A folyóhoz igyekezvén egy esős hajnalon, átvágva az ártér csalán mezején, vagy épp az ezüstösen szikrázó nyári napsütésben egy tóparton szemlélődve, különös viszonyban a vizekkel, annak lakóival. Mindezek hatására – úgy tapasztaltam - valahol állandóan visszatérek önmagamhoz, pont úgy, mintha folyvást, egy körhinta "kedves" rabságában lennék.
Mivel, ahogy a világegyetemben a bolygók és csillagok alkotta galaxisok is állandó körforgásban működnek, így „tartva” meg önmaguk, gravitációban, szorosan „ragaszkodva” egymáshoz… így hát, hasonlóképp, az én "hintámnak" is állandóan mozgásban kell lennie. Ez a nagy körforgás aztán, folytonosan a vizekhez húz vissza, és tettekre kényszerít... nem tagadom tehát: horgász vagyok...
Hogyan lesz az ember horgász? Mit jelent egyáltalán az, hogy valaki horgász? E kérdéskör igen összetett, ezért nehéz elmondani, leírni vagy akár csak beszélni róla. Konok és keményfejű kun őseim vére csörgedez testemben, így nem is csoda, hogy-már mezítlábas kölyökként igen hamar kapcsolatba kerültem a Tisza és a Kőrös folyókkal, valamit azok mellékvizeinek zegzugos, kalandokat rejtő világával. Előttem van a 33 évem minden sorsfordító mozzanata.
Az első mindjárt az, hogy apám az udvaron terebélyesedő mogyorófa bokorból kivág nekem egy kb. 2 méteres egyenes ágat és felszereli számomra. Majd itt a következő kép: még általános iskolás koromban történt, hogy egy szabadon választható témában kellett dolgozatot írni magyar órán. Én persze, a másodperc tört része alatt döntöttem el: ha, törik, ha szakad, én a horgászatról fogok értekezni!
Az első papírra vetett sorok után azonban hamar be kellett látnom a tényt: tizenéves fejjel, lehetetlen lesz „komolyan” összefoglalni ezt a témát…
Kell a családi, legtöbbször apai bevezetés az ősi „zsákmányszerző portya” első bizonytalan lépéseinek megtételéhez. Aztán a kamasz, haveri kör, a bandázások kora, ahol a csibészséggel együtt természetessé válik a vizek partján eltöltött idő. Még akkor is, ha néha más, a „felnőttek” szerint fontosabb dolgok helyett történik mindez… A "legyek ura" életre kel...életre kell, hogy keljen...A szúnyogcsípéstől kezdve, lépésről lépésre haladva a természet vad "dzsungelén". Egy apró vörös szárnyú keszeg megfogásától kezdve, egy kövér törpeharcsán keresztül, a sudaras nyurga ponty szákba tereléséig… Csupán e folyamat lehet a megismerés igazi forrása. Fontos a rendelkezésre álló „technika” folyamatos követése, használata, az "igény" a tökéletesebbre, a jobbra, persze a mindenkori fejlődésünkkel arányosan. Később aztán, komolyabb iskolai tanulmányok, sport, párkapcsolat, felelősség, időhiány jön, de újra kell a „nagy feleszmélés”: gyerünk horgászni! A helyes vízparti szemlélet kialakulása lassú folyamat, talán csak a felnőtt kor kezdetén érhetünk el oda, ahol a „tudatosan” kifogott hallal szemben, valóban sportszerűen és felelősséggel tudunk viselkedni.
A nádas "zúgása" az őszi szélben, a tökleves látványa a hajnali derengésben, egy agyagos folyókanyarban megtörő víz titokzatossága... egy hangos rablás a bedőlt fa mellett, egy ponty fordulása a hínarasban.... Szívből örülni a „közös” sikernek, ami csak a vízben élő hallal együtt jöhet létre és ismétlődhet meg újra és újra...
A külső szemlélődő számára unalmasnak tűnő percek, a horgász számára, egyszerre jelentik a megnyugvás és az izgalom kettősségét...
Ezt kell felismerni, rájönni, levetkőzni a kezdeti, egyébként teljesen természetes emberi mohóságot és más megvilágításban figyelni az eseményeket. Ehhez kell a parton eltöltött sok-sok óra, nap, év... és az a fajta, szemlélődő magatartás, amely képes befogadni, megélni az információkat, amelyeket a víz és annak környezete közvetít számunkra. Kell a nyitottság az irodalmi aspektusból írt szakirodalomra és a tömör lexikális ismeretanyagokra egyaránt. Kell a horgászat komplexitásának tudata, hogy nem csak horgászni megyünk majd hétvégén, hanem „visszatérünk” a természetbe… oda, ahol újra azok lehetünk, akik akkor voltunk, mielőtt a civilizáció káros „vívmányai” még nem nőttek szó szerint a fejünk felé. Konrad Lorenz osztrák zoológus és etológus egy írásban a következőkre figyelmeztet: "Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes hajsza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés..."
Éppen ezért, egészen biztos vagyok benne, hogy kell az a bizonyos "pillanat", ott egyedül, egy apró patak vagy tavacska partján: kell a „horgász tudat”! Egyszer valóban be kell látnunk: mi emberek, egy igen szerencsés „része” vagyunk a természetnek!
A különböző kötések, szerelések elkészítése, izgalmas és szerves részei a gondolkodva élő horgásznak… nem kell mindent készen megkapnunk! Minden horgászati irányzatot a világon egy tiszta gondolat vezérel: halat fogni! Ebben kell a saját "utunk" megtalálása, miközben tiszteletben tartjuk a másik ember céljait is a vízparton. Nyitott szív, tisztelet a társainknak, türelem a fiataloknak. Kell a hajnali várakozás, a bizsergető tudat: ma horgászni megyek! Kell a közösségi tudat, a horgászok közössége részeként kell gondolkodnunk a vízpartokon, tehát a MI tudat erősebb kell, hogy legyen, mint az ÉN, sok esetben önző magatartása… A horgászsport a kreatív, a folytonosan változtatni tudó, aktív ember időtöltése. A külső szemlélődő számára unalmasnak tűnő percek, a horgász számára a megnyugvást, az izgalmat, egyáltalán az emberi gondolatok összegzésének fontos perceit jelentik. Számomra tehát:
A rekordok hajkurászása helyett, egy őszinte mosoly a tóparton, egy tücsök hangja a gátoldalból, vagy egy tarka szitakötő látványa a botspiccen… azt hiszem, nekem ez a horgászat valódi "értelme"!
Ezzel a kis írással kívánok valamennyi horgásztársamnak, BOLDOG ÚJ ÉVET és SIKEREKBEN GAZDAG HORGÁSZATOKAT a 2015-ös évre!
Horgásztársi üdvözlettel:
Nagy Róbert - BLACK CAP
