Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Képeslap Krétáról...

Képeslap Krétáról...
Kréta szigetére, már a megérkezés is egészen egyedi, a repülő aprócska ablakából kinézve úgy tűnik, mintha egyenesen a tengerről „szaladna rá” vasmadarunk a keskeny kis leszállópályára. A gépből kiszállva, egy egészen egyedi, "mediterrán" érzés fogja el az embert, hogy aztán kicsit később, a mondákkal és hiedelmekkel átjárt utak, épületek, hangulatos öblök és tengerparti kikötők vezessék lépteink a sziget titokzatos belseje felé...
"Egy ember élete, szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ..."

Azt gondolom, a fent leírt George Eliot sorok mondatai, mélyen igaz szavakat takarnak. Mégis, ahogy korosodom, egyre többször érzem szükségét annak, hogy idegen tájakat, kultúrákat, embereket ismerjek meg. Ezek az idegen honban tett rövidebb, hosszabb utazások aztán, roppant alkalmasak arra, hogy az ember kicsit "visszafelé tekinthessen", szó szerint véve is távolabbról tekinthessen hazájára, az otthoni életére és ezzel együtt új terveket szövögessen, új energiákat merítsen a folytatáshoz...

Kréta szigetére, már a megérkezés is egészen egyedi és különleges, a repülő aprócska ablakából kinézve úgy tűnik, mintha egyenesen a tengerről "szaladna rá" vasmadarunk a keskeny kis leszállópályára. A gépünkből kiszállva, egy egészen egyedi "mediterrán" érzés fogja el az embert, hogy aztán kicsit később, már a mondákkal és hiedelmekkel átjárt utak, épületek, hangulatos öblök, tengerparti kikötők vezessék lépteink a sziget titokzatos belseje felé...



Kréta
Görögország legnagyobb és a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete, fővárosa Iráklió. A három kontinens, Európa, Ázsia és Afrika között, középen elhelyezkedő sziget partjait, három tenger mossa, a Krétai-, a Földközi- és a Líbiai-tenger. Kies tájain találhatók hegyek, fennsíkok, vad szurdokok éppúgy, mint rejtelmes cseppkőbarlangok. Kréta felszíne hegyekkel szabdalt, a nyugat-kelet irányú hegyvonulat alapjaiban határozza meg a sziget arculatát. Ezt a hegyvonulatot három különböző hegycsoport alkotja, Pszichro fölött sok turista felkeresi a Dikteon Andron-cseppkőbarlangot, amely már a Kr. e. II. évezredben kultikus hely volt. A monda szerint itt nevelték föl a kecskék Zeuszt, az istenek atyját, akit Rhea, az anyja rejtett el itt attól való féltében, hogy akárcsak idősebb testvéreit, őt is felfalja a hatalmát féltő Kronosz...



E tájék képes igen hamar belopni magát a szívünkbe... Még a kisebb szállodák is hangulatos pálma ligetekkel, klasszikus görög stílusú fehérre festett épületekkel, közvetlen tengerparttal "ajándékozzák meg" meg a messziről jött utazót.



Kréta déli partvidékén a szubtrópusi meleget kedvelők élvezhetik a "banánérlelő hőséget", de a turisták inkább az északi oldalon lévő, kellemesen szeles, mediterrán partszakaszt keresik fel, ahol Sitiától fel egészen Chaniáig épültek ki a nyaralóhelyek. A sziget valójában, 1913 óta az önálló Görögország része. A görög szabadságharc után még néhány évtizedig török uralom volt a szigeten, majd 1898-ban a krétaiak független államot hoztak létre, amely másfél évtizedes fennállás után egyesült a Görög Királysággal.



Kréta Görögország legnagyobb szigete, ugyanakkor (Ciprus után) a második legnagyobb a Kelet-Mediterrán térségben. Megközelítőleg 650 ezren élnek a szigeten, amely hosszanti alakú és 260 kilométer hosszúságban nyúlik el kelet-nyugati irányban. Legnagyobb szélessége 60 kilométer, a legkisebb 12 kilométer. Területe 8336 km², tengerpartjának hossza 1046 km. A görög szárazföldtől körülbelül 160 km-re délre fekszik.



Az itteni emberek kedves, vendégszerető habitusa kellemessé teszi az ott-tartózkodást. A számtalan látnivalóhoz azonban egy hét szinte biztos, hogy nem lesz elegendő... Ha időnk engedi, érdemes huzamosabb utazást leszerveznünk Kréta szigetére.



Az élővilága az óceáni szigetekére emlékeztet: felülreprezentáltak a jól úszó, repülő, vagy hordalékkal utazó állatok. Az ókori görögöknek is feltűnt, hogy a szigetről hiányoznak a veszélyes állatok: medvék, farkasok, sakálok vagy mérges kígyók. Ők ezt Héraklész művének tartották, a hős állítólag megtisztította az efféle állatoktól Zeusz szülőhelyét.



Lépten nyomon olívabogyó fa, amerre a szem ellát... Néhol citrom, füge és datolya ültetvények törik meg a kissé kopár tájat... Chania Kréta második legnagyobb városa, egyben a róla elnevezett régió központja. A város mellett található nemzetközi reptér miatt (is) igen jelentős szerepet tölt be a szigeten, korábban fővárosa is volt. Egész évben pezsgő élettel rendelkezik, mind a kulturális, mind a kikapcsolódási lehetőségek tekintetében. Az őt körölölelő nyaralótelepülésekkel már-már össze növő Chania, igen gazdag történelmi múlttal, több ezer éves gyökerekkel rendelkező, település. A sziget nyugati oldalának északi részén fekszik, állandó lakossága 55.000 fő. Napjainkban a város kedvelt turistacélpont is, köszönhetően a rendkívül kedvező adottságainak és az egészen különleges hangulatot árasztó velencei kikötőjének...

A virágokkal és zöld növényekkel díszített, kövekkel kirakott sikátorok, a díszes faborítású ablakok, az aprócska tereken emelkedő templomok, mind-mind igazán hangulatossá és barátságossá teszik Chania ezen részét. Az óváros szűk kis utcáit érdemes felfedezni, miközben a kikötő egyik hangulatos vendéglőjében pedig, szinte "kötelező" megkóstolni valamely helyi, halból készült specialitást.



A Krétai tenger kék vize és a régi korokat idéző világítótorony melletti kikötőben ringatózó hajók látványa, azonnal megbabonázza az embert. Ha lehetőségünk van, akkor érdemes turistakiránduláson részt venni, amely alatt, a hajóval megközelített, pazar kék lagúnák, öblök csalogatnak minket, homokos fürdőhelyeikkel, ahová feltétlen érdemes magunkkal vinni egy búvárszemüveget is, hogy azon keresztül, a sós vízen ringatózva, felülről szemlélhessük a víz alatti világot...



Zárom most soraimat, habár úgy érzem, "szalad a tollam" és oldalakat tudnék még megtölteni, de talán már így is teleírtam azt a "képeslapot"... Soraim végső lezárásaként álljanak itt az alábbi Petőfi sorok:

"Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl."


Ha elnyerte tetszéseseteket írásom, akkor kedveljétek oldalamat a facebook-on is, ahol további képeket és érdekességeket találtok kalandjaimról, munkásságomról!

Black Cap facebook oldala

Üdvözlettel:

Nagy Róbert - BLACK CAP




A hobbid a szakmánk! Tetejére