Mindenamifeeder Szuperkupa, Rab tó – a kulisszák mögött

Szekeres Tibi vezetésével működő Mindenamifeeder közösség 2012-es versenyprogramjának méltó lezárásra került sor a Heves megyei Rab tavon. A Nagydíjon mi Zónások is részt vettünk, az itt szerzett tapasztalatokról szeretnék egy kis összefoglalót adni, ami hasznos lehet minden versenyzőnek, vagy a tóra látogatónak. „Mit is mondtál, mivel csaliztál?” – kérdeztem rá hirtelen a verseny győzteseinél a nap végén, de sajnos még nem volt elég fáradt Kurucz Dávid és Páll Eörs sem, hogy bedőljön a cselnek. A Horgász-Zóna csapata - Molnár Zsanett és Nagy Róbert - is elég szűkszavú volt... Nem baj, azért így is eleget láttam, hallottam, hogy legyen mit mondanom!

Az olyan tavakon, ahol rengeteg a hal (a Rab tó is ilyen), elvben nagyon egyszerű a versenyző feladata: meg kell keresni a halakat, aztán meg kell találni a megfelelő csalit és felkínálási módot. Az olyan ’apróságok’, mint a szerelék vagy a bot és orsó csak másodrendűek, olyan eszközök, amellyel az említett célokat el lehet érni. Ha a halak bent vannak és be kell dobni 110 méterre, akkor kell egy olyan bot és orsó, amivel ez lehetséges. Sokan esnek abba a csapdába, hogy pl. a „kedvenc” kosarukkal vagy botjukkal horgásznak, azaz az eszközből indulnak ki, nem pedig a célból. A jó versenyző addig kísérletezik, amíg kapáshoz nem jut. A jó ÉS tapasztalt versenyző pedig nem csügged, mert tudja 1 óra alatt is meg lehet fordítani a versenyt állását, ha végre rátalál a csalira és a halakra. Egyébként ez történt ezen a versenyen is, de erről később.



A Rab tó híres az apróhal állományáról is, ezért sok versenyző az elején ezeket a halakat vette célba. Bányatóról lévén szó, a meder gyorsan mélyül, nem iszapos. Rövideket dobva, általában method szerelékkel keresték a keszegeket, kárászokat, kisebb pontyokat. Ezen a napon azonban nem ez volt a nyerő. Egyrészt nem ettek olyan vadul, másrészt azok a versenyzők, akik egyből bent kezdtek és pontyra horgásztak, hamar elkezdték fogni a darabosabb példányokat. Egyébként jól felkészültek a résztvevők, nagy etetést, csobogást senki sem csinált – általában ezen a tavon nem is kell. Akkora a halállomány, hogy egyszerűen nincs értelme!



A Zónások édes etetéssel próbálkoztak az elején, majd látva a szomszédok pontyait, jött a bordás kosár és a hallisztes anyag. Természetesen mindenki ’zsebből’ csalizott, de végigsétálva a parton, az itthon fellelhető csaliválaszték jelentős része képviseltette magát a soft pellettől, a hungarocell golyóig. Ritka, hogy valaki olyan csalit talál, amivel végig tudja eredményesen horgászni a versenyt – a Zónának ez most sikerült. Zsani és Robi horgán egy 12mm körüli pelletet láttam zöld színű pordippben áztatva. A konkrét ízről inkább őket kérdezzétek… Volt olyan csapat, akiknek többször rá kellett találni a tutira, legalább 4-szer váltottak csalit a folyamatos kapás fenntartásához. A legidegölőbb ebben az, hogy mikor válts csalit, ha nincs kapás? Van, aki percben méri és fix időt ad egy csalinak, van, aki megérzésre cserél, vagy esetleg visszaszámol magában 10-től… Ebben talán nincs tökéletes megoldás :)





A felkészült versenyzők tudták, hogy lehet fogni 10 kiló körüli pontyokat, most sem volt ez másképp. A Zónás Molnár Zsani is megtalált egy 11 kilós nyurgát, szépen kivitelezett, türelmes fárasztás után szákba is terelte. Elgondolkoztam, jó-e ilyen testű halakat feeder versenyen megakasztani? A legtöbb feeder bottal ezek fárasztása legalább fél óra, de inkább 50 perc – a versenyen meg általában az időből van a legkevesebb. Az egyik versenyző 5 nagytestű pontyot akasztott, hármat fogott meg, de nagyon kevés ideje maradt a csapatuknak az apróbbakra, hisz fárasztás közben a csapattárs botja sem volt bedobva.







Szerintem sokan elvéreztek azon, hogy a kosárba gyúrt etetőanyag gyorsan nyitott és egy ilyen mély vízen le sem ért a fenékre a szerelék, de már nem volt benne csalogató anyag. Egy nyolc órás versenyen a reggel még jól működő állag bizony frissítésre szorul napközben! Az is félrevezetett néhány versenyzőt, hogy amikor másik etetőanyagra váltott, azt már nem tudta pont olyanra gyúrni, mint az előzőt. Így változott a kioldódási idő, ezzel a kapások közötti idő is, ami bezavart a megszokott ritmusba: esetleg hamarabb kihúzta a szereléket, mint hogy odaértek volna a halak!
A sikeres dobástávolságok tekintetében nagyon változó volt a kép, akár a szektorok között, akár a verseny ideje alatt. Például a győztes csapat 30 métertől 110 méterig több távolságot is kifaggatott. Mivel nem voltak nagy etetések, végig egy helyre dobálások, a kísérletezés került előtérbe. A összetettben is első helyezett csapat az utolsó órában fordította maga javára az eredményt, mivel a 7 órás kísérletezgetés során szerzett tapasztalat meghozta gyümölcsét. A zárószakaszban 2-3 percenként jöttek a halak Dávidéknak és ezzel a pörgős hajrával meg is szerezték a szektorgyőzelmet (és a versenygyőzelmet is). Kurucz Dávid egy-két tesztjével találkozhattatok itt a magazinban is, ő is azon kevés írók egyike, aki a vízparton is tud bizonyítani...





Összességében magas színvonalú verseny volt, sok hallal és sokfajta megoldással. Azt hiszem a feederezés filozófiája pontosan érvényesült a díjazottak személyében. A hibamentes szerelékek, a szisztematikus halkeresés és kiváló technikai tudás (dobás-kapásreagálás-fárasztás) most nem került legyőzésre meglepetés szerencsehalakkal. Még több ilyen versenyt, még több ilyen tavat!




UI: A Horgász-Zóna magazinban az ősz folyamán megpróbálunk válaszokat adni a cikkben felvetett technikai kérdésekre. Olyan dolgok, mint pl. az etetőanyag megfelelő állagának elérése és fenntartása nemcsak versenyeken kritikus, hanem egy normál pecanapot is a kudarcból a sikerre tudja megfordítani, ezért érdemes vele foglalkozni. Látogassatok vissza ide időnként!


Nagy Zoltán Lajos