Köd előttem...
... köd utánam :o)
Masszív, sűrű köd fogadott minket a vízpartra érve. A párapaplan olyan vastagon borította a tájat, hogy szinte azt sem tudtuk merre találjuk a tavat. Csupán a nádas körvonala mutatta meg nekünk a helyes irányt. Össze voltunk zavarodva, akár a kiszántott egér. :o) Két csónakban indultunk útnak. András Edmunddal, jómagam pedig Bencével kerültünk egy csónakba. Lassan siklott tova ladikunk a fehér vattacukorban. Ahogy hajnalodni kezdett, kirajzolódtak a vízen ringatódzó horgászcsónakok fekete körvonalai. Merengésre nem jutott idő, recsegve jelezte a walky-talky, Andrásék halat fognak. Első dobásra sikerült kifognia barátomnak egy negyven centis süllőt. Hiába, vak tyúk is talál szemet... :o)
A sorozatot András barátom kezdte. Elsőre beledobott egy éhes süllő szájába
A visszaengedés nem kérdéses
Az egészséges versenyszellem nem engedte, hogy hagyjuk elszaladni a konkurens brigádot, így komolyra vettük a figurát. A koncentrációnak bizony meg is lett az eredménye, hiszen perceken belül valami odakoppintott az iszapos fenék fölött emelgetett gumihalamnak. Rövid fárasztás után Bence csónakba emelte aznapi első süllőmet, amely fatoktőig 45 centiméter hosszúnak bizonyult és nagyjából másfél kilósra taksáltuk. Nem hagytuk sokáig a levegőn kínlódni zsákmányomat, pár gyors fotó és óvatosan visszahelyeztem a hajnali vendéget a mélyzöld vízbe, hogy egy méltóságteljes farokmozdulattal tova ússzon ujjaim közül. Halam színe egészen sötétszürke volt, jómagam még nem is találkoztam ilyen színvilágban játszó süllővel. Bence elmesélte, hogy az itteni iszaplakó ragadozókra jellemző ez a szokatlan tónus.
Nem sokat kellett várni és én is halat tarthattam kezeim közt
A tó iszapbuckái között élő süllők ilyen sötétszürke színekben pompáznak
A sikeres fogás után új helyek felé vettük az irányt. Ahol halat sejtettünk, megálltunk pár dobásra, majd tova úsztattuk csónakunkat. Végül egy mélyebb részhez értünk, ahol bizony rátaláltunk a bandázó süllőkre, de ekkor életem egyik legfurcsább horgászélményét éltem át. Az iszapos fenék buckáiban rejtőző fogasok folyamatosan odakoppintottak műcsalinknak, meg-megrántva a gumit, de egyszerűen nem akadt meg egyik sem. Sokszor érzetük, amikor átbukott a gumihal a fenékhez tapadt süllő tüskés hátán. Ha más meséli el sem hiszem, Bencével fejenként harminc-harminc kapást tudhattunk magunkénak, de egyetlen egy sem akadt meg közülük. Talán csak agresszióból, kapásreflexből, vagy területféltésből koppintottak oda a műcsalinak, de biztosan nem táplálkoztak, hiszen nem került a jig horga a hegyes fogak közé.
Bence is akasztott egy hatalmas süllőt, de sajnos nem került csónakba zsákmánya
Plasztik csalikból bizony nem volt hiány :o)
Egy pillanatra azt hittük, hogy megtört a jég, ugyanis Bence végre termetes süllőt akasztott, ami vadul cibálta a bot spiccét. Talán élete hala lehetett volna, de... mielőtt megpillantottuk, a twister kipattant a süllő szájából, magasra csapódva fel a vízből. Barátom sopánkodott, de folytatásra biztattam, hiszen bármelyik dobásban benne lehetett a következő iszap-süllő... Sajnos, a helyzet nem sokat változott. Koppintások és lerántott gumik, de fogás semmi. Viszont gyakorlásnak mégis kitűnő volt az élmény, hiszen ilyen mennyiségű süllő kapást nem tapasztalok egy teljes esztendőben. Érezni lehetett, ahogy átemeltem az iszapbuckán a gumit, most jön a törés és... BUMM, majd luft.
Botjaink türelmesen pihentek, míg a következő álláshoz siklott ladikunk
A tóra igen jellemző az efféle babásodó nádasszél
Közben Andrásék jelentősebb esemény nélkül megúszták a napot. Szólt a walky-talky: Na mi újság felétek, vannak kapások? Akadnak – válaszoltam. Akkor jövünk! :oD F****mba, figyel meg, ezek ráállnak a nyakunkra és bemákolnak egy süllőt – mondtam Bencének. És így is történt... lehorgonyoztak nem messze tőlünk, majd el kezdtek felénk dobálni. Hamarosan fröcsögésre lettünk figyelmesek, András csónakba parancsolt egy 46 centis süllőt, igen vékony, szájszéli akadással. Hiába a jó helyzetfelismerés gyakran meghozza a sikert... :oD
Edi is megpróbálkozott mindennemű fortéllyal, de ez most nem az ő napja volt :oP
Egy vérbeli pergetőhorgász zsigereiben érzi, hol táplálkozik a süllő :oD
Basszuskulcs, ez tűrhetetlen – morogtam magamban. Azért sem hagyom, hogy elvigyék a nap halát! Stratégiaváltásra szántam magamat és a természetes, sneci színű gumit lecseréltem egy élénk citrom-narancssárga plasztikra. Ezt a tónust a Dunán sose használnám, de valamit lépni kellett, mert közelgett a naplemente és bizony vesztésre álltunk a riválisokkal szemben. Hopp, egy koppintás, két koppintás, egy gumi lerántás, majd BUMM és akadt! Alleluja! Megkezdődött a fárasztás. Izgatottan vártam, vajon mi bukkan elő a méregzöld habokból és igen, idei legnagyobb süllőm rázta fejét morcosan, szabadulni próbálva koloncától a sötét vízben. Bence egy ügyes mozdulattal grabancon ragadta, majd büszkén tartotta a magasba aznapi legnagyobb, 51 centis, két kiló 10 dekás fogasomat.
A nap hala egy általam ritkán használt színű, narancsos gumihalra kapott
Kezeim közt idei legszebb süllőm :o)
Néhány gyors fotó a naplementében, majd óvatosan visszahelyeztem a vízbe a gyönyörű süllőt. Így végül a nap összes szereplője megúszta élve a kalandot. :o) Még pár dobás és eljött a távozás ideje. Már sötétben kötöttük ki csónakunkat a deszka pallókhoz. Meglepetésként Bence apukája egy finom, gőzölgő palóclevessel és házi pogácsával várt minket a parton. Ilyen vendéglátást nem is reméltünk... Igazán jó embereket ismertünk meg a mai napon és bízok benne, hamarosan viszonozhatjuk Bence kedvességét és önzetlenségét. Feledhetetlen volt ez a nap. Tökéletes idő, gyönyörű halak, igaz barátok és finom ételek. Mi kell még ennél több? Ez egy tökéletes horgásznap volt... :o)
Csodás élményeket éltünk át ezen a távoli tavon. Jövőre biztosan visszatérünk még...
Végül tekintsétek meg a kalandról készült videó összeállítást:
