreatív, az újdonságokra sokszor elsőként reagáló horgász, aki a megszerzett tapasztalatait nem csupán a vízparton, hanem saját horgászcikk gyártó vállalkozásában is sikeresen kamatoztatja. A halak szeretete és a mindig barátságos emberközpontú gondolkodása teszi meghatározó, megbecsült szereplővé a hazai horgász-körökben.
Horgász-Zóna: mikor kezdődött a szenvedély? Mióta nevezed magad horgásznak?
Főző Péter: 1968 nyarán pecáztam először a debreceni strand mögötti békás tóban. Mogyorófa vessző, parafa dugó, varrótűből hajlított horog, kenyérgyurma csali… valahogy így. Kis vörösszárnyú keszegeket fogtunk a barátaimmal, és Ilu néni, a nagynéném ropogósra sütötte paprikás lisztben megforgatva. Szerintem én azóta horgász vagyok.
H.-Z.: Mi a kedvenc módszered?Miért?
F.P.: Legjobban pergetni szeretek, mégpedig azért, mert az állandó figyelmet, odaadást igényel. Soha nem tör le, ha éppen nem fogok halat, hiszen elsősorban nem azért pecázom, hogy zsákmánnyal térjek haza. Persze szívesen feederezek is, főleg a kis bogáncs szerelékkel. Bojlival meg fűzött kukoricával is szoktam horgászni. De ha aludni akarózik, inkább kiveszem a pecát. Ha pecázom, nem alszom, ha alszom, nem pecázom. Meg füvet sem nyírok közben.
H.-Z.: Hol horgászol legszívesebben?Miért?
F.P.: A Tisza lenne a nagy szerelem, de a szőke folyó eléggé kiszúrt velünk az idén. Így aztán én is hűtlenkedek. Ha már végképp nincs hova menni, simán ellátogatok egy napijegyes tóra. Persze olyasmi az, mint a pénzen vett szerelem: csak biológia.
Csegei balin
H.-Z.: Hogyan látod a hazai horgász sport meghatározó fejlődési irányvonalait?
F.P.: Szerintem nagyon a mennyiség irányába ment el a peca itthon a mindennapok horgászai számára is. Centik, dekák, egyéni rekordok, ötvenedjére kifogott, széttépett szájú, szerencsétlen pontyok. Az uszony-csonkításokról ne is beszéljünk! Valahogy iparszerűvé vált a horgászat is, mint minden körülöttünk a világban. Emlékszem, kamasz koromban kilométereket gyalogoltunk megtömött hátizsákkal a Hortobágyon, hogy egy jó kis horgászhelyen telepedhessünk le. Ma a pecás ott már nem is akar horgászni, ahol nem állhat a kocsijával közvetlenül a vízpartra. Szerintem néhány éven belül már csak a műanyag tavakon tudunk majd horgászni. De ezt a folyamatot nem szeretném fejlődésnek nevezni.
A horgászat technikai oldalának evolúciója persze lenyűgöz. Az orsókban alkalmazott szellemesnél szellemesebb műszaki megoldások, vagy a botok hihetetlenül fejlődő gyártástechnológiája megdobogtatják a gépész szívemet. Jómagam is állandóan az új horgász technikai megoldásokon töröm a fejemet. Ha a technoplanktonra, a bogáncsra vagy a technopufira gondolunk, úgy látszik nem is eredménytelenül.
H.-Z.: Kedvenc vízparti történeted?
F.P.: Az újságírók gödöllői horgásztaván pergettünk süllőre öreg barátommal, Péter Róberttel. Ö a Magyar Horgász főszerkesztője volt hajdanán. Egész nap egy árva koppintásunk sem volt. Robi bátyó, aki sajnos már nincs közöttünk, elfáradt és bement a házba lepihenni. Én még maradtam a kövezésnél, hiszen olyan ritkán jutok el olyan, halban gazdag horgásztóra, ahol süllőt lehet fogni pergetve. Minden műcsalimat bevetettem már, éppen egy rózsaszín twisterrel idétlenkedtem, kicsit beletörődve a kapástalanságba. Közvetlenül magam előtt emelgettem a gumit, közben dudorásztam, meg a víz fölött cikázó fecskéket néztem. Teljesen belefeledkeztem az unalmassá váló mozdulatokba, amikor a finom süllőző pálcámmal megakasztottam egy nagy halat. Ott az orrom előtt, vagy ötméteres zsinóron. Kiabálni kezdtem, hogy merítőt meg segítség. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a twisteremet elragadó elemi erővel. A tó másik részén éppen horgászverseny volt, egy jó páran szaladtak a segítségemre. Nagy nehezen kimerítettük a halat: egy 6-7 kilós harcsa volt. Mindenki gratulált, hisz a versenyen még kapásig sem jutottak el, én meg… A hal állkapcsát megragadva siettem a horgásztanya felé. A harcsa farka csúszott a füvön. Amolyan diadalmenet volt, mert a versenyzők mögött haladt a gyalogösvény. Mindenki felém fordult, gratulált, meg hű, meg há… Egy nap barnította, félmeztelen versenyző mögött haladtam el, akinek a nyakában legalább fél kiló arany lógott. Na, ő meg se fordult, hogy gratuláljon. Halkan, de azért annyira hangosan, hogy én halljam, odamotyogta maga elé: Utálom a harcsát. Savanyú a húsa!
H.-Z.: Mit üzennél a horgászattal most ismerkedőknek?
F.P.: Ha kint vannak a vízparton, gyönyörködjenek a természet szépségeiben! Meg azt, hogy nem kötelező mindig halat fogni!
Köszönjük a riportot, találkozzunk a vízparton!
