Tikkasztó küzdelem az izmos nyurgákkal

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...



Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.



Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.




Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.




Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.




Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.






Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.






Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.






Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.






Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.








Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.






Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.








Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.






A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.





Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...