A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.”
Petőfi Sándor / Magyar vagyok/
Prológus:
Pontban, este hatkor indulok Pestről a Jászság felé… a szakadó esőt, még hevesebb havazás váltja a fővárosban, de az út járható. Az M3-as, szerencsémre halad, nincs nagy gond. A rádió azonban egyre aggasztóbb híreket közvetít a Dunántúlról. Baleset, baleset hátán, és már halálos áldozata is van a járhatatlanná váló utakon kialakult káosznak. Nem értem… vajon miért nem készültek az illetékes hatóságok az országunkra lesújtó időjárási körülményekre? Dühöngök, majd kissé visszaveszem a gázról a lábam…
Tizennegyedike, este tíz óra, az egykori forradalom előestje, erről is emlékezünk barátaimmal, miközben sűrű poharazgatás közben, szó szót követ. Főként a kialakult helyzetről beszélgetünk, aztán persze – szokásunkhoz híven - szóba kerül a horgászat is. Csak ki kéne nézni holnap, állapítjuk meg. Elődeink bátorságát magunkon érezve, hamar eldöntjük a kérdést! Hajnalban, cudar hideg borul a nyakamba és ismét szakad a hó. Kell nekem ilyen későn hazamenni?
Tizenötödike, déli tizenkettő, Tamás barátommal kocsiba szálunk, majd kinézünk a helyi egyesület tavára. A bekötő út szinte járhatatlan, miközben óvatosan besasszézunk rajta, azon diskurálunk, biztos senki nem jött ma ki. Tévedtünk. A metszően hideg szél és a havazás ellenére egy megszállott horgász vallatja a tavat. Rövid ideig bámészkodunk, majd megnézzük közelebbről a bátor „sporit”. Az ügyes horgász, legnagyobb meglepetésünkre, egymás után fogja a halakat. Hol egy kárász, hol egy potyka görbítgeti az érzékeny spicceit. Na, több se kellett nekünk! „Húzás” gyorsan haza a cuccokért…
tél borult a márciusra
Kettő óra tizenkettő, már a kiszemelt helyen vagyunk és a közben elálló hóesésben és a mérséklődő szélben, további „elvetemült” horgászok is érkeznek a partra. Pickerrel kezdek, de félórai peca után, mindössze egy törpeharcsa a zsákmányom. Előveszem a „keményebb” rezgőspiccest és megpróbálom a partról távolabb, hátha ott több sikerrel járok. Barátom is így tesz, miközben szinte el sem hiszem azt, ami a következő pillanatban velem történik… A spiccem határozottan begörbül és úgy is marad! Nem késlekedek, azonnal válaszolok az érdeklődőnek! Meglepően harcosan védekezik a halam, így örömmel használom ki a fárasztás minden percét. A bő „kettőfeles” ponty visszaengedésekor azonban érzem: jéghideg még a víz.
szép ponty a jutalmam!
Három óra húsz, pillantok az órámra. Mindketten alaposan felvillanyozódunk a fogás után és nagy elszántsággal folytatjuk a havas pecát! Hamarosan barátomnak is „csengettek a spiccen”, így ismét is egy „potyesz” a jutalmunk! Örömünknek, csak az ismét felerősödő hideg szél veszi ki kissé az erejét. Tamás hamarosan dupláz, így újra rajtam a sor, hogy egalizáljak. Ez is összejön, majd hamarosan már ismét 3-2 az állás, de nem a javamra.
Tamás barátom se sokat tétlenkedett...
második havas potykám is megérkezett...
Délután ötre alaposan átfagytunk, így a házi versenyünket átmenetileg berekesztjük, majd a pakolás mellett döntünk.
Epilógus:
Egy biztos: a horgász szezon elkezdődött! A tavak kinyitottak, a természet elkezdte lassú ébredését téli álmából. Az ünnep alatt, útjainkon történtek - nem vitás - alaposan beárnyékolták a várva várt kezdetet. Az ország azonban megmutatta: a bajban összefog a Magyar! Sokan segítettek a hó fogságába esett honfitársainknak az utakon. Tisztelet nekik! Azon gondolkodom, hogy milyen jó volna, ha a hétköznapokon is ennyire odafigyelnénk egymásra! Merem hinni, mi horgászok is sokat tehetünk azért, hogy ideológiák civakodása helyett, egy egységesebb, összetartóbb társadalom alakulhasson ki ebben az országban. Kezdetnek nem kellene hozzá más, mint: türelem, segítőkészség és a másik embertársunkra való odafigyelés a vízpartokon…
Nagy Róbert
