A Duna folyamatos vízállásának ingadozása miatt, sajnos nem volt lehetőségem a „Folyóvízi kalandok” következő részének elkészítésére, de azért egy évadzáró menyhalazásra még tudtam időt szakítani. Előreláthatólag sajnos valóban az idei év utolsó horgászatán vagyok túl, amit karácsony előtt két nappal sikerült megejteni. A váci szakaszon elbénázott süllő nem hagyott nyugodni. Erre még rájött a horgászok által, oly gyakran érződő vérpezsgés. Mindezek ellenére, mégis spontán bekövetkezett pecának könyvelem el azt a napot, mert eredetileg erre a napra a karácsonyi nagy bevásárlás -amit szerintem egy férfinek sem kell bemutatni :) - volt tervezve. Idén mégsem volt olyan problémás, mint gondoltam. Ebből kifolyólag ara gondoltam, hogy a pár horgásztól kapott információnak -miszerint, eszik a márna a Dunán- utána kell járnom két feederrel. Felvettem a horgászruhámat és a horgászbolt felé vettem az irányt. Csontit és vörösszárnyút vettem, de etetőt nem, így a márnázás kimaradt. Persze páran most biztos hangosan mondják a monitornak, hogy miért nem ólmot raktam a kosár helyett és kész. Nekik üzenném, hogy próbálják meg, de december közepe, vége felé, hiába van jó idő a víz nincs 2 foknál melegebb. Ilyen hideg vízben, etető nélkül borítékolható a betli ténye. Kivéve, ha tudunk egy olyan helyet, ahol van kb. 4-5 méteres vízmélység és tudjuk, hogy oda „állnak” be a halak csapatokba verődve. Ha ez a két tényező hiányzik, nincs annyi kaja a világon, amennyivel oda lehet csalni a halakat.
Visszakanyarodván az eredeti témához. Még sötétedés előtt fél órával sikerült betérnem a horgászboltba. Egy spori éppen kijött, vödörrel a kezében. Gondoltam, ha nem egyedül szántam el magam erre az időtöltésre a mai napon, akkor lehet, hogy nem leszek eredménytelen. Az öt darab keszeg és egy deci csonti társaságában – mint kiderült a férgeket feleslegesen vettem- elindultam a Horányi komp feletti sóderos, erősen akadós szakaszra. Meglepetésemre nem voltam egyedül, viszont elég sokan voltak. Egy hely maradt a tuti részen, annak a horgásztársnak az oldalán, akivel 5 perce futottam össze a boltban. Udvariasan megkérdeztem, hogy van e valami kifogása az ellen, ha ide ülnék. Meglepetésemre annyit mondott, hogy nincs, legalább nem fog unatkozni. Gyorsan felszereltem a botokat egy-egy 50 grammos tányérólommal és kizárólag a hal farkával csaliztam, mivel eddig, csak arra a részre volt kapásom. Kivéve a süllőt. Bedobtam a botokat és szóba elegyedtünk a szomszéddal. Elmesélte, hogy a barátaival, rendszeresen átjönnek Sülysápról a Dunára menyhalazni, mivel -elmondása szerint- itt nagyobbak a menyhalak, mint a Tiszán. Összehasonlítási alapom nincs, így nem tudok mit hozzáfűzni. Azt is megtudtam Szántai Tibitől, hogy a Tiszán viszont sokkal hevesebbek az egybajszúak által generált spicc rángások. Tibinek ebben a pillanatban kapása van, de sajnos csak addig gondolta komolyan a hal, amíg elcsente a halszeletet. Újabb szeletet tűz a horogra és már repíti is a 80as ólmot a vízbe. Fél hat magasságában megérkezett a sülysápi különítmény, akiknek sikerült úgy bemutatkozni, hogy az egyik kezemben a bot volt, aminek a végén egy kiló körüli menyhal próbált szabadulni a kellemetlen kampótól. Újabb kishal farokrészét kell feláldoznom, mivel a horog szájszélbe akadt ugyan, de a haldarab sehol sem volt. Gyorsan visszadobtam, hátha vannak még páran a nagyobb társai közül a közelben. 20 perc csend után ismét kapásom van, de ez jóval szerényebb, mint az előbbi. Megemelem a botot, de az ellenálláson meglepődök, mert az nagyobb, mint korábbi társánál. A hal is ducibbnak bizonyult. Idősebb horgásztársak 1.20 körül saccolták. Legyen! Szerencsémre, mint helyi erő nem sültem fel, mert az előző kettő után még fogtam egy kisebbet is. Itt megmaradt a csali, szóval csak igazítani kellett és repült is vissza.
A későn érkezők is belendültek. 20 perc leforgása alatt két szebbet is fogtak, így nem unatkozott senki sem. Ez után következett a már elengedhetetlen bénázós időszak. Sikerült ismét jó pár kapást elsietnem, vagy a kevés jégtábla okozta mozdításnak bevágni, így számomra elérkezett az a pillanat, hogy elinduljak a meleg lakásba. De mielőtt elindultam volna az autóhoz, még meghívást kaptam Tőlük egy közös pecára, amit a Tiszán ejtenénk meg tavasz végén, vagy nyár elején. A meghívást örömmel fogadtam és természetesen élni is fogok ezzel a lehetőséggel. Régi vágyaim egyike, hogy egy tiszai vadorzóval küzdhessek. Ők régi tiszai horgászoknak vallják magukat, amit fényképekkel is bizonyítottak, szóval nincs okom kételkedni a helyismeretükben. Amikor a kocsiba ültem és rápillantottam az órára kicsit meglepődve vettem tudomásul, hogy megint elrohant az idő. Nos igen, jó társaságban és eseménydús peca közben, valóban gyorsabbnak érezzük az idő rohanását.
Végezetül pedig szeretnék minden horgásztársamnak Nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, valamint fénylő kupákban és horgászatokban gazdag Boldog Új Évet Kívánni!
Kreffly Csaba
