S. András vagyok, (a barátaim Bandinak szólítanak – leggyakoribb szóösszetételben ’Bazmegbandinak’) és éppen szemrevételezem a felszerelésem. Szép! Sok évi gyűjtögetésem, gondolkodásom eredménye. Gyönyörűen sorakoznak a botok, mindegyikhez rengeteg sztori kapcsolódik. Nemkülönben az orsókhoz, amelyek most megtisztítva csillognak a kanapén. Rájuk nézek, elérzékenyülök. Fátyolos tekintetem azon nyomban kiszárad, amint a zsinórjaimat meglátom. Ezeket még nem használtam, de Petike, a mindig lelkes boltos haverom belenézett a szemembe, letette a nagy esküt. „Szarral ne horgásszál” – mondta – „ezt én most megszakértem neked!” Még fél óráig mesélt a damilgyártásról és hogy mekkora átverés a címkéken lévő sok hülyeség, meg így a nyúlás, meg úgy a kopásállóság. Legyen úgy, kénytelen voltam újítani, mert a kedvencemet már nem gyártják. Csak tartson ki!
Az etetőanyagot és a csalikat Bécó intézte nekem. Ő maga az Internet horgász szekciója, mindent tud. Annyira, hogy a horgászatának háromnegyed részében csak kipakol, szerel, helyezkedik és etet. Mániákus bottartó beállító, a múltkor már vízmértéket is hozott. Mindenesetre talán a kaja a holnapi cuccom legbiztatóbb része. A felszerelésem többi része már kipróbált és bevált eszközök. Mindegyik szépen pihen. Mit mondanának, ha beszélni tudnának? Hajrá Bandi?
Megvan a terv, kidolgozott a taktika. Több tíz liter fröccs és sör mellett raktuk össze. A bandában természetesen mindenki ért a horgászathoz. Zsolti (becenevén Zsizsik) – a fő szervezőnk, vitte a szót. A nevét még gyerekkorában kapta, állítólag olyan gyorsan ette az almát, hogy mindenkinek elment az étvágya a környéken. Mindig járkált, ha pedig ült, akkor a lábát pattogtatta. „Gyerekek! Ezt most bezsákoljuk! Megcsípjük Totó!” – általában így kezdte, aztán az Totó szóra hátbavágta Totót, aki egy „jaja” kíséretében kortyolt egyet a poharából. Totó egyébként az a klasszikus nagydarab csendes srác, az a ’néhaszólós’. Egyetlen egyszer látták lelkesedni, amikor saját magánál nagyobb harcsát fogott. Általában aztán Bécó előadta legfrissebb kutatómunkája eredményét, majd pár mondat után Petike akadékoskodott, majd már mindenki beszélt egymás szavába vágva. Most így visszagondolva magam sem tudom, hogy alakultak ki a dolgok. Egy-két szeánszot ki is hagytam, tököm tele volt már vele. Az egésszel kapcsolatban azért van valami rossz érzésem…
Egyébként meg mekkora hülyeség már ez a verseny! Az ország leggazdagabb horgásza feldobott egy akkora nagy lóvét, hogy a banda – jelenlegi (és mindenkori) helyzetében – egész egyszerűen nem hagyhatta ki. Száz milla apám! Meghülyültünk! A csávó – valami fogadásból – kitalálta, hogy ő szervezi meg a legnagyobb és leghíresebb versenyt az általa ismert világban. A többnapos rendezvényen minden lesz, amit el lehet képzelni! Ingyenkaja, ingyenpia, horgászcikk bemutatók, horgász-ügyességi versenyek, záróbuli, tüzijáték, minden! Név szerint kaptak meghívást a sztárhorgászok, de – mivel a szponzor egyszerű családból származott – a mezei horgászok is lehetőséget kaptak az előversenyeken produkált teljesítményük alapján. Amikor meghirdette a versenyt, minden horgász megkészült, a vízpartokon csak erről lehetett hallani. Zsizsik kb. egy perccel a hír után hívta össze a bandát.
Egy pár sör után belementünk. Mindegyikünknek szüksége van a pénzre. Petike az üzletét fejlesztené és van valami személyes bosszúvágy is benne. Totó ugyan nem mondja, de mindenki tudja a faluban: nősülni akar. Nem mer odamenni a lány apjához úgy, hogy ne tudna felmutatni valami hátteret. Zsizsiknek igen kellemetlen adósságai vannak, Bécó saját horgászcikk vállalkozást indítana, én pedig, nos, nekem is kellene a lóvé. Egyszóval van baj bőven. Ott a kocsmaasztalnál, abban a pillanatban, sörtől homályos szemmel magunk előtt láttunk egy szebb jövőt…
Hajj, bárcsak már túl lennék rajta… Túl sok mindenem van már benne… A többiek biztos megint a kocsmában vannak egy „utolsó egyeztetésre”. Jó srácok, hívtak engem is, de most talán jobb egyedül lenni. Egészen tegnapig még volt feleségem is. Most meg… ki tudja? Nem is volt még időm ezen gondolkozni. Besokallt és lelépett. Én is hányszor besokalltam! Mégis maradtam! Ez a kurva verseny! Sok múlik rajta. Most már. Józsi bácsi, a horgászbolt melletti kocsma állandó berendezése már a legelején mondott valami ilyesmit. „Jó lesz majd, meglátod!” Mondjuk, ő mindenre ezt mondja. Mindegy is, ma már ma van! Holnap meg verseny!
Megyek, kinyitom a lefekvés előtti sörömet. Leülök a székbe, belököm a tévét. Bambulok, fejemben ezer gondolat kergeti egymást. Olyan, mintha a világ összes gondja most a vállamat nyomná. Mi vagyok én, Pókember?! Átkapcsolok a horgászadóra, épp egy versenybeszámoló megy. De okos mindenki! Fasza! Visszapörgetem fejemben az időt és azon gondolkozom, hogyan is jutottam idáig?
folytatás következik
Bejelentkezés
