Horgász-Zóna menü
Kedvencek
Kosár
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:



Regisztráció | Elfelejtett jelszó
  • Damiki Air Frog
  • method feeder horgászbotok
  • Karácsony 2018
  • Horgász-Zóna ajándékutalvány kapható!

Horgász történet 2.rész

|

Mindenki életében vannak pillanatok, amelyek különösen beleégnek a memóriánkba. Néha-néha bevillannak és – az élmény milyenségétől függően – vagy elönt a boldogság, vagy kiráz a hideg és gyorsan el akarod hessegetni a gondolatot. Arra nem emlékszem, mikor horgásztam először, de az biztos, hogy az egész Petike miatt volt. Tisztán látom magam előtt, hogy ott tanyáztunk az apja horgászboltjában suli után vagy éppen a nyári szünet forró napjain. Leskelődtünk, beszélgettünk, láb alatt voltunk. Az öreg Péter óriási pecás volt, ez volt az élete. Egy kedves kis horgászboltot vitt nyugdíjas éveiben. Megtűrt minket az üzletben, néha adott egy kis melót: hozd ide azt, pakold ki ezt, sepregessetek – ilyesmik.

A legtöbbet azon szórakoztunk, hogy a betérő horgászokat figyeltük. Volt, aki mindig csak egy csontit kért, volt, aki csak beszélgetni jött be (órákat), de majdhogynem a környék összes horgásza tiszteletét tette legalább egyszer-kétszer. Sok mindenkit ismertünk is, tudtuk például, hogy mennyit lódít egyik-másik a fogásairól (mivel láttuk a vízparton is) vagy hogy hová megy „horgászni” a zöldséges (akinek érdekes módon sose volt koszos a felszerelése, viszont hírbe hozták az alpolgármester feleségével…). Az öreg Péter 'matulabácsisan' kezelt minden helyzetet. Nem kapkodott, amit mondott az úgy is volt.

Itt ragadt rám a horgászat szeretete. Most már csak azt tudom felidézni, milyen sokszor mentünk ki a település széli csatornára úszózni Petikével. A nagy alkalmak azok voltak azonban, amikor elvitt az öreg minket a Tiszára. Megvolt a tuti helye, leült mindig a nagy fa alá, onnan horgászott. Mi meg jöttünk mentünk, próbálkoztunk. Halat valahogy mindig fogtunk. Hejj, de rég volt már! Most meg kockatóra járok…

A gondok akkor kezdődtek aztán, amikor felpörgött itthon is a horgászat „modernizálása”. Egyre másra jöttek a külföldről behozott okosságok. Az öreg nem akarta követni a rengeteg újdonságot – ő a bevált dolgokban hitt. A feederezést vagy a bojlizást például egyáltalán nem értékelte: „akkor meséljetek, ha majd ha 10 év múlva is működik!” – mondogatta. Az egyre vadabb és vadabb ízvilágú csaliktól, aromáktól különösen felmérgesedett. Saját küldetésének tartotta, hogy bebizonyítsa mennyire felesleges dolgok ezek és csak a pénzköltésre valók… Régimódi volt az öreg, na! Azokon a napokon amikor megjelent a horgászújság, a horgászbolt dörmögéssel, szidalmakkal és bölcsességekkel volt tele. Az állandó vásárlói megmosolyogták vagy éppen egyet értettek, a fiatalabbak és a marketingre érzékenyebbek pedig elmentek máshová vásárolni.

„Horgászbottal a kezedben fogsz meghalni” – mondogatták a törzsvevők. Na, aztán sajnos így is lett. Egy forró napon lent horgászott a helyi tavon az öreg a szokásos cuccaival. Nem evett a hal. Egyszer aztán leült mellé egy fiatal feederes gyerek és egymás után húzta ki a keszegeket, pontyokat felváltva. Az öregre rájött a versenyláz, izzadt, dobált, csalit cserélt. Majd kapott egy infarktust.

Nem tudom pontosan, hogy volt aztán, de Petikét a szomorúságon túl a méreg is rágta. „Hogy lehetett ilyen hülye, mit foglalkozik azzal, ki mit csinál?” – kérdezte később sokszor, amikor söröztünk. Petike más volt, mint az apja, például viszonylag gyorsan felkapja a vizet. Valakit akart hibáztatni a történtekért és ezek az új horgászmódszerek és azok képviselői lettek. „Bazdmegbandi! Most ezt nézd meg! Mi ez már megint, ez a baromság?” – hozza mindig kezével csapkodva a horgászújságot.

Ráadásul az öreg a végrendeletébe beleírta, hogy az életét végigkísérő, kedvenc botjaival együtt temessék… Nem éppen egy álom végrendelet, a fiának majdnem dupla árba és a sírásók nem kevés győzködésébe került, mire sikerült a saját készítésű, kedvenc speciális egyberészes 2,5 méteres tonkin nádbotjait betetetni az öreg sírjába. Először felmerült, hogy vágják ketté a botot. „Úgy se látja!” – mondták páran, de végül a kegyelet és az utolsó kívánság szentsége győzött. A temetés nyilvános volt, rengetegen embert vártak. Természetesen főleg pecásokat. Épp a kocsmában ültem, amikor hozzám is elért a suttogva terjedő üzenet: „hozd el a horgászbotod!”.

Ilyen temetést se látott még senki! Ott álltunk, ki-ki az egyik kezével a felesége kezét fogta, a másikkal meg a horgászbotját. Először összecsukva voltak a botok, de aztán valaki kinyitotta, aztán mindenki más is. Volt, aki talán túlságosan is komolyan vette és még merítőhálót is hozott. Kellemes halszag kezdett terjengeni. Így már nagyon impozáns látvány volt a társaság. „Psszt, legalább a beleszáradt etetőanyagot vetted volna ki!” – szóltak rá mellettem egy öreg kosaras horgásznak. Egyszer csak hallatszott, hogy messzebb már dörög az ég. „Vihar lesz, most kell menni harcsázni!” „Emlékeztek, mikor az öreget behúzta egy harcsa a vízbe?” Ilyen és ehhez hasonló csendes visszafogott hangú beszélgetések.

Így mentünk a koporsó után. Valahogy mindenkit elöntött a horgászbüszkeség, úgy menetelt. Eszembe jutott a ’Horgász a pácban’ című film első jelenete, amikor mennek a pecások a horgászversenyre. Elől meg ment a halottaskocsi, mintha az lenne a fődíj. Erre az ötletre majdnem hangosan felnevettem, de szerencsére visszanyeltem és egy erőltetett köhögés lett belőle. A sírnál álltunk, körbe a sok horgászbot és a gödörre néző tekintet. Ha lenne benne víz, még be is dobnánk – gondoltam. Csak úgy jelképesen. Szépen ki volt ásva botnak való hely is, igaz kicsit belenyúlt a szomszéd részére, de miután betömik nem fog látszani. Petike tette bele a horgászbotot, láttam rajta, mintha valamit megfogadna, úgy mormolt a szája. Később rákérdeztem, de nem mondta el. A pap nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire egyedi és megismételhetetlen ez a helyzet, gondolom, a temető igazgatója lelkére kötötte, nehogy divatot csináljanak ebből a pecások. Később mondták is, hogy még egy ilyet nem vállal, maximum hamvasztással. Na de a horgászbotot is? Szép beszéd volt. Bár látszott, hogy a pap nem horgászik, azért próbált témába vágó hasonlatokkal kedveskedni a családnak. A „mennyország aromája” és a „Szent Péter botja” kicsit erős volt, de a „Paradicsomban mindig van kapás” és a „az angyalkák soha meg telni nem tudó haltartóját” kifejezetten odavalónak találtam.

A temetés után Petikéékhez mentünk. A halotti toron természetesen halászlé volt, az öreg receptje szerint. A beszélgetések nagy része ezerszer hallott horgásztörténetekről szólt. Jó volt megint hallani őket. Mindeközben azért jó pár felszerelés is gazdát cserélt, többen – bár egy bottal jöttek – kettővel vagy semennyivel mentek haza. Miután jelentősebb mennyiségben fogyott a pálinka, kisebb vita alakult ki, mekkora volt az öreg Péter legnagyobb hala, de más atrocitás nem történt.

Egy korszak lezárult.

Pár nap szünet után, aztán meglepetten láttam, hogy a horgászbolt nyitva és Petike áll a pult mögött. Ő sem tagadja, más ember lett. Azóta is viszi a boltot, ő a csapatunk „hivatalos” beszállítója is, büszkén viseljük a bolt emblémájával ellátott pólót. Új lendületet kapott az üzlet, a fekete zászló helyére kikerült az egyik horgászmárka zászlaja. A boltban találkoztam legelőször „Zsizsik” Zsoltival is.

folytatás következik




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



Minden jog fenntartva © 2017 - Horgász Zóna
Horgász-Zóna Ügyfélszolgálat elérhetőségek:
Telefonszám: 06 1 240 5454
Mobil: 06 70 362 7167 (hétköznap 8:00-18:00-ig, szombaton 9:00-12:00-ig)
Email: ugyfelszolgalat@horgasz-zona.hu
G+: Google+
Horgász-Zóna Buda bemutatóterem és horgászbolt: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95., telefon: 06 1 2405454
Horgász-Zóna Pest horgászbolt: 1138 Budapest Gyöngyösi sétány 8., telefon: 06 1 2390373
Horgász webáruház | Feeder bot | Nevis szett | Shimano orsó | távdobó orsó